Hirdetés

Megalakult a Magyar Ornitológiai Egyesület (MOE), amely az Ornitológiai Világszövetség (COM) tagjaként a magyar madárkultúra fejlesztését és a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolását tűzte ki feladatául. Müller Endre elnök elmondta: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) madárbarát klubjából kivált, és jelenleg 85 tagot számláló MOE egyik célja, hogy Magyarországot Közép-Európa ornitológiai centrumává tegye.
– A magyar tenyészállomány jelenleg nem versenyképes, nincs is igazi választék, amelyből a madártenyésztők, madártartók válogathatnának – mutatott rá a MOE elnöke. Hozzátette: ezen nemzetközi kiállítások szervezésével szeretnének változtatni. A bemutatókon a külföldről érkező tenyésztők madarai helyben megvásárolhatóak lennének. Már a TIT épületében rendezendő szeptember végi kiállításra is nemzetközi bírát hívnak meg, így próbálják elősegíteni a magyar állomány reális értékének felmérését. A nemzetközi bírák által kiválasztott madarak indulhatnak a januári belgiumi világbajnokságon is. A MOE – külföldi kapcsolatai segítségével – szeretné megnyitni a nyugat-európai piacot a magyar tenyésztők előtt. A vadmadarak védelme terén együtt kívánnak működni mind az érintett állami szervekkel, mind a természetvédelmi szervezetekkel. Velük még a nyár folyamán, illetve az ősszel fel kívánják venni a kapcsolatot. Az egyesület elnöke utalt arra is: világszövetségi tagságuk lehetőséget ad a magyar szakembereknek nemzetközi ornitológiai kutatásokban való részvételre, illetve kutatási eredményeik külföldi publikációjára. A félévszázados múltra visszatekintő, hollandiai székhelyű Ornitológiai Világszövetség fő feladata a világ madárbarátainak összefogása, ornitológiai kutatások szervezése, illetve publikálása, nemzetközi kiállítások, versenyek szervezése, valamint – a 37 tagállam illetékes hatóságaival együttműködve – a vadmadárvédelem.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás