Hirdetés

Tíz éven belül helyreállhat a tengeri halállomány, és a globális populáció 2050-re akár meg is duplázódhat, ha világszerte jobb halászati módszereket alkalmaznak – állítják amerikai kutatók.

A halászat fellendülése több mint 3 milliárd embert érint, ugyanis ennyi embernek a hal a legfontosabb tápanyagforrása, és a körülbelül 260 millió halász megélhetését is biztosítanák a reformok. Most a világ halászatainak alig 47 százalékát tartják biológiailag egészségesnek, az új halászati módszerekkel azonban az arányuk egyetlen évized alatt 77 százalékra nőne. A helyreállított halállomány nemcsak az élelmiszerellátásban jelentene nagyobb biztonságot, hanem a halászok számára is, akik jelentősen növelni tudnák a nyereségüket.

Erre a következtetésekre jutottak a kaliforniai és a washingtoni kutatók 4713 halászat adatbázisának elemzésével. A minta a világ halfogásának 78 százalékát lefedi, tehát a tudósok elég alapos munkát végeztek.- áll a PNAS tudományos lapban közölt tanulmányukban.

 

Elsősorban intézményi reformokra van szükség, amely előírná a halászoknak, hogy betartsák a szigorú, tudományos vizsgálatokon alapuló korlátozásokat, és cserébe részesedéshez juttatja őket a fogásból. Az ilyen jellegű szabályozásokkal már komoly sikereket értek el Ausztráliában, Chilében, Dániában, Namíbiában és az Egyesült Államokban- írta az index.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás