A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Gyilkos húsevő óriásdarazsak is partra szálltak Amerikában egy kínai szállítmánnyal a koronavírussal egyidőben. Van egy társadalom, amire az óriásdarázs a miénknél is veszélyesebb. A faj ugyanis a házi méhek egyik legveszélyesebb ellensége.

Ha vírus nem lenne elég, kiderült, hogy nagyjából az új koronavírussal egyidőben egy másik, és annál sokkal nagyobb veszélyes lény is partra szállt az Egyesült Államok nyugati partján: az ázsiai óriás darázs idén decemberben jelent meg Washington államban. Az első példányok szakértők szerint egy kínai teherhajó szállítmányával érkezhettek – írta a 444.hu.

A vespa mandarinia, ami általában is nagyobb az amerikai és európai darázsféléknél, a királynői pedig az 5-5,5 centis testhosszt is elérhetik, a mérge, agresszív természete és különösen brutális fullánkja miatt emberekre is veszélyes. Ráadásul a színezete miatt igen látványos a megjelenése:

Az ázsiai óriásdarazsat azért hívják gyilkos darázsnak is, mert nemcsak agresszív, de csapatban szeret támadni, egy ilyen roham alkalmával pedig egyes mérgeskígyó-fajokéval megegyező méregmennyiséget tudnak az áldozatuk bőre alá juttatni – magyarázta a New York Times-nak Jun-icsi Takahasi, a Kyoto Sangyo University kutatója. A mérgük önmagában nem számít halálosnak, csak igen fájdalmas csípéssel jár, ám ha valakit több szúrás ér és érzékeny az anyagra, belehalhat.  Japánban például évente 50 körüli embert öl meg. Összehasonlításképpen: 2019-ban az egész világon 2 ember halt meg cápatámadásban, ami jó év volt ugyan, de az átlag is csak négy halálos áldozat.

Itt tekinthető meg, amint valaki a nagyobb nézettség kedvért megszúratja az alkarját egy ilyen darázzsal:

De van egy társadalom, amire az óriásdarázs a miénknél is veszélyesebb. A faj ugyanis a házi méhek egyik legveszélyesebb ellensége.  Az, hogy miért, kiderül a New York Times témával foglalkozó friss cikkéből: Washington államban, ahol az inváziós faj partra szállt, olyan méhkasokat találtak, amikben a betolakodók többezer méhet fejeztek le. Szó szerint. A darazsak meg is eszik a méheket, amikor pedig jóllaktak, tovább folytatják a puszításukat.

Ezen a videón 30 ilyen darázs lemészárol 30 ezer házi méhet:

A Washington államban megtalált első fészekhez kirendelt szakértőt, aki a boly kiirtására érkezett, hét helyen csípték meg a profi védőruháján keresztül. Conrad Bérubé utána azt nyilatkozta, hogy a karrierje során elszenvedett többezer csípésből ezek voltak a legfájdalmasabbak. Amikor találtak egy másik fészket is, néhány mintát elküldtek genetikai elemzésre Japánba, így derült ki, hogy a két kolóniának nincs köze egymáshoz, ami a darazsak amerikai elterjedtségére utal.

Az amerikaiak most a nyugati parti állam hatalmas erdőségeiben próbálják megtalálni a gyilkos darazsak fészkeit, hogy megsemmisíthessék őket.  Hogy az egész még katasztrófafilmesebb legyen, a 30 kilométeres óránkénti sebességnél is gyorsabban repülő, hatalmas rovarok olyan meleget csinálnak a fészkükön belül, hogy a kutatók azon gondolkodnak, hogy hőérzékelős kamerákkal próbálják kiszűrni a telepeket. A darazsak pedig annyira nagyok, hogy az is felmerült, nyomkövetőt szerelnek rájuk, úgy próbálják megtalálni a fészkeiket és követni a terjedésüket.

A faj kínai szállítmányokkal Európában már a kétezres évek elején megjelent, azóta küzdenek az elterjedése ellen.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek