Hirdetés

A vörös pandák világszerte ismert és közkedvelt állatfajnak számítanak, a gyönyörű, kedves és játékos jószágokat sokhelyütt imádják az állatkerti látogatók. Így lehet ez mostantól Pécsett is, hiszen egy ikerpár érkezett a városba egy franciaországi zooból.

A koronavírus-járvány miatt az idén 60 éves pécsi zoo kiadásait jelentősen csökkenteni kellett, a tervezett fejlesztések egy részéről le kellett mondani. A kis panda, más néven vörös macskamedve vagy vörös panda néven ismert faj két nőstény egyedének Pécsre költöztetését azonban nagyon szerették volna megvalósítani.

Júniusban ezért a Tőkeportálon indult gyűjtés az új kifutóra, az összejött magántámogatásokból és céges adományokból pedig sikerült is megfelelő lakóhelyet kialakítani a legújabb állatkerti családtagok számára. A mostantól Pécsett élő pandaikerpár 2019. július 6-án látta meg a napvilágot a Centre d’Etude et de Recherche Zoologique Augeron állatkertben, Franciaországban.

Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere is a példás összefogásról beszélt a pécsi pandák bemutatására összehívott sajtóeseményen egybegyűlteknek, mely szerinte a 2020-as esztendőt áthatja. Elmondta, 60 éve az állatkert a lakosságnak hála valósulhatott meg, majd a koronavírus-krízis miatt szintén társadalmi együttműködésre volt szükség ahhoz, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot.

A B Build & Trade Kft., a Telekom és a Deutsche Telekom IT Solutions kiemelt támogatókként járultak hozzá a vörös macskamedvék kifutójának megépítéséhez. Ez utóbbi cégek munkatársai nevezhették el a pandalányokat. Több partner a két nőstény beköltöztetésénél is jelen volt.  Az állatokat egyáltalán nem zavarta a sok érdeklődő jelenléte: bejárták a számukra kialakított, rendkívül környezetgazdag kifutót, jót falatoztak a gondozók által csak „pandakekszként” emlegetett takarmányból.

A vörös pandákról érdemes tudni, hogy veszélyeztetettek, csupán 6-10 ezer egyede maradt fenn a természetben a Himalája lejtőin 2200-4800 méteres magasságban élő fajnak. Populációjukat elsősorban az illegális vadászat fenyegeti, az állatkertek pedig koordinált tartással járulnak hozzá a jelenleg náluk élő egyedszám növekedéséhez és a faj fennmaradásához. Ezért is rendkívül fontos, hogy a pécsi állatkert csatlakozott az állat fajmegmentő- és tenyészprogramjához (EEP) és kezdetben a két fiatal nőstény – majd később remélhetőleg hím és bocsok – tartásával segít.

Pap Zsuzsanna, a Pécsi Állatkert és Akvárium-terrárium gyűjteményi és nevelési vezetője elmondta: a kifutó még nincs teljesen kész, egy úgynevezett elkülönítő és az azt a fő kifutóval összekötő híd még kialakítás alatt állnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás