Fogyasztói szervezetek nyomására változás jön a világ legnagyobb műanyaghulladék gyártójának palackjain. Óriási siker és részben a Tudatos Vásárlók eredménye, hogy egy ilyen globális monstrum vállalat meghajlott a fogyasztóvédelmi szervezetek bejelentésének és a hatóságok munkájának eredményeként.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2023 novemberében tett panaszt a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több nagy italgyártóval – a Szentkirályi és Fonte Viva és a Coca Cola – kapcsolatban, miután megelégeltük a palackos üdítőkkel és ásványvizekkel kapcsolatos félrevezető zöld állításokat. Panaszunkban a 100%-ban újrahasznosítható és a 100%-ban újrahasznosított állításokat, illetve a természetet ábrázoló képek félrevezető használatát kifogásoltuk.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH)  2024 nyarán indította meg az eljárást Magyarországon. Ezzel párhuzamosan egy nemzetközi eljárás is indult a The Coca Cola Company ellen a Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság és a GVH közös vezetésével.

2023. november 7-én a BEUC és 13 ország tagszervezetei* jelentették az uniós hatóságoknak (az Európai Bizottságnak és az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatnak – CPC), hogy a nagy italgyártók, például a Coca-Cola, a Danone és a Nestlé Waters/Nestlé vizes palackjaikon félrevezető kereskedelmi állításokat tesznek termékeik újrahasznosíthatóságáról.

A jelentést előkészítő munkában részt vett e cikket jegyző Tudatos Vásárlók Egyesülete. A folyamat során felvettük a kapcsolatot a Coca Cola Magyarországgal, a Szentkirályi Magyarországgal, illetve a Fonte Viva Kft-vel.

Depositphotos

3 fő aggodalomra okot adó állítás

A következő félrevezetéseket találtunk a palackokon:  

„100%-ban újrahasznosítható”: Ez a kétértelmű kifejezés számos tényezőtől függ, például az anyaggyűjtéshez rendelkezésre álló infrastruktúrától, a válogatási folyamat hatékonyságától, illetve a megfelelő újrahasznosítási eljárásoktól. A PET flakonok újrahasznosítási aránya a becslések szerint az EU-ban mindössze 55%, az újrahasznosítás esélye pedig 30% körüli.

„100%-ban újrahasznosított: Ez az állítás tévesen azt sugallja, hogy a teljes palack teljes egészében újrahasznosított anyagokból készült. Viszont a palackok kupakja az uniós jogszabályok szerint nem készülhet újrahasznosított anyagból és a címkék is ritkán készülnek újrahasznosított anyagból. Ezen túlmenően a flakon testéhez új műanyagot (azaz nem újrahasznosított műanyagot) is szokás hozzáadni.

Zöld képek használata: Zárt hurkokat, zöld logókat vagy természeti képeket használnak számos vizes palack márkajelzésére Európa-szerte. Ezek a környezeti semlegesség, a végtelen műanyag körforgás hamis képzetét keltik, és még azt a benyomást is kelthetik, hogy a palackok pozitív hatást gyakorolnának a környezetre.  

100%-ban újrahasznosított/újrahasznosítható állítások használata vagy a természetképek és zöld vizuális elemek megjelenítése azt sugallják, hogy a műanyag környezetbarát, és ez félrevezeti a fogyasztókat. Ilyen állítások azonban számos, Európa-szerte értékesített vizes palackon megtalálhatók. Az a probléma, hogy nincs garancia arra, hogy teljes mértékben újrahasznosítható lesz, ha egyszer a kukába kerül. Emiatt az ilyen állítások félrevezetőek, nem felelnek meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó uniós szabályoknak, és a zöldre festés tipikus esetei. 

  • Az európai átlagfogyasztó évente mintegy 118 liter palackozott ásványvizet iszik, ennek 97%-át műanyag flakonokban vesszük meg.
  • Az italos palackok az európai vizek műanyagszennyezésének egyik fő forrása.
  • Az italipar olyan újrahasznosíthatósági állításokkal él, amelyek kutatásaink szerint túl homályosak, pontatlanok vagy/és nem kellően megalapozottak.

Min változtat a Coca Cola?

A CPC fellépésének eredményeként a Coca-Cola most kötelezettségvállalási javaslatot tett az Európai Bizottságnak. Amennyiben a Bizottság ezt elfogadja, akkor az üdítőgyártó óriás a következőket vállalja 6-18 hónapon belül az egész Európai Unióban:

  • lecseréli a palackok címkéin található „100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok”, illetve hasonló üzenettel rendelkező állításokat pontosabb megfogalmazásra (így például: „100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok, a címke és a kupak kivételével”);
  • az üvegek címkéin található „Hasznosíts engem ismét újra” állítást a „Hasznosíts újra” állításra cseréli megelőzve, hogy a fogyasztókban azt a benyomást keltse, hogy az újrahasznosítási folyamat egy zárt kör;
  • emellett pedig biztosítja, hogy az üvegek címkéi, illetve a cég kereskedelmi kommunikációja nem kelt a fogyasztókban egy általános és nem egyértelmű képet a csomagolás környezeti előnyeiről.

A globális vállalkozás ezen felül – a vállalások elfogadásától számított 3 hónapon belül – biztosítja, hogy a honlapján és közösségi média felületein megjelenő kereskedelmi kampányai a jövőben tükrözni fogják a vállalások tartalmát. A CPC figyelemmel kíséri majd a kötelezettségvállalások végrehajtását.

Lehet, hogy fogyasztóként nem látunk nagy változást majd a palackok feliratain, mégis nagy lépés ez a zöldre festés ellen, mert pont ezek az apró, a használható és a tiltott marketingeszközök közötti különbségek azok, amelyek észrevétlenül befolyásolnak minket vásárlókat mindennapi döntéseinkben.

 Jó hír, hogy a Coca-Cola megfogadta a fogyasztók felhívását, és kötelezettséget vállalt annak tisztázására, hogy „100%-os” újrahasznosítási állításai csak a palack egyes részeire vonatkoznak. Ha azonban a kiegészítést például apró betűkkel írják majd, akkor ezek a termékek továbbra is azt a benyomást fogják kelteni, hogy a műanyag palackok vásárlása ártalmatlan a környezetre.

Az is világos, hogy a 100%-os újrahasznosítási arányt soha nem fogjuk elérni. Azt állítani tehát, hogy egy palack 100%-ban újrahasznosítható vagy újrahasznosított, egyértelműen félrevezető. Elvárjuk a hatóságoktól, ellenőrizzék, hogy a Coca-Cola teljesíti a vállalásait, és nem vezeti félre az európai fogyasztókat – nyilatkozta a hírre Agustín Reyna, a BEUC főigazgatója.

Az akcióban részt vevő BEUC-tagszervezetek: VKI (Ausztria); Асоциация Активни потребители (Bulgária); CLCV (Franciaország); Kuluttajaliitto – Konsumentförbundet (Finnország); EKPIZO és KEPKA (Görögország); Tudatos Vásárlók Egyesülete (Magyarország); Altroconsumo (Olaszország); Consumentenbond (Hollandia); DECO (Portugália), Spoločnosť ochrany spotrebiteľov (S.O.S.) (Szlovákia); Zveza potrošnikov Slovenije (Szlovénia); OCU (Spanyolország). Az FRC (Svájc) támogatta ezt az akciót, példákat szolgáltatva a követelésekre.

A Tudatos Vásárlók évek óta foglalkozik a zöldre festés problémájával a háztartási tisztítószerektől az élelmiszerekig

Küldd el nekünk, ami gyanús! Ha a kedvenc termékedről szeretnéd megtudni, hihetsz-e a fenntarthatósági ígéreteinek, vagy olyan hirdetés, termék jön veled szembe, amely egyértelműen bosszantó zöldre festés, küldd el nekünk, és mi elmondjuk róla a véleményünket.

Miért probléma a zöldre festés?

Azok a vállalatok, amelyek kommunikációjuk során a zöldre festés valamelyik formáját alkalmazzák, megtévesztik a vásárlókat, és ezzel aláássák a klímaválság ellen tett erőfeszítéseket. Különösen aggályosak a háttér és valódi környezeti teljesítmény nélküli fenntarthatósági címkék, logók, mert összezavarják a vásárlókat, és rombolják a valódi ökocímkék iránti bizalmat – írta a tudatosvasarlo.hu

Nyitókép: Depositphotos