Hirdetés

Burgonya, avagy krumpli. A magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb élelmiszere, szinte nap mint nap fogyasztjuk, ám ennek ellenére igen keveset tudunk róla. Pedig minden háztartásban ott lapul belőle néhány a kamrában, pincében vagy a hűtőben. Mielőtt azonban nekiállnánk egy újabb adag krumplis ételt készíteni, előtte nézzünk meg pár érdekes tényt erről a hétköznapi, ám annál izgalmasabb élelmiszerről!

Az őshazája Dél-Amerika

Európában csak az 1500-as évek óta ismerik a burgonyát, amikor a spanyol hódítók először hozták be az öreg kontinensre. Viszont ekkoriban még nem tudták, hogy “mi fán terem” ez a furcsa növény; a virága miatt botanikus kertekben tartották mint dísznövényt, és maximum csak az állatokat etették vele. Ezzel szemben az amerikai őslakosok feltehetőleg már évezredek óta fogyasztják.

Eleinte számos tévhit élt vele kapcsolatban

A keresztény vallásúak az ördögtől valónak tartották, hiszen a Bibliában sem szerepel, ezért “pogány növényként” tartották számon. Franciaországban pedig az 1700-as években törvényileg is tiltott volt a termesztése, mert úgy gondolták, leprát okoz. Persze nem csoda, ha eleinte bizalmatlanok voltak vele szemben, hiszen az akkori emberek a szárát és a levelét ették meg, ami mérgező. Csak később jöttek rá, hogy a gumós, vastag gyökere az igazi csemege. 

Trükkös népszerűsítés

Frigyes porosz király cselhez folyamodott, hogy az országa népét burgonyatermesztésre sarkallja: létrehozott egy krumpliföldet, amit éjjel-nappal fegyveres őrséggel őriztetett. A földműveseket pedig roppant mód érdekelte, hogy mi lehet az az értékes, ritka növény, amire ennyire vigyázni kell. Néhány bátor embernek sikerült lopnia a veteményből, utána pedig maguk is elkezdték termeszteni. A terv tehát bevált.

Rengeteg fajtája létezik

A nemesítéseknek köszönhetően manapság közel száz fajtája létezik, melyek formájukban, színükben, és ízükben is különböznek egymástól. Nem mindig egyszerű kiválasztani, hogy egy adott ételhez melyik a legideálisabb, ezért ha nem vagyunk biztosak benne, akkor az ebédet bízzuk az Interfoodra, ahol számtalan burgonyás étel is található az étlapon.

Környezetkímélő

Manapság, amikor egyre többet foglalkozunk a Föld védelmével, jó, ha tudjuk, hogy a krumpli az egyik legkörnyezetkímélőbb növény. A termesztése messze nem igényel annyi műtrágyát, mint más növényeké, ráadásul hazánk éghajlatán is kiválóan megterem, így nem szükséges import változatot vásárolni belőle.

Egyszerű tárolás

Szerencsére a krumpli nem tartozik a gyorsan romlandó élelmiszerek közé, száraz és hűvös helyen akár hetekig eláll. Ha már elkezdett kicsírázni, még akkor is gond nélkül fogyasztható, ellenben ha ráncos és össze van zsugorodva, akkor már inkább ne együk meg. Tisztítás után mindig mossuk meg alaposan, de ne áztassuk sokáig – csak öblítsük át, közvetlenül felhasználás előtt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás