A rovat kizárólagos támogatója

A paraméterek egyeztetésével, pontosításával megkezdődött a Paksi Atomerőmű bővítésének tervezési munkája – közölte Gennagyij Jersov, a tervezést végző szentpétervári Atomprojekt tervező vállalat főmérnök-helyettese mai budapesti sajtótájékoztatóján. Brüsszel leokézta a paksi bővítés műszaki részét. Lázár úgy beszélt, mintha urándúsítót építenénk.

A paksi tervezésért felelős szakember hangsúlyozta, hogy a nukleáris biztonság maximális szem előtt tartásával végzik a munkát, az egyenként 1200 megawatt teljesítményű blokkokat 60 éves élettartamra, 100 százalékos terheléssel tervezik. A tervezői munka haladását befolyásolja a különböző tanulmányok, hatósági engedélyek rendelkezésre állása. Gennagyij Jersov elmondta, hogy az új blokkok élettartama meghosszabbítható lesz, a teljesítményt pedig az előírások betartása mellett 50-100 százalék között lehet majd változtatni.

A biztonsági szempontokat számos eljárással igyekeznek kielégíteni, ezek között említette a szakember a reaktorcsarnok kettős falú, hermetikus burkolatát, az aktív, illetve a fizika törvényeit kihasználó passzív biztonsági megoldásokat, köztük a zónaolvadék-csapda beépítését, amely a legsúlyosabb esetleges üzemzavar elhárítására kínálja a legkorszerűbb megoldást. Gennagyij Jersov elmondta, hogy a Paksi Atomerőmű új blokkjainak hűtésénél is a Duna vizét használnák, bár ajánlották a hűtőtornyos megoldást is.

A Pakson építendő blokktípust a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség olyannak ismerte el, amely megfelel a nagyobb biztonságot jelentő 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztatott követelményeknek – hangsúlyozta a szakember.  Kérdésre válaszolva Gennagyij Jersov elmondta, hogy az erőmű turbinájával és irányítási rendszerével kapcsolatos követelményeket a megrendelő határozza meg, több gyártó terméke is megfelel a legkorszerűbb előírásoknak- írta az MTI.

Brüsszel leokézta a paksi bővítés műszaki részét

Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy jóváhagyta a paksi erőmű bővítéséről szóló szerződésnek a műszaki tartalmat érintő részét, közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtök (mai) délutáni sajtótájékoztatóján. Lázár szerint az Európai Bizottság szerint Paks II. teljesíti az Euratom-szerződés célkitűzéseit.

A paksi bővítésnek egyrészt teljesen kompatibilisnek kell lennie az uniós műszaki, energiapolitikai és környezetvédelmi előírásokkal, másrészt versenyjogilag is rendben kell lenniük. Most az első részről érkezett pozitív visszajelzés, a versenyjogi rész ennél problémásabb lehet.

Frissítés: 

 

Lázár úgy beszélt, mintha urándúsítót építenénk

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azt állította: „Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy jóváhagyta a paksi erőmű kapacitás-fenntartásáról szóló szerződést a műszaki tartalmat illetően”, Paks 2. teljesíti az Euratom-szerződés előírásait.

A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint a valóságban a kormánynak nem a bizottságot, hanem az Euratomot kell tájékoztatnia a tervezett nukleáris beruházások technikai részleteiről, a „jóváhagyás” azonban inkább tudomásulvételt jelent. Ahogy a szakértők megjegyezték, ezen a területen akkor lenne esetleg elképzelhető vétó, ha Magyarország egy csernobili típusú elavult atomerőmű vagy egy urándúsító üzem felépítésére készülne. Részletek >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás