Hirdetés
Forrás: Kultúrpart

Minden gyerek szeret állatkertbe menni. Pontosabban szeretne, ha tehetné. Éppen ezért 2013. május 30-án a Szívlapát Alapítvány szervezésében és a Microsoft YouthSpark Programjának jóvoltából hetven olyan, a Mezőcsáti kistérségben élő gyereket lát vendégül a Fővárosi Állat- és Növénykert, akinek más módon nem lenne lehetősége nemhogy Ashával megismerkedni, de még Budapestre látogatni sem.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Mezőcsáti kistérség az ország leghátrányosabb helyzetű régióinak egyike. A helyi gazdaság és a lakosság állapota alapvetően behatárolja a kistérség helyzetét: az aktív korúak közül csaknem minden negyedik ember munkanélküli. A régióban élő, közel három és fél ezer gyerek többsége alacsony jövedelmű családban nevelkedik.

A Szívlapát Alapítvány három éve folytatja kistérségi, a fenntarthatóság témakörére építő olyan felzárkóztató-oktató programját, amelyben olyan ismeretekre tehetnek szert, amilyenekre a hagyományos oktatási keretek között nem lenne módjuk. Az Alapítvány öt régióbeli oktatási intézményben, a helyi lakosság aktív bevonásával igyekszik segíteni az ott élő hátrányos helyzetű tanulókat olyan alternatívák felvázolásával, amik mentén a gyerekek fordíthatnak sorsukon. A mostani, rendhagyó gyereknapi kirándulás lelkes résztvevői is a Szívlapát Alapítvány partneriskoláinak tanulói lesznek, akik nemcsak Ashával, a kiselefánttal, vagy a néhány hetes oroszlán bébikkel ismerkedhetnek meg, hanem zoopedagógusi kísérettel próbálhatják ki az állatkert egyik legújabb létesítményének, a Varázshegynek számtalan izgalmát.

A Varázshegy 3200 négyzetméternyi kiállítótérben kínál olyan lenyűgöző élményeket, amelyek egyszerre szórakoztatnak, tanítanak, mutatják be az élet fejlődését és hívják fel a látogatók figyelmét a természetmegőrzés, a faj- és élőhely-védelem elengedhetetlen kötelességére. Itt kiderül, milyen egy T-Rex szája belülről, hogyan nézne ki ma egy neandervölgyi ember, milyen gyorsan nő az emberiség száma, mit jelent a fenntartható halászat, és hány gyerek tud egyszerre bemászni egy életnagyságú bálnaszívbe.
A Microsoft globális kezdeményezése, a YouthSpark program keretében a vállalat non-profit felajánlásainak jó részét olyan szervezeteknek adja, amelyek a fiatalok lehetőségeinek, életminőségének javításával foglalkoznak. Ennek keretében a Microsoft Magyarország 25 millió forint összértékű, szoftvereket és fejlesztést tartalmazó támogatással segítette az elsősorban a Varázshegyet és az állatkert Örökbefogadási Programját érintő fejlesztéseket. Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere szerint a Microsoft ezzel a kezdeményezéssel a fiatalok informatikai képzéséhez szeretne hozzájárulni, hiszen a Varázshegyet rendszeresen látogatják iskolai csoportok is, akárcsak most a mezőcsáti gyerekek.

A Szívlapát Alapítvány és a Microsoft YouthSpark közös, május 30-ai rendezvényének legfontosabb célja a rendhagyó élményszerzésen túl a környezettudatosságra való nevelés és az ökológiai szemléletmód népszerűsítése, hiszen ezek mind részelemei a fenntarthatóság komplex fogalmának. A fenntartható fejlődés pedig, az Alapítvány szerint, mindannyiunk, minden gyerek – legyen mezőcsáti vagy budapesti – közös, jól felfogott érdeke.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás