Hirdetés
greenfo/MTI

A tenger biológiai sokfélesége kimeríthetetlennek tűnik – elég csak a hatalmas halrajokra, a korallzátonyok színes forgatagára vagy a bizarr mélytengeri élőlényekre gondolni -, valójában más a helyzet: a tengerek a szárazföldhöz képest kevésbé bővelkednek a fajokban.

Annak ellenére, hogy óceánok borítják a földfelszín több mint 70 százalékát, az állatfajok mindössze mintegy húsz százaléka él e közegben. Hogy kiderítsék ennek az okát, az amerikai Stony Brook Egyetem kutatói, Greta Carrete Vega és John Wiens a halfajok változatosságát vizsgálták meg a tengerben és a szárazföldön. A halak legnagyobb rendszertani csoportjára, a sugarasúszójú halakra (Actinopterygii) összpontosítottak, amelybe az összes halfaj több mint 95 százaléka sorolható – közölte a Die Welt internetes kiadása a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent beszámolót ismertetve.

Mint kiderítették, a folyókat és tavakat (tehát a földrészeket) nagyjából ugyanannyi halfaj népesíti be, mint a tengereket – míg utóbbiakban 14 736, előbbiekben 15 149 faj él. Az óceánok és a folyók, illetve tavak nagyságából adódó roppant különbségek miatt azonban ez azt jelenti, hogy tényleg jóval kevesebb faj található a tengerekben.

A kutatók ezen kívül azt is megállapították, hogy a legtöbb faj mindkét élőhelyen evolúciós szemmel nézve egyaránt fiatalnak mondható. Ezen kívül minden, a tengerben ma élő faj édesvízi elődök leszármazottja. Ez pedig arra utal, hogy az evolúció során a tengerben több tömeges kipusztulás is bekövetkezhetett, amelyek folyományaként a fajok nagy része kipusztult – ezért tehát a viszonylagosan csekély számuk.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás