Hirdetés

Félreértésnek bizonyult a hetekben az iparágon belül és a sajtóban is nagy vihart kavart hír, miszerint a napelemek telepítését építési engedélyhez kötéssel adminisztratív korlátokkal nehezítenék. A rendelet módosításának eredeti szándéka a szabályozás egyértelművé tétele lett volna, azonban mivel ez az iparági szereplők informálása nélkül történt, félreértéseket eredményezett.

Az Építési Törvényhez kapcsolódó 312/2012-es kormányrendelet értelmében a napelemek 2013. január 1-től kikerültek az „Engedély vagy bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek” listájából. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2013 február 14-i közleménye szerint az általuk tett javaslatok ellenére a napelemek visszahelyezése a fenti kategóriába nem történt meg. A változás meglepetésként érte az iparágat és a MANAP-ot, ugyanis az érintett szabályozó, törvényalkotó hatóságokkal folyamatos a konzultáció, a fenti rendelettel kapcsolatban azonban nem történt egyeztetés.

A MANAP felvette a kapcsolatot a Belügyminisztériummal a rendeletben történt változások okainak megértése céljából. A kapott válasz szerint „…A napelem, mint az elsődleges energiaforrás felhasználásával villamos energiát termelő energia-átalakító létesítmény, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (VET) …hatálya alá tartozik…Miután a napelem létesítésével kapcsolatos hatósági feladatok nem az építésügyi hatóság hatáskörébe tartoznak, ezért annak létesítésével sem az építésügyi hatóságot kell megkeresni.” A válasz többi része szerint az illetékes hatóság továbbra is a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH).

A fentiek értelmezése szerint a szabályozás változatlan maradt, a VET ugyanúgy rendelkezik a napelemes rendszerek létesítéséről, mint korábban, azaz az 50 kVA alatti, Háztartási Méretű Kiserőműnek számító napelemes rendszerek létesítése továbbra sem építési engedély köteles, az ennél nagyobb rendszerek engedélyeztetése pedig továbbra is az MKEH hatásköre. Az építésügyi hatóság korábban sem volt és továbbra sem illetékes a témában, a napelemek azért kerültek ki a fenti rendelet listájából, hogy ne rendelkezzen egyszerre két törvény róluk.

A Manap Iparági Egyesület a magyar napelemes piac kiszámítható és fenntartható növekedésének elősegítését tartja legfontosabb célkitűzésének, Ennek érdekében a szakterületet szabályozó minisztériumokkal (NFM, NGM) hatóságokkal és egyéb szervezetekkel (Energia Hivatal, NFÜ, stb.) rendszeres egyeztetéseket folytat, melyek során a jogszabály- és stratégiaalkotási (pl. Nemzeti Energiastratégia, Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv, stb.) folyamatban is szakmai támogatást nyújt számukra.

Kapcsolódó anyagok:

Újabb akadály a megújulók előtt

Napenergia korlátot bontatna az ombudsman

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás