A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az autóvásárlóknak elsősorban az üzemanyag-hatékonyság fontos az autó kiválasztásánál, a CO2-kibocsátás a fontossági listán idén a negyedik helyre szorult a tavalyi másodikról. Ezért is nyilatkozott úgy a gyártók és a szállítók 29 százaléka, hogy továbbfejlesztik a belsőégésű motorokat. A plug-in hibrid technológiába a válaszadók 24 százaléka, míg a tisztán akkumulátoros technológiákba csak 8 százaléka tervez befektetni.

Az autóipari vezetői felmérésből az is kiderül: az autóipar jövőjét várhatóan az elektromos technológiákat körülvevő bizonytalanság, a globalizáció, a gyors urbanizáció és a változó fogyasztói magatartás fogja meghatározni a következő öt évben. Mathieu Meyer, a KPMG Hungária könyvvizsgáló és tanácsadó társaság autóipari szektorának vezetője szerint ez szembemegy az eddigi fejlesztési irányokkal, ugyanakkor jel is arra, hogy az új technológiák térnyerése hosszabb időt vesz majd igénybe a vártnál.

A plug-in hibrid technológiába a válaszadók 24 százaléka, míg a tisztán akkumulátoros technológiákba csak 8 százaléka tervez befektetni.
A válaszadók 86 százaléka szerint a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) és a fejlődő piacok jelentős növekedése uralkodó trend az iparágban. A válaszadók mintegy 60 százaléka szándékozik növelni befektetéseit a BRIC-országokban, amelyekből 2018-ra várhatóan az autóeladások 50 százaléka származik majd. A gyártók ugyanakkor nagy növekedési lehetőséget látnak a kelet-európai és délkelet-ázsiai piacokon is a következő 3-5 évben.

A válaszadók jelentős része az eladás és a gyártás csökkenését várja Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Az Egyesült Államokban a válaszadók 40 százaléka szerint a járműeladások stagnálnak vagy növekednek majd. A megkérdezettek többsége emelkedő eladási adatokat vár a BRIC-országok mellett Indonéziából, Malajziából, Mexikóból és Dél-Afrikából.
A szakértők szerint a városi területeken a járműhasználat korlátozása jelentős hatással lesz az autók dizájnjára is. Kisebb autók jönnek könnyebb anyagokkal, például szénszállal, titániummal, műanyaggal. A válaszadók 43 százaléka szerint ezeket az anyagokat 5-10 éven belül tömeggyártásban fogják előállítani.

Miközben a fejlett piacok költségtudatos vásárlói kisebb, üzemanyag-hatékonyabb járműveket választanak, ennek az ellenkezője figyelhető meg a fejlődő piacokon, ahol a vásárlók nagyobb, drágább járműveket keresnek.
A KPMG felmérésében 31 ország kétszáz autóipari vezetője vett részt, köztük autógyártók, beszállítók, kereskedők, pénzügyi szolgáltatók, autókölcsönzők és mobilitási szolgáltatásokat kínáló vállalatok munkatársai. A válaszadók 39 százaléka az Európa, Közép-Kelet, Afrika régióból származik, 37 százalék Ázsia és Óceániából, 24 százaléka pedig Amerikából.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás