A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

20 éven belül kizárólag megújuló természeti erőforrásokra támaszkodnának az amerikai városok. Az erről szóló határozatot több mint 250 település vezetője fogadta el pártállástól függetlenül az Egyesült Államok polgármestereinek találkozóján.

A polgármestereket régóta foglalkoztatja a klímához és energetikához kapcsolódó problémák megoldása, de Donald Trump elnök lépései még inkább feltüzelték azoknak a városvezetőknek és civileknek a felindultságát, akik jóval többet szeretnének tenni – mondta Steve Benjamin, a Dél-Karolina állambeli Columbia demokrata párti polgármestere.

Benjamin három társával együtt bocsátotta szavazásra a szimbolikus értékű javaslatot az amerikai polgármesterek konferenciáján Miami Beachen. A polgármesterek többsége aláírt egy olyan megállapodást is, ami szerint minden tőlük telhetőt megtesznek a párizsi klímaegyezményben foglalt célok eléréséért, noha a Donald Trump vezette kormányzat bejelentette az Egyesült Államok kilépését a nemzetközi szerződésből.

A polgármesterek határozatait eljuttatják a washingtoni Kongresszushoz. Reményeik szerint ezzel hatást fognak gyakorolni a törvényhozásra. Miközben Washingtonban a republikánusok és a demokraták továbbra is mélyen megosztottak a klímaváltozás kezelésének kérdésében, már több mint 25 város – köztük Salt Lake City és San Diego – döntött a tiszta energiára történő átállásról. Ma már hat kisebb amerikai város, köztük Colorado, Vermont és Aspen biztosítja energiaszükségletét kizárólag megújuló erőforrásokból.

David Sandalow, a korábbi Obama-kormányzat energetikáért felelős államtitkára szerint a polgármesterek által elfogadott ambíciózus vállalás néhány városban megvalósítható, de máshol jóval nehezebb lehet a teljesítése.

Kapcsolódó anyagok:

Kalifornia klímapofonja Trumpnak

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás