A rovat kizárólagos támogatója

A Független Ökológiai Központ Alapítvány 2003-ban indította el a NEMSITT.HU oldalt, mely a bontásból származó vagy építkezésből kimaradt, kis mennyiségű építőanyagok újrahasználatát kívánja elősegíteni. Most már a korábbinál barátságosabb felületen, kényelmesebben lehet ingyenesen hirdetni a nem kereskedelmi mennyiségű, használt és kimaradt építőanyagokat.

A honlap nemzetközi elismerést is kivívott magának, 2009-ben beválogatták az Európai Unió hulladékmegelőzési jó gyakorlatai közé. Ugyanakkor a felhasználók visszajelzései alapján szükségessé vált a rendszer korszerűsítése, melyre 2011 nyarán került sor a Vidékfejlesztési Minisztérium 2010. évi Zöld Forrás keretének támogatásával. Az idei hirdetések száma várhatóan meghaladja az ezret, melyek között több mint 30 000 látogató böngész..

Újdonságok a honlapon:

A bontott vagy megmaradt építőanyagokat hirdetők számára a korábbinál könnyebben lehet a fényképes hirdetéseket feladni, mivel az új rendszer akár közvetlenül a fényképezőgépről letöltött, 16 megapixeles képet is tud fogadni, azt automatikusan átméretezi. A jövőben több hirdetést is lehet egy jelszóval kezelni, módosítani illetve törölni. A megadott hirdető elérhetőségei is jobban védettek a kéretlen levelek küldőitől, valamint a hirdetés törlésével nem marad nyoma az elérhetőségnek a keresőoldalakon sem. Mostantól már lehetőség van akár email-cím megadása nélkül hirdetést beküldeni, mely moderálás után jelenik meg a rendszerben.

A használt és kimaradt építőanyagokat keresők az eddigiekhez hasonlóan építőanyag típusokra és megyékre is szűkíthetik a keresést, de ezt már egy letisztultabb felületen tehetik meg, valamint külön rovat lesz az állandó, kereskedelmi célú hirdetők részére. A kulcsszavas, szabad szavas keresést is a korábbinál hatékonyabbá tettük.

Üzemeltetői oldalról számunkra egyszerűbb lett a moderálás, melynek segítségével könnyebben kiszűrhetjük a „NEMSITT” kategóriájába nem tartozó hirdetéseket.

A NEMSITT.HU népszerűsítésére banner is készült, melyet szívesen cserélünk hasonló témájú portálokkal.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás