Hirdetés

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Selyem-réti tanösvényén elkészültek a tavaszi útfenntartási, karbantartási munkák. Az Ócsa mellett található tanösvényen most szebbnél szebb fák és cserjék virágoznak. Kirándulásra fel!

Az elmúlt 5 év hasonló munkáinak eredményeként a korábbi kátyús, nehezen járható utat mára a kisgyermekes-babakocsis kirándulók mellet a kerekes székes turisták is felfedezték maguknak. A Lilly Hungária Kft. támogatásaként a tanösvény végén kerekes székesek által könnyebben használható padok és asztalok kerültek kihelyezésre. A tanösvény mellett mostanság számos virágzó cserje és érdekes fafaj szemlélhető meg.  A tanösvény szélén az alföldi szárazabb erdőtársulások jellegzetes elegyfafaja a – jelenleg virágzó –tatárjuhar mellett több helyen fellelhetjük a domb- és hegyvidéki tölgyesek második koronaszintjében gyakori gyertyánt is. Erre a furcsa kettősségre a terület földrajzi elhelyezkedése és párás, hűvösebb mikroklímája ad magyarázatot.

A virágzó cserjefajok között a sokak által ismert bodza mellett, megtalálhatjuk a most bimbós veresgyűrű som, és a szépen virágzó kányabangita egyedeit. Utóbbi virágzatának peremén csak meddő, míg középső részén csak termős virágok találhatók.  A faj nemesítéséből alakult ki a csak meddő virágokat tartalmazó kertészeti labdarózsa.  A jelenleg még szintén virágzó csíkos kecskerágó egyes példányain tömegesen látható a fajspecifikus kecskerágómoly hernyóinak jellegzetes szövedéke.

A tanösvény környezetében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság alapvetően természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodási tevékenységet folytat. Kis területű, a természetes dőlésfoltokat méretében „utánzó” lékek nyitásával igyekszünk a homogén állományszerkezet megbolygatásával a természetes újulat megjelenésének elősegítése mellett az élőhelyet is fajgazdagabbá tenni.

Ahol a korábbi beavatkozások eredményeként nem jelent meg megfelelő mennyiségben természetes újulat, ott mesterséges kiegészítéssel pótoljuk a hiányos foltokat- tájékoztat a park honlapján.

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet teljes területén az álló és földön fekvő holt faanyag (a balesetveszélyes esetek kivételével) teljes egészében visszahagyásra került. Ennek oka a holt faanyaghoz kötődő nagyszámú védett rovar életterének biztosítása. A tanösvény mellett visszahagyott holt fák mászókának is ideálisak.

A Selyem-réti tanösvény egész évben várja a kirándulókat!  Ha kirándulásunkat ki szeretnénk egészíteni egy kis népművészeti, illetve tájtörténeti programmal is, érdemes ellátogatni a nem messze található Ócsai Tájházba is, ahol az állandó kiállítások mellett rendszeresen szervezünk kézműves és népművészeti programokat is!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás