A rovat kizárólagos támogatója

Befejeződött a Zirci Arborétum felújítása. Megújult az angolkert infrastruktúrája, a botanikus kert tájképi értékeit helyreállították. A 200 éves kislevelű hársfasor kiegészült, megtisztult a tó az elvégzett kotrásnak és új műtárgyak építésének köszönhetően. Két új vizes élőhely is létesült védett növények szaporítására, bemutatására.

A Zirci Arborétum Természetvédelmi Terület 1951 óta országos jelentőségű védett természeti terület. A Ciszterci Apátság műemléki környezetében angolkert stílusban létesült arborétum hazánk legmagasabb fekvésű fás gyűjteménye. Arborétumaink között egyedülálló, 400 m-es tengerszint feletti fekvése kedvező életfeltételt, bemutatási lehetőséget biztosít sok betelepített növényfaj számára. Az arborétum a gyűjtemény fenntartása mellett egyúttal az oktatás és kutatás kiemelt helyszíne. A kezelést végző és természetvédelmi szakmai hátteret biztosító Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a gyűjteményt tudatosan gazdagította, ápolta az évek során. Az idős, méretes faállomány megőrzésének feladata, a tó feliszapolódása, valamint a kiszolgáló infrastruktúra elhasználódása azonban indokolttá tette az átfogó rekonstrukciót, melynek megvalósítására a Környezet és Energia Operatív Program pályázatának keretében, 2010 őszétől került sor, közel 90 millió forint értékű támogatással. A munkák a kiemelkedő dendrológiai értéket képviselő fás gyűjtemény megőrző kezelése mellett kiterjedtek az arborétum lágyszárú növényzetére és a természetközeli élőhelyek megújítására, melyek közé tartozik az őspark, a növénykertben levő számos erdőfolt, a patak mellett és réteken települt lágyszárú virágszőnyeg, az újonnan kialakított két vizes élőhely.

A dendrológiai rehabilitáció részét képezte közel 400 idős faegyed műszeres vizsgálata, az arborétum egészére kiterjedő növényfelmérés és kertépítészeti tervek készítése. A keleti sétány két oldalát kísérő, több mint 200 éves kislevelű hársfasor elpusztult fáinak pótlása előnevelt facsemetékkel történt, mellyel – a felújítás kezdetén csak 83 fát számláló – fasor ma ismét 110 egyedből áll. A rekonstrukció során csak az elkerülhetetlen fakivágások történtek, számukat meghaladó mértékű pótlással, új telepítéssel. Alpin technikát és emelőkosaras munkát egyaránt igénylő kezeléssel végezték a magas, idős fák, értékes facsoportok egészségügyi kezelését, lombkoronájuk, törzsük megtisztítását az élősködő fehér fagyöngytől, borostyántól. A gyűjteményjelleg fokozására a Bakonyban előforduló lombos fafajok közül további Acer, Tilia fajok telepítése mellett az állományt színesítő egyedek, tűlevelű és lombhullató cserjék, sziklakerti és évelő virágos növények telepítése szolgált.

Kiemelt feladatot jelentett a történeti, tájképi helyreállítás, melynek során a tisztások újbóli megnyitása, tudatos látványtervezéssel az angolkert szépségének bemutatása, kiegészítése volt a cél. Az intenzív fás újulat szabályozása, az erdőfoltok aljának megtisztítása a lágyszárú növényzet – medvehagyma, nefelejcs – megőrzésével történt. Hasonló figyelmet kapott a gyepterületeken és a patak mentén tavasszal nyíló virágszőnyeg védelme: nagyszámú hóvirág, tavaszi tőzike, téltemető, szártalan kankalin, telekivirág háborítatlan megőrzése.

A bemutatást szolgáló madárodúk tisztásától induló tereplépcsőn közelíthető meg a Cuha-patak partján létesített, 500 m2 területű új vizes élőhely, mely nedves, tőzeges talajával, árnyékos helyével a Bakonyalja és a Balaton-felvidék kiszáradó láprétjein jellemző, veszélyeztetett védett fajok ex-situ megőrzését biztosítja. Emellett a kert élőhelyi sokféleségét is növeli, ill. veszélyeztetett területekről nagy értékű fajok mentését szolgálja (pl. zergeboglár, kornistárnics, fehér májvirág, sárga liliom). Az élőhely öntözését szolgáló, megtisztított a régi kút ma a műemlék filagória melletti kertrészletet díszíti.

 Zirci ArborétumZirci Arborétum

Az arborétum állatvilágát a tóhoz kapcsolódó kétéltűek, a szigeten pihenő vadkacsák mellett a denevérfauna és az énekesmadarak jelentik, de megfigyelhető mókus és a kertbe betévedő őz is. Az arborétum kutatása során leírt, 71 hazai előfordulású faj alkotta, igen változatos madárfaunát főként a vizes élőhelyekhez és erdei környezethez kötődő fajok teszik ki. További védelmükre, madárbarát fejlesztésre cserjék telepítése és száznál több új madárodú kihelyezése szolgál.

Az élőhelyek és a többségében koros, sok gondozást igénylő növényzet megőrzéséhez feltétlenül szükségessé vált az infrastruktúra költségkímélő korszerűsítése, melynek főbb elemei: a tó kotrása, a rekonstrukcióval érintett fahidak felújítása, a kertet övező 1670 m hosszú kerítés átépítése.

A bejárat melletti tó lőszermentesítése és kotrása a vízminőség javítását szolgálta. A munka 6200 m2-es vízfelületet érintett, a felgyülemlett, nagy szerves anyag tartalmú üledék eltávolítását megoldva. A tó kotrása, a zsilip átépítése, a folyamatos lassú vízutánpótlást adó új tápcsatorna kiépítése, a kis szigeten permetező vízsugár levegőztetése együttesen biztosítja a tó fenntartható jó ökológiai állapotát, melynek függvényében a tó alkalmassá vált az ingadozó vízjárású, időszakosan kiszáradó bakonyi patakokból védett halfajok mentésére is. Az eredmények fenntartását nagyban befolyásolja a jövőben az arborétumot kettészelő Cuha-patak vízjárása, mely az egykor felduzzasztott tó vizét adja, valamint a Cuha-mellett kialakított új élőhely elsődleges vízellátását biztosítja.

A felújítás eredményeként nyár óta ismét korlátozás nélkül látogatható az őspark és az arborétum egésze, a fejlesztés nyomán megszépült teljes 18,2 hektáros gyűjtemény. A tájképileg kiemelkedően szép arborétum, mely természetvédelmi, oktatási és idegenforgalmi/szemléletformáló szempontból is jelentős szerepet játszik, jelenleg színes őszi lombozatát mutatja. A téli pihenő után a jövő évben folyamatosan megcsodálhatjuk majd a jelentős ráfordítással (munkával, uniós és saját forrással) felújított növénykert évszakok szerinti változásait.

Az uniós pályázati forrásból, a Környezet- és Energia Operatív Program keretében megvalósult projekt ünnepélyes projektzáró rendezvényét ma tartják Zircen.

Kapcsolódó anyagok:

Maradna állami kézben a Zirci Arborétum

Kié lesz a zirci arborétum?

Megújul a Zirci Arborétum

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek