A rovat kizárólagos támogatója

Vannak országok, ahol betiltották a naptejek használatát környezetvédelmi szempontok miatt. Más országokban még az sincs rajta a naptej címkéjén, hogy rákkeltő hatású lehet. Mi a baj a naptejekkel? Lehet-e naptej nélkül élni?

Időről időre felröppen egy-egy hír, amely szerint a naptejek többet ártanak, mint használnak. Hogy összetevőik az emberre és a környezetre is veszélyesek. Ez utóbbi bizonyosan igaz két összetevőre, amelyeket a világ számos turistaparadicsomában már be is tiltottak. A tilalom oka, hogy a naptejekben található összetevők, elsősorban az oxibenzon és az oktinoxát, károsítják a korallokat, veszélyesek a vízi élővilágra, és az amúgy is törékeny tengeri ökoszisztémákra.

Az Egyesült Államokban a Virgin-szigeteken 2019 júliusa óta tilos az oxibenzon és az oktinoxát tartalmú napvédők importja és árusítása.
Palau szigetállamban a tilalom 2020. január 1-jén lépett életbe, és minden olyan naptejre, illetve UV-szűrős kozmetikai készítményre vonatkozik, amelyben a 10 legkárosabb összetevő – köztük oxibenzon és az oktinoxát – megtalálható. Az ilyen teremékeknek egyaránt tiltják az árusítását, a gyártását és az importot is.
A 2021. január 1-jén életbe lépett hawaii tilalom az oxibenzon és az oktinoxát tartalmú kémiai fényvédőt tartalmazó termékekre vonatkozik, kivéve azokat, amelyeket orvos írt fel használójának. Szintén az USA-beli Key West szigetén is hasonló döntést hoztak. Teri Johnston polgármester a döntésről akkor így nyilatkozott: “Többezer napvédő van a piacon, de zátonyunk csak egy.”

A Hollandiához tartozó Karib-tengeri Bonaire szigetén szintén 2021-től tilos a kémiai fényvédők használata.
Ha a teljes országoban nem is, Mexikó számos turista paradicsomában, így Cancunban, a Playa del Carmen-en és a Riviera Maya-n kizárólag lebomló fényvédőket – titán-dioxid vagy cink-oxid tartalmú termékeket – szabad használni.
Thaiföld szintén tiltja a kémiai napvédő összetevők – oxibenzon, oktinoxát, 4-methylbenzylidene camphor, butilparabén – használatát Thailand tengeri nemzeti parkjaiban.
A nagy iparági cégek ellenzik az intézkedést, szerintük a naptejekben található vegyületek káros hatásait nem önmagukban kellene csupán vizsgálni, hanem más tényezőkkel együtt, amelyek szintén hatással vannak az érintett vizekre, úgy mint a globális felmelegedés, egyéb szennyezések.

A Tudatos Vásárlók Egyesületénél 30 faktoros felnőtt és 50+ faktoros gyerek naptejeket tesztelt laboratóriumban és önkénteseken. Megmérték a termékek UVB és UVA sugárzás elleni hatékonyságát, a mért értéket összehasonlították a gyártó általi besorolással. Az önkéntesek értékelték a termékek gyakorlatban való használatát, a végső eredményhez pedig figyelembe vettük a naptejek környezetre való hatását és a termékek címkéjének információtartalmát is. 
A Tudatos Vásárlók ingyenes naptej tesztjének eredménye itt >>>

A teljes tiltás ellenzői között vannak azok is, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a napsugárzás ellen az embernek védekeznie kell, súlyos egészségügyi hatásai lehetnek annak, ha nem használnak napvédő terméket. Fontos az élővilág védelme, de a tiltás miatt attól tartanak, hogy megnő a bőrrákos esetek száma.

A naptejekkel kapcsolatos viszonyunkat – hogy tudniillik használjuk vagy sem – sok tényező bonyolítja. Először is az emberi szervezetnek szüksége van D-vitaminra, amit elsősorban a napfénytől „kaphatunk”. Másodsorban azonban a napsugárzás káros, ami ellen valamilyen módon védekeznünk kell.

Fizikai és a kémiai fényvédők 
A naptejeknek alapvetően kétféle típusa létezik: a fizikai és a kémiai fényvédők. A fizikai fényvédők a kémiaival szemben nem szívódnak fel a bőrben, ezért biztonságosabbak. A naptejekben még mindig vannak olyan összetevők, amelyek károsak a környezetünkre és ránk, emberekre is. A gyengébb ózonpajzs miatt erősebben ér minket az UV-sugárzás, a bőrrák és az UV-sugárzás között pedig egyértelmű összefüggés van. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a naptejhasználat biztosan megelőzné a melanóma kialakulását, maximum csökkenti vagy késlelteti azt. A naptejeken látható rövidítések jelentéséről, az UVA logóról és sok minden másról  a TVE Naptej kisokosában olvasható.

Azok a fentebb említett országok, amelyek betiltották a naptejeket két összetevőt tettek felelőssé az élővilág pusztulásáért: az oxibenzont és az octinoxátot. Ugyanez ez a két kémiai összetevő a legveszélyesebb az emberre is. Mindkettő felszívódik a bőrön át, bejut az emberi szervezetbe, ahol megzavarhatja a hormonháztartást, a nemi hormonok és a pajzsmirigyhormonok működését kedvezőtlenül befolyásolhatja.

Titán-dioxid
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) osztja az amerikai szakhatóság véleményét abban, hogy a titán-dioxid rákkeltő hatású lehet, ha belélegezzük. Az európai szakhatóság szintén egyetért a titán-dioxid lehetséges rákkeltő hatásával, ezért az EU egy új szabályozást készített elő, amelynek értelmében minden olyan terméken fel kell tüntetni a rákkeltő figyelmeztető jelzést, amelyben megtalálható a titán-dioxid. Jellemzően vegyi- és kozmetikai termékekben fordul elő, a naptejben is. (A titán-dioxid felhasználását élelmiszerekben 2022. január 18-ától tiltja az élelmiszer-adalékanyagokról szóló uniós rendelet.)

Végül a javaslatot levették a napirendről, köszönhetően az iparág óriási lobbijának. Pedig betiltásról szó sem volt, csupán egy figyelmeztető címkéről, amely arra hívta volna fel a figyelmet, hogy belélegezve a titán-dioxid rákkeltő hatású lehet. Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértője több cikket is publikált naptej témában, ő azon az állásponton van, hogy semmiképpen ne használjunk spray formában titán-dioxidot tartalmazó naptejet.

Nem létezik olyan napvédő krém, amely teljesen kockázatmentes mind az emberre, mind a környezetünkre. Úgy tűnik, csak elég jó megoldásaink vannak, tökéletes, valódi zöld alternatíva egyelőre nem áll rendelkezésünkre. Amit azonban megtehetünk (és tegyünk is meg):

✓  Ne menjünk napra 11 és 15 óra között, maradjunk árnyékban,

✓  Viseljünk könnyű ruhát a nap ellen,

✓  Ha naptejet választunk, mindig olvassuk el az összetevők listáját,

✓  Kerüljük az olyan termékeket, amelyek spray formátumúak és titándioxidot tartalmaznak. Titándioxidot csak krémként használjunk,

✓  Részesítsük előnyben a fizikai fényvédőket a kémiaival szemben,

✓  Ne süttessük magunkat a napon akkor sem, ha magas faktorszámú termékkel kentük be magunkat, mert hamis biztonságérzetet ad.

Nem egyszerű feladat naptejet választani, ha környezeti és egészségügyi szempontokat is szeretnénk figyelembe venni. Egy biztos: a nap káros sugarai ellen védekeznünk kell, a lehető legegyszerűbb, ha a déli órákban nem megyünk napra, más esetekben pedig fizikai fényvédelemről gondoskodunk.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek