A rovat kizárólagos támogatója

Az Európai Parlament (EP) szerdai szavazásán olyan jogszabály-módosítást hagyott jóvá, aminek köszönhetően hosszabb távon tisztább lehet Európa levegője. Nem támogatta ugyanakkor a Parlament a Környezetvédelmi Bizottságának azon javaslatait, amelyek korábbra is érzékelhetővé tehették volna a levegőminőség javulását. Most a tagországok környezetvédelmi miniszterein van a sor.

Ha az Európai Parlament a Környezetvédelmi Bizottság és a civil szervezetek által is támogatott szigorúbb előírásokat szavazták volna meg, és ezek kerülnének végrehajtásra, akkor 2025-ben 42 ezerrel kevesebb ember veszítené idő előtt az életét a légszennyezés következtében, mint a most jóváhagyott jogszabály-módosítással. A tagországok környezetvédelmi minisztereinek azonban még egyeztetnie kell az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal a végleges változatról. Továbbá bármilyen rendelkezést fogad el az EU, az egyes kormányok annál szigorúbb környezetvédelmi szabályokat is bevezethetnek a saját országukban.

„Köszönet illeti mindazokat a képviselőket, akik az európai emberek egészségét és unió versenyképességének javítását helyezték előtérbe az egyes elavult technológiákat gyártó, üzemeltető szűkebb gazdasági csoportok rövid távú érdekeivel szemben. Sajnos ők most kisebbségben maradtak. A környezet- és egészségvédő civil szervezetek remélik, hogy a tagországok környezetvédelmi miniszterei nem lesznek szereptévesztésben, és valóban a környezet és lakosság egészségét védő jogszabályok megalkotását fogják támogatni” – jelentette ki Madarassy Judit, a Levegő Munkacsoport „Tiszta Levegőt!” projektjének koordinátora.

Légszennyezés mérés a Kálvin-téren Légszennyezés mérés a Kálvin-téren
A képre kattintva galéria nyílik.

Az Európai Környezetvédelmi Iroda (amelynek a Levegő Munkacsoport is tagszervezete) közleménye (angol nyelven) >>>

A témával foglalkozott a greenfo ZÖLD IRÁNYTŰ c. rádiómásora a Jazzy rádió Millásreggelijében okt. 28-án szerdán még a szavazás előtt reggel

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek