A rovat kizárólagos támogatója
via hvg

Miközben a rezsicsökkentés „csökkentése” miatt a hazai háztartások nagy részének a korábbinál jóval magasabb villanyszámlát kell fizetnie, alig akad olyan forrás, ahonnan kiderül, mennyit fogyasztanak valójában az otthoni elektromos készülékek.

A költségek bemutatásában sokat segítenek a The Guardian című brit lapban közölt adatok, amelyek ugyan penny-ben (1 penny = 5 forint) határozzák meg a költségeket, ám az arányok mindenhol érvényesek.
A táblázatok mellett közölt tanulmányból kiderül, hogy az utóbbi években gyártott elektromos berendezések jóval takarékosabbak, mint a korábbiak, és már nem igaz az, hogy a bekapcsolt – standby módban lévő – készülékek sokat fogyasztanak.
A telefonok és tabletek töltési költsége minimális, és viszonylag olcsó az okoségők használata is.

A pénztárca ellenségei között van a hajszárító, és nem meglepő módon az elektromos hősugárzó, illetve a konyhai sütő is, utóbbi több mint hússzor annyi energiát fogyaszt, mint egy közepes képernyővel szerelt LED-televízió.

Az is kiderült, hogy a vezetéknélküli hálózatokon összekapcsolt berendezések standby módban egy kicsivel többet fogyasztanak, mint a vezetékesek, így célszerű kikapcsolni őket, ha tartósan üresen áll otthonunk.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás