Ágasbogas rajzolatban lépett ki a felhők alól az Ipoly folyó az ártérbe. Más hazai folyókról is gyakran készítenek izgalmas fotókat, a most napvilágot látott képek azonban még ezek között is előkelő helyen szerepelhetnek. Molnár Ábel Péter felvételeinek készítési idején éppen az adott szakaszon tetőzött az Ipoly.
Északi határfolyónk Drégelypalánk és Hont közötti szakaszán készültek a fantasztikus képek. Egy grafikus sem rajzolhatta volna meg szebben a páratlan vonalhálót.

Molnár Ábel Péter Facebook bejegyzésből megtudhatjuk, hogy az Ipoly azon a napon lentről szemlélve egy feszített víztükrű medence képére hajazott. A fotós szavaival felülről “akár egy delta-rendszer” szeszélyes kanyarokat rajzolt a tájba a megáradt folyó.
Ahol a mederbe már nem fért a levonuló víz, ott túlbukott a parton és ezernyi ágú hálózaton keresztül vonult lefelé a természetes árterében.

Ökológiai vizsgálat közben készítettem a képeket. Természetvédelmi szempontból kiemelten fontos, hogy ismerjük a természetközeli árterek működését, amelyből olyan kevés maradt meg hazánkban. A drón, mint eszköz jelentősen segíti ezt a megismerési folyamatot, láthatóvá és bemutathatóvá teszi azt, amit sem a földről, sem a műholdfotókról nem láthatunk – mesélte Molnár Ábel Péter a Sokszínű Vidéknek.