Nem könnyű meghatározni az erdő fogalmát, hiszen az mást jelent egy norvég tundrán, mint a görög tengerparton, és megint mást a Kárpátok hegyvonulatain. Gyakorlati szempontból az erdő az, amit erdőként művelnek. A mai jogi szabályozás értelmében akkor beszélhetünk erdőről, ha a fás állomány eléri a legalább 30 %-os záródást, és a legalább két méteres magasságot.
Ami Dél-Amerikában zajlik, azt Európa már végigcsinálta, a középkortól kezdve igen nagymértékű pusztítás ment végbe a földrészen. A tudományos cikk 900 millió hektárral számolt, míg az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által közzétett számítás szerint 1 milliárd hektárnyi terület erdősítése segíthetne 1,5 Celsius fok alatt tartani a felmelegedést. Hatalmas méretekben történő erdőtelepítés túlzottan idealista elképzelés. A rendkívül sűrűn lakott Európában például bizonyos határokon túl nem megvalósítható az erdősítés, hiszen ha szántóföldeket veszünk el a társadalomtól, akkor azok valahol újra helyet találnak, ez történik jelenleg a forró égöveken. Óvatosan kell bánni az erdők létesítésével, arra kellene inkább összpontosítanunk, hogy a meglévő életközösségeket igyekezzünk fenntartani.
Az erdők rendeltetése összetett. A gazdasági szerepük elsősorban a fakitermelésben ölt testet, emellett hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, jelentős szereppel bírnak a jó levegő, a tiszta víz és az egészséges környezet fenntartásában, a rekreációs ténykedés pedig a kikapcsolódást, a feltöltődést szolgálja. Az erdőgazdálkodás feladata, hogy a különféle szerepek között megtalálja a helyes arányokat, és úgy kezelje az erdőt, hogy az kielégítsen minden elvárást.
Klímaügy a jelen Magyarországán
A kormányzati kommunikáció klímaügyben kettős játékot játszik, egyrészt úgy tesz, mintha komolyan venné a klímaválság elleni harcot, másrészt szándékosan engedi, hogy jól fizetett megmondó emberei magát a klímaváltozás tényét is tagadják, azonban mindkét kommunikáció megegyezik abban, hogy közellenségnek állítsák be a környezet- és természetvédelemmel évtizedek óta aktívan foglakozó civil szervezeteket, összemosva őket az ellenzéki politikai erőkkel, amelyek fontos célként fogalmazzák meg a környezet védelmét és klímapolitikát. Valójában az Orbán-kormány – élén a miniszterelnökkel – a gazdasági fejlődés akadályának tekintette a környezet és a természet védelmét, hogy szisztematikusan leépítette a környezet- és természetvédelem teljes intézményrendszerét, az aktív zöld civil szervezetek működését pedig ellehetetlenítette. A klímaügyet kizárólag politikai céljainak szolgálatába állítja, amikor klímastratégiát hirdet, az éppúgy a politikai marketing része, mint a keresztény értékrend hangoztatása.
A kormányzati kommunikációban olyan emberek szólalnak meg, akik soha nem tettek semmit a környezet vagy a természet védelméért, soha nem tiltakoztak sem az elmúlt tíz évben, sem azelőtt egyetlen-egy természetpusztítás vagy környezetszennyezés, egyetlen erdőirtás vagy akárcsak egy köztéri fa kivágása ellen sem, de azzal sem dicsekedhetnek, hogy akár egy facsemetét is elültettek volna életükben a közjó és a jövő nemzedékek életfeltételeinek jobbá tétele érdekében. Magyarán: hitelt adhatunk-e olyan emberek szavainak, akik soha egy gazszálat sem tettek arrébb, de fennhangon azt hangoztatják, hogy kizárólag ők alkalmasak arra, hogy a klímavédelem élharcosai legyenek? A kormány klímavédelmi tervei legfeljebb annyira vehetők komolyan, mint az egymást követő kormányok környezetvédelemmel kapcsolatos ígéretei az elmúlt 30 évben.
Nézzünk meg egy elemet a tervekből. Erdőtelepítés, fásítás.
Minden születendő gyermek után 10 fa elültetésének szándéka. Az elmúlt év statisztikája szerint 90 ezer gyermek születik egy évben, ez 900 ezer fa elültetésével járna, ami kb. 900 hektárnyi területet venne igénybe. Ma Magyarország nyilvántartott erdőterülete a statisztika szerint az ország területének 20,8%-a, ez 1,94 millió hektár a magyarországi erdőterület (faállománnyal borított vagy erdősítésre kötelezett terület). A Nemzeti Erdőtelepítési Program hosszú távú célként, mintegy 35-50 év során az ország erdősültségének – az optimálisnak tartott 27%-ra történő növelését tűzte ki célul, amely további több mint 600 ezer hektár új erdő telepítését jelentheti a „gazdálkodói telepítési kedv”, illetve az „uniós források alakulásának függvényében”. Magyarországon jelenleg 2,06 millió hektár az összes erdőgazdálkodási célt szolgáló terület, amelynek 94%-át (1,94 millió ha) borítja faállomány, tehát a fennmaradó 0,066 millió ha, azaz 66 ezer ha-nyi területre kíván a kormány 600 ezer ha erdőt telepíteni 35-50 év alatt, ám azt is csak és kizárólag a „gazdálkodói telepítési kedv”, illetve az „uniós források alakulásának függvényében”. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az erdők telepítését alapvetően meghatározzák klímaváltozás közvetlen és közvetett hatásai, a bb. 1-2,5 °C-os hőmérsékletemelkedés (amely nagyban befolyásolja pl. a rügyfakadást, a fák növekedési időszakát. A nyáron csökkenő mennyiségű, egyszerre nagymennyiségben lehulló csapadék, éves szinten csökkenő csapadék, a szélkárok, jégkárok valószínűségének növekedése, a biotikus kártevők megjelenése, a klímazónák vándorlása, a biodiverzitás csökkenése, az aszályos területeken erdőtüzek kialakulásának a veszélye stb. Az erdőterületek növelésére tervbe vett 27% az európai uniós átlaghoz (42,4%) viszonyítva rendkívül kevés, főleg az, ha a fent leírt akadályozó tényezőket is figyelembe vesszük. Magyarország területének legalább egy harmadát kellene erdőnek borítania, a második harmadnak kellene lenni a mezőgazdasági területeknek, ideértve a fahasználatú erdőket is, a fennmaradó egy harmad terület tenné ki az ipari területeket és az épített, azaz ember által lakott területeket, ahol a zöldterületek arányát szintén növelni szükséges. Így érhetnénk el a 42,5%-os uniós átlagot. fakivágási moratóriumot kellene kihirdetni az élet- és balesetveszélyes, valamint a biotikus kárt szenvedett fák kivételével.
Nagyon fontos szerepük van a klímaváltozás hatásainak mérséklésében az erdőknek, hiszen egyrészt megkötik a légköri szén-dioxid jelentős mennyiségét, másrészt kedvező mikro-, mezo- és makroklimatikus hatásuk révén hozzájárulnak a szélsőséges hőmérsékleti és csapadékviszonyok mérsékléséhez. Hazánk vegetációföldrajzi helyzetéből adódóan a zárt erdők és az erdőspuszta átmenet zónájában fekszik, ezért az éghajlatváltozás érzékenyen érintheti erdőterületeink közel felét. Az erdőket alkotó fafajok életlehetősége, növekedési potenciálja – fatermőképessége – a genetikai adottságokon túl leginkább a termőhelyük által befolyásolt. Az adott termőhely adottságait az évi csapadékeloszlás megváltozása, az évi átlaghőmérséklet növekedése, az aszályos időszakok gyakoribbá válása, az alacsony relatív páratartalom és a szélsőséges időjárási jelenségek (pl. szélviharok) gyakoriságának növekedése mind jelentősen befolyásolják. Mindezek alapján az erdők életfeltételeit és az adott területen a gazdaságos és fenntartható erdőgazdálkodás lehetőségeit tehát az erdészeti klímatípusok vagy klímaosztályok változása alapvetően meghatározza.
Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon az erdészeti klímaosztályok jelentős eltolódása következik be, északi és a magasabb tengerszintű területek irányába vándorolnak. A klímaosztályok vándorlásának megjósolt üteme messze meghaladja a fafajok természetes terjeszkedésének ütemét, ezért a kedvezőtlen klímazónában „ragadt” fafajok, erdőtársulások fennmaradása csak bizonytalan ideig lehetséges.
Az éghajlatváltozás hatására lucfenyveseink már legyengültek, ezért jelentős pusztítást okoznak a szúfélék. E jelenség a Kárpát-medence egészében jelentős károkat okoz az egykorú monokultúrás hegyvidéki állományokban. A bükk állományok felújítása jelenleg is csak az éghajlatváltozás hatásainak ellenállóbb állományokból származó szaporítóanyagokkal végezhető sikeresen. Fel kell készülnünk arra is, hogy a ma még erdősült területeken a jelenlegi fafajok már nem lesznek képesek fennmaradni, az ország elmúlt 90 évben folyamatosan növekvő erdőterülete csökkenni fog. Ez a gyors változás felboríthatja az ország több mint felét borító, őshonos faállományaink ökológiai egyensúlyát. A romló termőhelyi adottságok elkerülhetetlen velejárója a fák növekedésének visszaesése, hosszabb távon az erdőkből kitermelhető faanyag mennyiségének csökkenése, tehát kevesebb megújuló alapanyag és tüzelő áll majd rendelkezésünkre. Az éghajlatváltozás szempontjából különösen kedvezőtlen, hogy a növekedés mérséklődése és a fapusztulások miatt jelentősen csökken a fák által tárolt és folyamatosan megkötött szén mennyisége, ami tovább gyorsítja az éghajlatváltozást.
Jól mutatja az éghajlatváltozás veszélyeit az elmúlt évtized, különösen az elmúlt évek kiugróan magas erdőkárai, amelyek a szlovén, német, cseh erdőket jelentősen átformálják és már hazánkban is megfigyelhetőek. Nemzetközi példák igazolják az erdőtüzek gyakoriságának várható növekedését, amire itthon is folyamatosan fel kell készülnünk. A hazai komplex ökonómiai modellbe vont erdőgazdaságokban a jövedelemkiesés még enyhe kimenetelű éghajlatváltozás esetében is számottevő, közepesen erős (1,7° C nyári átlaghőmérséklet-emelkedés) változás esetén a jövedelemkiesés mértéke pedig már olyan nagyságrendű, ami megkérdőjelezi a gazdálkodás rentabilitását is.
Az erdészeti kutatás által készített előrejelzések alapján 2050-re a lucfenyő lassú kipusztulása mellett a bükk számára alkalmas termőhelyek is eltűnnek az országból, a legszárazabb erdészeti klímatípus, az erdős sztepp területe sokszorosára növekszik. Az erdők állapotának romlása nem csak a faanyagellátásra gyakorol kedvezőtlen hatást, csökkennek, beszűkülnek, esetenként meg is szűnnek az erdők által a társadalom számára nyújtott, széles körű ökoszisztéma szolgáltatások (talaj, vízkészletek, települések védelme, rekreáció stb.), amelynek gazdasági és szociális hatásai szinte felbecsülhetetlen.
Az utóbbi fél évszázadban egyre gyakrabban kerül előtérbe és az ezzel kapcsolatos problémákat korunk legnagyobb kihívásaként emlegetik. A klímaváltozást és a globális felmelegedést gyakran használják szinonim fogalmakként, mivel a napjainkban zajló éghajlati változások – globális légköri átlaghőmérséklet növekedése, csapadék mennyiségének és eloszlásának változása, valamint a légköri áramlások átalakulása – leginkább szembetűnő, legjobban mérhető és legtöbbet kommunikált része az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés. Az éghajlatváltozás természetes folyamat, az adott területre vonatkozó átlagos időjárási jellemzők az idők folyamán állandóan változnak. Az utóbbi évek tudományos kutatásai és a klímaváltozás jelenségeivel és következményeivel kapcsolatos vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az ipari forradalom óta egyre gyorsuló globális felmelegedés – és a vele együtt járó éghajlati és környezeti hatások – az emberi tevékenységek, de leginkább az ásványi eredetű fűtőanyagok – mint a szén, az olaj, a természetes gáz – elégetésének következménye. A globális felmelegedés a légkörben található üvegházhatású gázok (vízgőz, szén-dioxid, metán, nitrogén-oxid) koncentrációjának változásával függ össze. Az atmoszférában természetes módon is jelen lévő gázok felelősek az ún. üvegházhatásért, amely megakadályozza, hogy a Nap sugarainak egy része visszaverődjön a világűrbe, így üvegház módjára „melegen tartják” a Földet. Ezek a gázok nagyobb és koncentráltabb mennyiségben azonban több visszaverődő sugárzást nyelnek el, így mesterségesen magas szintre emelik a globális átlaghőmérsékletet és éghajlati változásokat idéznek elő. Az éghajlatváltozás konkrét tényekkel igazolható és az élet szinte minden területére hatással van.
A biodiverzitás védelmét és a klímaváltozást együtt kell kezelni.
Az éghajlat hihetetlenül gyors változása és a biodiverzitás példátlan hanyatlása, világszerte veszélyezteti az emberek életét, megélhetését és jólétét. Mindkettőt mi okozzuk, ezek kölcsönösen, egymást gerjesztve tovább fokozzák az egyébként is kritikus helyzetet. A hirtelen változó klímához nem tud alkalmazkodni az élővilág, a biodiverzitás csökkenése tovább gyorsítja a klímaváltozást. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy csupán a klímaváltozás leküzdésére irányuló, szűk látókörű intézkedések közvetlenül és közvetve is károsítják a természetet. Pedig léteznek olyan megoldások, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak mindkét tényező mérsékléséhez. Az ember számára is fenntartható jövő megvalósítható, de ehhez gyors és ambiciózus szén-dioxid kibocsátás csökkentésére van szükség.
A fák (főként nem őshonos fajok) telepítése olyan területekre, ahol a múltban nem voltak erdők. Ez ugyan hozzájárulhat a szén-dioxid összpontosításának pillanatnyi mérsékléséhez, de gyakran nagyon káros a biodiverzitásra, így áttételesen a klímaváltozás mérsékléséhez nem járul hozzá. Ráadásul kiszorítja a helyi lakosságot a földhasználatból.
A faültetésre a legjobb hely az, ahol korábban erdős terület volt, mivel ott az a helyi környezeti adottságokhoz legjobban illeszkedő természetes növénytakaró. Az éghajlatváltozás hatására azonban a biomok térben eltolódhatnak, ezért a megfelelő hely és fajok meghatározásához érdemes a várható környezeti változásokat is figyelembe vevő hatástanulmányt készíteni. Emellett azt is fontos megvizsgálni, hogy milyenek a helyi talaj- és talajvíz viszonyok, és milyen hatással lesz ezekre a helyreállított erdei ökoszisztéma. Szigorúan kerülendő azoknak a területeknek az erdősítése, ahol korábban nem-erdős biom volt (például gyepek, vizes élőhelyek, tőzegláp), ugyanis ez a biológiai sokféleség és a talajban megkötött szerves szén csökkenéséhez vezet. Ha mezőgazdasági művelésbe vont területen ültetnénk erdőt, érdemes odafigyelni, hogy ez esetleg más területen erdőirtáshoz vezethet. Érdemes a természetes erdőktől való távolságot is számba venni. Minél közelebb van a természetes ökoszisztéma, annál nagyobb a frissen ültetett erdő esélye a természetes regenerálódásra (magok és beporzók könnyebben terjednek). Az újraerdősített területek összekapcsolása egy már meglévő erdővel jótékonyan bővíti az ott élő állatfajok mozgásterét is. A kívánt ökoszisztéma-szolgáltatások alapján is kiválaszthatók faültetési területek, például a városi fák és erdők árnyékot adnak, pufferelik a nagycsapadékú események hatását, valamint rekreációs helyszínül szolgálnak és tisztítják a levegőt. Az ökoszisztémák védelme, helyreállítása és a velük való fenntartható gazdálkodás nemcsak az éghajlatvédelemben és a biológiai sokféleség megőrzésében játszhatna kulcsszerepet, de hozzájárulna a víz- és élelembiztonsághoz, az élhető városi környezet fenntartásához, valamint a szélsőséges időjárási események miatti károk elkerüléséhez is. Engedjük az erdő természetes helyreállását. Az erdő természetes regenerálódása, vagyis a fák természetes visszatérése a terület bolygatásának megszűnésével, olcsóbb és hatékonyabb lehet, mint a faültetés – ahol a táj és helyi környezeti viszonyok ezt lehetővé teszik.
A klímavédelem nem kizárólag erdőtelepítést jelent
Egyszerűnek tűnhet, ám zsákutcába futhat, aki nem megfelelő helyen, nem megfelelő fajokkal erdősít. Ha a környezet és a klíma védelméről van szó, automatikusan jó megoldásnak tűnik az erdőtelepítés, azonban nem minden esetben ez a jó döntés. Egyes kutatók arra figyelmeztetnek, hogy van, hogy fásítás helyett többet érünk az őshonos gyepek védelmével. Amikor Nyugat-Európában egy parlagon hagyott szántóra őshonos fajokkal erdőt telepítenek, a legtöbb helyen visszatérnek ahhoz az állapothoz, amely ott a civilizáció előretörése előtt természetesen kialakult. Ahol 6-8000 évvel ezelőtt jó eséllyel erdő volt, a körülmények adottak, hogy az újonnan telepített erdő is megmaradjon és a fák törzsében megkösse a szén-dioxidot. A helyzet azonban sokszor nem egyértelmű: mivel a jó szántókat nem éri meg erdővé alakítani, ha a döntéshozók alkalmas területeket keresnek, gyakran a gyepekre vetik tekintetüket. A restaurációs ökológia kutatóinak túlnyomó többsége szerint azonban ez nem jó megoldás.
Először is, a gyepek igen sok szenet képesek megkötni a talajban. Ahol a klíma nem teszi lehetővé erdők kialakulását – és a közép- és kelet-európai szántókat sokszor ilyen területek feltörésével hozták létre –, az igazi jó szén-dioxid-megkötő életközösségek a gyepek. Aki itt próbál fákat ültetni, illetve faültetvényeket kialakítani, hosszú távon rosszabbul jár, mint ha megőrizné a gyepet, mert ilyen feltételek mellett az ültetvények öntözésre és rendszeres tápanyag-utánpótlásra szorulnak, ami igen nagy fenntartási költségeket jelent. Az erdőtelepítés kezdetben látványos sikereket hozhat, főleg idegenhonos, optimális tápanyag- és vízellátottság mellett szupergyors növekedésű fajokkal, mint a manapság divatos császárfahibridek – ennek azonban komoly ára van. A gyors növekedésű fafajok gyökereikkel megcsapolják a talaj vízkészleteit, utánpótlás hiányában a talajvízszint hamarosan csökkenni kezd, ami sok helyen már időszerű probléma: a Duna–Tisza közén a talajvízszint már több méterrel a 20. század első felében mért értékek alá süllyedt. A faültetvények árnyéka pusztítani kezdi az alá szorult gyepet, és hamarosan a talajban is a bomlási, tehát szén-dioxid-felszabadulással járó folyamatok kerülnek túlsúlyba. Néhány év vagy egy-két évtized múlva pedig a fák elkezdenek kiszáradni, a gazdálkodó kénytelen kitermelni az egész állományt, és visszatérni a gyephez, miközben az egész faültetvény összességében inkább forrása volt a szén-dioxidnak, mintsem megkötője. A meggondolatlan erdőtelepítés kiszárítja és csontszáraz homokká változtathatja a korábban termékeny talajt. Nem mindenhol szabad így védekezni a klímaváltozás ellen. Kutatók a Restoration Ecologyben megjelent véleménycikkükben ezért arra kérik a tudományos közösséget, a civil aktivistákat, a döntéshozókat és a gazdálkodókat, hogy a jól hangzó „Ültess fát!” szlogent cseréljék fel inkább erre: „Állítsd helyre a természetes növényzetet!”. A kutatók javaslatukkal kiterjesztenék a faültetési kampányok lehetőségeit, és úgy vélik egyszerűen csak hagyni kell, hogy a természet utat mutasson.
Zsák Ferenc Tibor
Nyitókép: széleskörű civil összefogásra van szükség az erdők érdekében amihez jó példát adhat a lengyel Forest Manifesto
