Hirdetés
Forrás: g7.hu

4 napja Ferihegyen a pénzügyőrök mintegy 4 tonna hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le. Az 1,3 millió építő elemet Kínában adták fel egy ukrajnai lakcímű személynek. Vajon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefoglalt szállítmányt megkaphatják a rászoruló gyerekek? NEM – derítette ki a G7.

Pénteken adott hírt arról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy Ferihegyen a pénzügyőrök mintegy négy tonna hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le. A több mint 1,3 millió építőelemet tartalmazó szállítmányt Kínában adták fel egy ukrajnai lakcímmel rendelkező személynek. Miután felmerült a gyanú, hogy a játékok szellemi tulajdonjogot sérthetnek, a pénzügyőrök megkeresték a Lego jogi képviselőjét, aki megállapította, hogy a termékek mind hamisítványok, és kérte a megsemmisítésüket. Ezt el is rendelték, amihez a küldemény címzettje is hozzájárult. A hamis termékekkel okozott kár majdnem 20 millió forintra tehető.

Eddig tartott a NAV közleménye, de Váczi istván a G7 gazdasági hírszájt részéről kíváncsi volt, hogy pontosan mit jelent a megsemmisítés, illetve nem lehetett volna-e más sorsa a játékoknak. A lefoglalt ruhákat és cipőket ugyanis például – miután eltávolították róluk a hamis márkajelzéseket – gyakran segélyszervezetek kapják meg, hogy rászorulóknak juttassák el. Ugyanez lesz a sorsuk a feldarabolt hamis raklapoknak, amelyeket eltüzelhetnek.

Ebben az esetben azonban nem ez történt, a szóban forgó játékok nem kerültek rászoruló gyerekekhez vagy őket segítő intézményekhez. Ezt a NAV azzal magyarázta, hogy míg az eredeti áruk gyártója garantálja termékének a biztonsági, egészségügyi és egyéb megfelelőségét, ez nem érvényes a hamisítványok esetében. Mivel ezek eredete ismeretlen, így azt sem lehet tudni, hogy milyen – akár egészségre káros – összetevőket tartalmaz. Ebből adódóan egy egyszerű gyermekjáték esetén sem vállalható az a kockázat, hogy karitatív célra felajánlva egészségkárosodást okoz – hangsúlyozta a NAV.

A jogszabályok szerint egyébként a visszatartott termékek sorsa a jogtulajdonosokon múlik, ők állapítják meg a termék eredetiségét, majd ennek nyomán születik döntés arról, hogy az árut tovább lehet engedni, vagy pedig szabálysértési, vagy büntetőeljárást kell indítani. Ha a hamisított termék teljes mértékben forgalomképtelen és a karitatív célú felajánlás sem jöhet szóba, akkor meg kell semmisíteni.

hamisított LEGO kép: NAV

Ennek pontos menete függ a termékek jellegétől és anyagától. A megsemmisítés módját és helyszínét ezek vizsgálata után választják ki. A NAV erre azt a példát adta meg, hogy a veszélyes elektronikai hulladékok égetőbe kerülnek. Ami nem hangzik valami jól, de ha az égetés 1200 Celsius-fok felett történik, akkor legalább dioxin nem keletkezik a veszélyes vegyi anyagokból.

Ebben az esetben a játék építőelemek megsemmisítése daráló/aprító géppel történt. Kis mennyiségű szállítmányok esetében a megsemmisítés történhet a jogtulajdonosok által biztosított mozgatható géppel, míg nagy szállítmányok esetében – így ebben az esetben is – ez hulladékkezelő központokban történik. Az ilyen hulladékkezelőknél darálásra vagy égetésre is lehetőség van – jegyezte meg a NAV.

Darálás után remélhetőleg inkább anyagában hasznosítják majd újra a műanyag elemeket. (Már ha nem a papírdobozokkal és az instrukciókat tartalmazó füzetekkel együtt darálták le őket.) Ebben az esetben nem tudni, hogy pontosan milyen műanyagról van szó, de az eredeti építőkockákról azt írja a Lego, hogy a szelektíven gyűjtött háztartási hulladékhoz hasonlóan újrahasznosítható. Igaz, azt is leírják, hogy az újraöntésre már nem alkalmas építőkockákkal energiát termelnek, azaz minden bizonnyal elégetik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás