Hirdetés

22 éve terelték el a Dunát Bősnél, 17 éve van érvényben a hágai nemzetközi bíróság határozata a rendezésről, az Orbán-kabinet pedig immár 5.ötödik éve nem tesz semmit a vízmegosztás és az eddig keletkezett károk rendezése érdekében. Az LMP azonnali lépéseket vár a kormánytól a vitarendezés, a Duna-mederbe jutó víz mennyiségének növelése és a magyar nemzeti érdekek hatékony képviselete érdekében.

Több mint két évtizeddel ezelőtt, 1992. október 25-én terelte el Csehszlovákia a Duna vizét a bősi erőmű üzemvízcsatornájába. Azóta átlagosan csupán a folyam mindenkori vízmennyiségének egyötöde kerül a régi Duna-mederbe, a szigetközi ágrendszer nagyrészt kiszáradt, az értékes természeti területet felmérhetetlen ökológiai és gazdasági kár érte. A szlovákok viszont egyoldalú előnyökhöz jutottak az elterelt víz sokoldalú felhasználása nyomán, és az erőműben termelt, elvileg Magyarországot is megillető áram révén.

A hágai nemzetközi bíróság 1997 őszén meghozott ítélete szerint a két félnek új szerződést kell kötnie, meg kell állapodnia a vízmegosztásról, a környezeti károk rendezéséről valamint az elektromos áram elszámolásáról. Az ítélet végrehajtása érdekében hosszú tárgyalássorozat kezdődött, amely azonban az Orbán-kormány hivatalba lépésekor, 2010-ben gyakorlatilag elhalt: a kormány több tárgyalót is kinevezett, érdemi lépésekre azonban nem került sor. Közben a Szigetközben tovább folytatódik a környezet pusztulása, leépül az idegenforgalom és a helyi gazdaság, míg Szlovákia egyoldalúan használ egy olyan természeti erőforrást, amely a jog és a bírósági döntés szerint mindkét országot megilletné.

Az LMP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy haladéktalanul újítsa fel a kétoldalú tárgyalásokat, ismerje meg a szlovák kormány álláspontját arról, hogy hajlandó-e az új megállapodás megkötésére, ennek hiányában pedig forduljon nemzetközi vitarendező fórumokhoz – a további időhúzás nyilvánvalóan ellentétes a magyar érdekekkel.

Budapest, 2014. november 2.

Sallai Róbert Bendek,
a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás