Nyugat-Európában a hagyományos baloldali pártok összeomlása után a zöldek hasítanak. Greta Thunberg mozgalma minden korábbi kezdeményezésnél többet ért el a klímakatasztrófa tudatosításában. A zöld politikai erők sok helyen megelőzték a szocdemeket és a liberálisokat. Magyarországon azonban nem ez a helyzet.
Bár két parlamenti zöld pártunk is van, mindkettő a kiesés szélén, 1-2%-os támogatottsággal. Megkezdődött közöttük az újbóli közeledés, ami még aktuálisabbá teszi a talányos kérdést: miért nem népszerűek a magyar zöldek?
A Lehet Más a Politika (LMP) 2010-es óriási sikere egyedülálló volt a kelet-európai régióban. Egyedüli zöld mozgalomként sikerült parlamenti párttá válniuk, ráadásul rögtön olyan szavazati aránnyal, amely a nyugat-európai szintet hozta. Természetesen tudjuk, hogy ebben volt rengeteg protestszavazat is, főleg az éppen összeomló baloldalról, de ezek a választók legalábbis nem utasították el a zöld gondolatot. Ha az LMP együtt maradt volna, akkor valószínűleg ma már programadó középpártként versenyben lenne az ellenzék vezető ereje címért. De nem így történt, a párt szétszakadt, és mindkét örököse népszerűtlen maradt. A szakadás maga valószínűleg a népszerűtlenség egyik oka: sok szavazó ekkor könyvelte el, hogy bizony rájuk is hat a politika szokásos kényszere. (A párttal kapcsolatos legigénytelenebb közhely a „Nem Lehet Más a Politika” humoroskodás.)
A Párbeszéd (P) nevű formáció először egy ma már nem létező liberális párttal alkotott valami teljesen értelmezhetetlen kentaurt. Liberális és zöld pártok ilyen micsurini ötvözése nyugati politikai rendszerekben kivitelezhetetlen lenne. Magyarországon sem működött. A P később az MSZP donorpártja lett, megdöbbentő módon a sokkal combosabb szocik képesek voltak saját miniszterelnök-jelöltjüket Karácsonyra cserélni, de a P-nek országosan végigplakátolt miniszterelnökjelölttel sem sikerült nőnie. Ennek nem kis részben oka lehet a párt elképesztően rosszul kitalált neve is: a „Párbeszéd” egész egyszerűen nem egy pártnév, semmitmondó, a „P” pedig rövidítésként kifejezetten röhejes.
Ennek ellenére érthetetlen, hogy a Párbeszéd miért nem nagyobb párt. Társadalompolitikai értelemben teljesen szinkronban van a magyar választók nézeteivel: azok is aggódnak a klímaváltozás miatt, valamint a baloldali gazdaság és társadalompolitikát preferálják. A párt zászlóshajó projektjét, a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet a felmérések szerint a magyarok 80 százaléka támogatja. Azaz tartalmi azonosulás okán a P-nek nagyobbnak kellene lennie.
A párt ismert politikusai, Karácsony Gergő, Szabó Tímea és Jávor Benedek rendre a legnépszerűbb politikusok között vannak. Teljesen érthetetlen, hogy mit gondolhat valaki, akinek tetszik a Barcelona játéka, szereti a játékosait, de mégsem drukkol a csapatnak… Karácsony sok pozitívuma ellenére nem egy csapatjátékos, azaz nem húzza magával a pártját, de a többiek igen.
Megfejtés lehet, hogy a P szervezeti értelemben nem nagyon létezik. Egész egyszerűen nincsen látható mozgalma, irodái, tagokat nem nagyon toboroz. A Momentum vagy a DK ennél sokkal aktívabb. Ennek ellenére a P beragadása talány.
Hasonló a helyzet a maradék LMP-vel is. Egy ideig magyarázatot adott, hogy a különutas politika, az összefogósdi elutasítása – bár lehet tartalmilag helyes politika – de nem népszerű. Az utóbbi időben azonban az LMP teljes szívvel részt vesz az összefogásban, mégsem nő. Ez tehát nem magyarázat. A tartalommal itt sincs probléma, a párt a klíma és a baloldaliság kérdéseiben összhangban van a magyar választókkal.
A párt vezetői sem igazán adtak okot a népszerűtlenségre. Schiffer András ugyan nagyon megosztó politikus volt, és el is vesztett 131 500 szavazót 2014-re. A párt épp hogy átlépte az 5%-os korlátot. Schiffer joggal mondta ugyan, hogy a létező magyar baloldal álbaloldal, ám itt megállt a tudomány. A választók várták, hogy akkor mit rakna Schiffer a helyébe, mi lenne az igazi baloldal? Ennek az összefogósditól független zöld baloldali programnak az elterjesztésére azonban Schiffernek már nem volt karizmája. Inkább a bal-jobb megoszlás meghaladását hirdette meg, ami egy öndefiníció szerint szocdem meggyőződésű embertől visszás. És téves is: az esélyteremtő újraelosztás támogatása vagy elutasítása mint a politika egyik központi dichotómiája nem szűnik meg attól, hogy valaki deklarálja az ezt szimbolikusan kifejező bal-jobb kettősség meghaladását.
Természetesen nehéz mit kezdeni azzal, hogy a „baloldal” címkét az államszocializmusban és a 2010 előtti neoliberális világban is lejáratták. Új címkét ki lehet találni, de az igazságos társadalom igényét nem lehet kidobni.
Schiffer viszont inkább elkezdte összetetriszezni az innen-onnan kihulló politikusokat (a korrupció ellen fellépő, ám paleojobber Ángyántól, a szintén nem zöld Tölgyessy Péteren át, a gazdaságilag liberális, de társadalmilag konzervatív Mellárig, stb.), ami egy azonosíthatatlan arcélű pártot eredményezett.
Mindez, illetve Schiffer nyitottsága a Jobbik felé, azt sugallta a választóknak, hogy inkább egy jobboldali pártot akar csinálni. Ott azonban nem volt üresedés. Abban körülbelül mindenki egyetért, hogy Schiffer nélkül nem jött volna létre az LMP, hiszen napi 24 órás szervezőmunkát rakott bele. De tragikus módon középpárttá nem tudta vezetni.
Ezután Szél Bernadett karakteresen zöld balos vezetése alatt az LMP ismét erőre kapott, és majdnem megduplázta a szavazói számát. A 2018-as választásokon az LMP volt az egyetlen politikai erő, amely jelentőset lépett előre. Ennek fényében teljesen érthetetlen, hogy erre a sikerre nem voltak képesek építeni. Ehelyett jöttek a belviszályok, és ezek szimbolikus megtestesüléseként az egyébként sokkal jobb sorsra érdemes Sallai Róbert Benedek elhíresült öklözése. Nem segített persze a Ron Werber ki nem fizetése körüli buhera sem, illetve az, hogy a két sikeres társelnököt kinyomták a pártból.
Jött helyettük a teljesen értelmezhetetlen Keresztes-Demeter korszak, amelyből a magyar választó gyakorlatilag semmire nem emlékszik. (Jobb is egyébként, a militarista zöld párt olyan szintű abszurdum, amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni.) A 2018-as EP-választásokon a párt elveszítette európai parlamenti mandátumát.
Az sem segített, hogy a főpolgármester-választáson a párt beállt egy agresszív megélhetési kötekedő mögé, aki aztán ráadásul később magát a pártot sem vállalta: kijelentette, hogy a Kétfarkúra szavaz. A felháborodás gyakran okoz felindultságot, de ebből nem következik, hogy aki fejvesztve üvölt, annak igaza lenne. Amikor pedig igaza van, az őrjöngés jóval több embert taszít, mint amennyit vonz.
Ez a csúnya kudarc világossá tette: a különutas politikának semmilyen értelemben (szponzorok, választók, sajtó, stb.) nincsenek meg az erőforrásai. Nyilván senki sem szeretne olyan többszörös megalkuvás szérián átmenni, mint Karácsony, ám egyelőre a régi álbaloldallal együttműködő stratégia sikeresebb. Kérdés, hogy Karácsony mihez kezd vele.
Mára már azonban az LMP ismét konszolidált párt képét mutatja. A két társelnök, Schmuck Erzsébet és Kendernay János inkább integratív, mint megosztó típusú politikusok. Hangvételük kulturált és nyugodt. Óriási talány, hogy miért a népszerűségi listák végén találjuk meg őket, ahogy az igen sokat szereplő és a szociális ügyekbe derekasan beleálló Ungár Pétert is. (Utóbbi esetében talán ok lehet az elutasításra Schmidt Máriával közös vállalkozásainak megítélése.) Egyre többet látszik az igen szakszerű és szimpátiát keltő Kanász-Nagy Máté is. A Szél utáni időszak nyilván nem múlt el nyomtalanul, de nem világos, hogy az utóbbi, konszolidáltabb időszakban miért nem indult növekedésnek a párt.
Szokták még okként mondani, hogy a magyar választók annyira tájékozatlanok, hogy példának okáért Szél Bernadettet és Szabó Tímeát még mindig LMP-s politikusoknak gondolják. Ez lehetséges, de népszerűségükkel akkor éppenséggel vélelmezett pártjukat, az LMP-t kellene gazdagítaniuk. De ez sem történik.
A két gyenge párt esetében az erők egyesítése mindenképpen kívánatos lenne. Szomorú lenne, ha pont a klímaváltozás kritikus időszakában eltűnne a zöld politika képviselete a parlamentből. A Fidesz lépései kifejezetten rontják a klímahelyzetet, liberális piacpárti (Momentum, DK) alapon pedig hiteltelen zöld politikát csinálni.
Pogátsa Zoltán írása eredetileg a pogi.merce.hu oldalon jelent meg.
