Hirdetés

Egyelőre nem tudni, lesz-e pénz az idén komposzt­ládákra Miskolcon. A Zöld Kapcsolat Egyesület ugyanis hiába igényelte meg a támogatást, válaszra se méltatta őket az önkormányzat. Pedig már több mint tíz éve ők végzik a komposztálással kapcsolatos feladatokat a városban.

Eddig 4000 miskolcit vontak be programjukba, most is 110-en vannak az előjegyzési listájukon, nekik nem tudnak mit mondani a szakemberek. Közben közeleg október ­­10-e, a komposztálás világnapja, de az egyesületnek fogalma sincs, miért késik – vagy marad el? – az idei támogatásuk. A történetet F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet – ők az egyesület szakmai partnerei – munkatársa mondta el az Észak Magyarországnak.

2007-ben indult

– A miskolci képviselő-testület 2007-ben döntött arról, elindítja a Városi Komposztálási Programot – kezdte F. Nagy Zsuzsanna. – Ezen belül a házi komposztálás ismereteinek terjesztése és gyakorlati megvalósítása című megbízáshoz minden évben a költségvetésből biztosították a forrást. A program lebonyolításával a Zöld Kapcsolat Egyesületet bízták meg, szakmai partnere az Ökológiai Intézet volt. Már az első évben sikerült egy bemutató komposztkertet kialakítanunk az Avasi Arborétum területén.

A szakember felsorolta azt is, eddig milyen szolgáltatásokat végeztek a program keretében: évente 200–250 komposztkeretet osztottak ki a miskolciaknak, komposztálási tanácsadást tartottak, beszerezték a ládákat, iskolai és városi akciónapokon népszerűsítették a programot, elő­adásokat, képzéseket, témanapokat tartottak, aprítékolóberendezéseket kölcsönöztek, közösségi komposztálóhelyeket létesítettek, komposztmesterképzéseket tartottak, komposztversenyeket szerveztek.

Referenciákkal rendelkeznek

F. Nagy Zsuzsanna arra is kitért, hogy a tavalyi igénylésnél már megkérdezték tőlük, miért pont nekik kell ezt a programot csinálniuk. „Erre egyszerű a válasz, számtalan referenciával rendelkezünk, mondhatom, az ország legsikeresebb komposztálási programja működik Miskolcon… Az idén már nem kérdeztek semmit, választ sem kaptunk” – mondta az intézet munkatársa.

Miközben az idei városi költségvetésben, a hulladékgazdálkodási soron, a kötelezően ellátandó feladatoknál megjelenik az összeg, 2 millió forint – tette hozzá F. Nagy Zsuzsanna. Ha az idén nem kapják meg a támogatást, akkor nem tudnak komposztládákat osztani a miskolciaknak. De a házi komposztálást népszerűsítő programjukat folytatják, a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatának köszönhetően ugyanis lesznek tájékoztató kiadványaik, előadások, komposztálási téma­napok.
Komposztkert MiskolconKomposztkert Miskolcon– Közeledik az ősz, amikor ismét komoly gondot okoz a nagy mennyiségű lomb és zöld szerves anyag elhelyezése – folytatta F. Nagy Zsuzsanna.

– Már többen jelezték nekünk, hogy egyes városrészeken elkezdték égetni ezeket a hulladékokat, ami azért veszélyes, mert Miskolcon a szállópor értéke már februárban meghaladta az éves keretet.

Nem értjük, miért visszafelé lép a város, amikor van egy sikeres programja…

 

 

 

 

 

 


Nincs válasz

Természetesen az újság megkereste az önkormányzatot, a sajtó­osztályon érdeklődtek, hogy az előirányzott 2 millió forintot miért nem kapta meg az egyesület. Esetleg egy másik szervezet kapta? Ha igen, kik és miért? Hol végzik ezt a feladatot? Milyen referenciával rendelkeznek? Ha nem kapta meg senki ezt az összeget, akkor az idén nem költ a komposztálás népszerűsítésére a város? Válaszok azonban nem érkeztek.

Jól felfogott érdekük a csatlakozás

 

A házi komposztálás elterjesztése azért elsődleges, mert ez jelenti a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldást a kezelés szempontjából, nem kell nagy távolságra utaztatni a szerves hulladékot. Ennek hasznosításával egyrészt csökken a lakossági szemét biológiailag bomló anyagtartalma, másrészt csökkenthető a közüzemi hulladékszállítás költsége, az azzal járó környezeti terhelés.

A legtöbben azonban saját, jól felfogott érdekük miatt csatlakoznak a programhoz, hiszen az otthon keletkező bio- és zöldhulladékból zöld javat, azaz értékes komposztot készíthetnek egy kis segítséggel, amelyet a növények s a kert egésze meghálál, egészségesebb élelmiszert termelhetnek – hangsúlyozta F. Nagy Zsuzsanna.

Miskolc ingatlanjainak fele rendelkezik alkalmas kerttel, mindezekben célszerű, indokolt és hasznos a házi komposztálás, de a közösségi és intézményi biológiai anyagok kezelése is megoldható.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás