A rovat kizárólagos támogatója

A lakás képén mindig lehet alakítani. Egy felújítandó sarok, egy dekorációval feldobott étkezőasztal vagy akár egy falra szerelt tévé éppúgy vonzóbbá teheti az adott szoba kinézetét, és egy kis újdonságot csempészhet mindennapjaiba. Azonban körültekintőnek kell lennie ahhoz, hogy megtalálja az Ön és televízió-képernyője számára a legideálisabb fali konzolt.

Van számos olyan tényező, amelyet érdemes mérlegelnie választás előtt. Fontos, hogy tudatában legyen annak, hogy különböző monitor típushoz más-más konzolra van szüksége, amelyet a gyártó fel is tüntet a csomagoláson. 

Milyen tényezőkre érdemes odafigyelnie?

Azért is fontos tényező, mert ha egy kicsit is eltér a monitor típusa, akkor már egyből nem lesz olyan stabil és biztonságos helyzetben a tévé képernyője. Ezért is érdemes ellenőrizni a konzol teherbírását is, azaz azt a súlyhatárt, amelyre még aggodalom nélkül felhelyezheti a monitort. Nem érdemes “kicentizni”, Ön is nagyobb nyugalommal ül le esténként a tévéje elé és fordítja a legkényelmesebb szögbe, ha nem kell azon aggódnia, hogy mikor szakad ki a falból. 

Így a súly mellett fontos tényező lehet a mozgathatóság is, amelyet a vásárlás előtt meg kell határoznia ahhoz, hogy az igényeinek legmegfelelőbb konzolt tudja kiválasztani. Amennyiben csak egy pontról nézi általánosságban a család a monitort, akkor érdemes fix konzolt vásárolni. Azonban ha szereti a változatosságot, valamint az ülőgarnítúra lecserélése előtt áll, akkor érdemes dönthető és több irányba forgatható konzolt vásárolnia, amely segítségével olyan szögbe állítja be a televízióját, amely önnek a legideálisabb.

Esztétikus megoldás a TV rögzítő konzolok piacán

Nem csak televíziót lehet falra szerelni, de az is megoldható, hogy a számítógép monitorja kerüljön fel, így könnyedén be lehet állítani asztali használathoz, fordíthatja a kanapé felé, vagy esetleg úgy is döntheti, hogy szükség esetében videót vagy filmet is tud rajta kényelmes pozícióból nézni. Érdemes nagy körültekintéssel kiválasztani mindkét esetben a legpraktikusabb helyet. 

A kábelek vagy vezetékek elrejtésére is gondolni kell, mivel ilyen esetben, mikor a monitor a falon van, sokkal szemet gyönyörködtetőbb, ha bútorok mögé rejti az ember azokat, vagy még jobb, ha a falba építi, mivel sokkal tartósabb és esztétikusabb is. Díszlécek is megoldásként szolgálhatnak abban az esetben, ha nincs rá lehetősége, hogy a falba üreget fúrjon.

Amennyiben szeretne többet megtudni a fali konzol felszerelésének lépéseiről, akkor keresse fel a BestMarkt weboldalát, ahol számos hasznos tippel és tanáccsal gazdagodhat. Meg kell találni mindenekelőtt a legalkalmasabb pontot, ahol kényelmesen látható, biztonságosan felszerelhető és esztétikusan elhelyezhető a televízió vagy a számítógép képernyője.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás