Hirdetés
greenfo/MTI

Minél erősebben melegszik a Föld éghajlata, annál több faj halhat ki – állapította meg Mark Urban ökológus, a Connecticuti Egyetem munkatársa több mint 130 tanulmány elemzése nyomán.

Ha az eddigi mértékben folytatódik a klímaváltozás, akár minden hatodik fajt a kihalás veszélye fenyegethet – írta a kutató a Science című tudományos folyóiratban.  Leginkább Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon veszélyeztetett az állatok és növények sokszínűsége, Észak-Amerikában és Európában a legkisebb a kockázat.

A szakértők többsége szerint a klímaváltozás a kihalás szélére sodorhat néhány fajt. Ez akkor következik be, ha egy adott élettér éghajlati körülményei úgy megváltoznak, hogy bizonyos fajok számára lakhatatlanná válik, és nem vagy nem elég gyorsan nyílnak meg számukra új területek. Arról, hány fajra várhat ez a sors, erősen megoszlanak a vélemények. Urban szerint tanulmánytól függően a becslések 0 és 54 százalék közé teszik az érintett fajok arányát. Kutatása során arra jutott, hogy a különböző modellek átlagosan 7,9 százalékos fajveszteséget jövendölnek. A legnagyobb különbségek a szakember szerint a klímaváltozás mértékének becsléséből adódnak.

A kihalás kockázata annál nagyobb, minél inkább növekszik a hőmérséklet. Ha sikerül a felmelegedést 2 Celsius-fokban korlátozni, akkor is a jelenlegi 2,8-ról 5,2 százakra növekszik a fajveszteség mértéke. A legtöbb kutató szerint azonban ez már nem lehetséges. Három Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés esetén már a fajok 8,5 százalékát veszélyezteti a kihalás. Viszont ha a felmelegedés a jelenlegi úton halad, a hőmérséklet 4,3 Celsius-fokkal emelkedhet, aminek hatására a fajok 16 százaléka tűnhet el örökre a Földről.

Az úgynevezett endemikus fajok, vagyis amelyek csupán egy szűk területen élnek meg, különösen veszélyeztetettek. Viszont a rendszertani hovatartozásnak nincs jelentős befolyása.  A legtöbb tanulmány nem foglalkozott azokkal a folyamatokkal, amelyek befolyásolhatják a fajok kihalásának mértékét. Így egyelőre nem tudni, hogyan alkalmazkodnak a fajok a klímaváltozáshoz. "Nem szabad az emberiségnek addig várnia, amíg választ kap ezekre a kérdésekre, most kell cselekedni, elsősorban korlátozni kell a káros anyagok kibocsátását. Ha nem tesszük, hamarosan közvetlenül is megfigyelhetjük a biodiverzitáson a klímaváltozás hatását" – fogalmazott Janneke Halle Ris Lambers, a seattle-i Washingtoni Egyetem munkatársa.

Az összefüggések komplexitása és a jelenlegi bizonytalanságok miatt lehetetlen pontosan meghatározni, hány faj halhat ki. A tanulmány azonban fontos információval szolgál arról, mire számíthatunk – fejtette ki Thomas Hickler, a németországi Senckenberg Kutatóintézet biogeográfusa.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás