A Románia szerte elharapódzott erdőirtások a szociáldemokrata kormányzat idején minden eddigi “trendet” felülmúltak. Az állami erdészeti vállalat vezetői saját birtokukként kezelték az ország zöld aranyát: a Romsilva holdudvarához tartozó erdőkitermelő vállalatok jó esetben aprópénzért vásároltak fel és értékesítettek sok milliárd dollár értékű fát, de gyakran nyomtalanul tűntek el egész erdőségek, főleg a Székelyföldön.
A gyergyói erdőirtások ügye idén vált közismerté, miután Garda Dezső képviselő minden lehetséges fórumon megkongatta a vészharangot: ha a helyi kiskirályokat nem sikerül félreállítani, néhány év alatt teljesen eltűnnek a Székelyföld hatalmas erdőségei. Kiderült: az erdőirtások főkolomposai az állami erdészet vezetői, hozzájuk közel álló vállalkozók, különböző beosztású állami vezetők. A bűnüldöző szervek munkája rejtélyesen lelassult, és az is kérdésessé vált, hogy az RMDSZ-képviselő által kezdeményezett kivizsgálások egyáltalán révbe jutnak-e.
Az erdőirtások melegágya a kormánypárt által tudatosan előidézett joghézag volt. Több mint három évig kellett várni arra, amíg Garda Dezső törvénykezdeményezését a román törvényhozás kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta. Az új erdészeti törvénytervezetet a napokban véglegesíti a két ház egyeztető bizottsága, és jó esetben egy hónap múlva már alkalmazni lehet.
A jogszabály megszületéséről Garda Dezső Gergyó vidéki RMDSZ-képviselővel beszélgettem.
– Az előző kormány idején megpróbálták rendezni az erdőgazdálkodás ügyét. Mi lett az akkor elfogadott jogszabály sorsa?
– A 96/1998-as sürgősségi kormányrendelet az erdőrendtartásra vonatkozóan parasztpárti kezdeményezésnek tekinthető. Megszövegezője Mircea Oanþã erdőmérnök, aki Vasile Lupu szaktanácsadójaként tevékenykedett. A kolozsvári szakember megpróbálta a két világháború közötti erdőrendtartással kapcsolatos hagyományokat ötvözni a modern erdőgazdálkodás követelményeivel. A sürgősségi kormányrendelet a magánerdészeti hivatalok megalakítását biztosította, ami a rendszerváltás után először nyújtott alternatívát az állami erdészettel szemben elégedetlen erdőtulajdonosoknak. A román törvényhozás két háza 1999-ben a 141-es törvényként szavazta meg. A Társadalmi Demokrácia pártjának 2001-ben történt hatalomra kerülése az erdőgazdálkodás területén komoly visszalépést jelentett. A Marian Ianculescu, Viorel Hrebenciuc, Valer Dorneanu és Mihai Nicolescu által kezdeményezett törvénymódosítás az erdők esetében elismerte ugyan az öt tulajdonformát, ennek ellenére az állami köztulajdont juttatta előnyös helyzetbe, illetve az erdőrendtartási rendszer központosítására törekedett. A kormánypártiak törvénymódosítása nyomán az erdőtulajdonosok számára egyetlen lehetőség maradt, az Állami Erdőügynökséggel való együttműködés. A gyakorlatban lehetetlenné vált a magánerdészeti rendszer kiépítése. A szociáldemokrata törvénykezdeményezés vitája során, mi, RMDSZ-képviselők számos módosító indítványt nyújtottunk be, melyeket azonban mind a bizottságban, mind pedig a képviselőház plénumában visszautasítottak. 2001. november végétől 2002. április 23-ig szinte törvény ellenében kellett kieszközölni a kalapácsjog használatával kapcsolatos kormányhatározatot illetve a magánerdészetek működését biztosító 116-os számú miniszteri rendeletet. A magánerdészeti rendszer létrejötte nyilvánvalóvá tette a kormánypártiak által elfogadott 75/2002-es törvény módosításának a szükségességét.
– A törvénymódosítás az ön nevéhez fűződik. Kik segítették ebben a munkában?
– A törvény előkészítése során számos magánerdészeti vezetővel konzultáltam, itt főleg Bajcsi Istvánra és Tőke Istvánra gondolok, de figyelembe vettem a csíki és a libáni közbirtokossági uniók vezetőinek (Raffain Zoltán és Simon Csaba) javaslatait is. A törvénytervezetet 2002. október 1-jén tettem le Verestóy Attila szenátorral együtt. Törvénytervezetünket az erdészeti szakemberek elismeréssel véleményezték. A mezőgazdasági minisztérium értékelésében az erdővédelem új megközelítését vélték felfedezni, a törvényelőkészítő tanács pedig megszavazásra javasolta a kezdeményezést. Sőt az Állami Erdőügynökség részéről is támogató véleményezést kaptunk, ami azért is meglepő számomra, mivel a törvény fő célja az állami monopólium megszüntetése volt az erdőgazdálkodásban. A törvénykezdeményezést a szenátus mezőgazdasági és erdészeti szakbizottsága tárgyalta alapfokon, míg véleményezésre az európai integrációs bizottsághoz, a pénzügyi költségvetési bizottsághoz és az egészségügyi-ökológiai bizottsághoz volt letéve.
– A kezdeti, látszólag pozitív fogadtatás miként váltott át a kormánypárt részéről elutasítássá?
A mezőgazdasági és erdészeti bizottságnál a szavazás előtt az erdészeti államtitkár az üzemtervek elkészítésével kapcsolatos kérdéskör újratárgyalását kérte, amit a bizottságban elutasításként értékeltek. ezért születhetett meg számomra érthetetlen módon az elutasító jelentés. Ezt követte négy egyeztetés, amelyen részt vettek a mezőgazdasági minisztérium erdészeti szakemberei, részünkről pedig a magánerdészetek és a közbirtokossági uniók vezetői. Ezután ismét a bizottsági vita folytatódott két héten keresztül, ahol nem érzékeltem különösebb ellenállást a törvénytervezettel szemben. 2003. április 1-jén a többi szenátusi bizottság után, a mezőgazdasági bizottságban is jóváhagyták a törvénykezdeményezést. A szenátus plénumában 2003 április 10-én tűzték napirendre. itt nyolcvan ketten szavaztak mellette, huszonhárom ellene, hárman pedig tartózkodtak. A szenátus tehát 2003 áprilisában elfogadta törvé-nytervezetünket, melyet a képviselőházban 2003. április 14-én regisztráltak. Az előírások szerint 2003. május 14-ig kellett volna tárgyalja a képviselőház mezőgazdasági és erdészeti bizottsága, itt azonban rejtélyes módon elfektették a törvénykezdeményezést. Ezzel párhuzamosan kedvezően véleményezte a törvénytervezetet a képviselőház közigazgatási, ökológiai bizottsága (2003. május 7), illetve a védelmi bizottság (2003. május 8).
– Miként lehetett újra napirendre tűzni a törvénytervezet szakbizottsági vitáit?
– A képviselőház mezőgazdasági bizottságának akadályoztatása miatt 2003 nyarán és őszén 10 alkalommal egyeztettünk a mezőgazdasági minisztérium szakembereivel, az állami erdőügynökség képviselőivel. A tárgyalásokon mellettem részt vett Bajcsi István és Töke István erdőmérnökök, Raffain Zoltán, a Csíki Közbirtokossági Unió vezetője és Simon Csaba, a Libán Közbirtokossági Unió elnöke. Az egyeztetett szövegek ellenére sem tűzte napirendre a törvényt a képviselőház mezőgazdasági erdészeti bizottsága. Egyértelmű volt, hogy a kormánypárt nem akar új erdőtörvényt, embereik számára tökéletesen megfelel a joghézag. 2004 januárjában Marian Ianculescuval egyeztettünk, a tárgyaláson még részt vett Adrian Crãciunescu erdészeti államtitkár és Vladimir Strâmbu a környezetvédelmi őrség részéről. A mi tárgyaló csoportunkban több székelyföldi magánerdészeti vezető is jelen volt. A kormánypárti politikusok részéről az egyeztetésen többek között ahhoz ragaszkodtak, hogy a törvénymódosításban ne szerepeljenek a beerdősödött legelők és kaszálók. Végül abban állapodtunk meg, hogy ezeket egy következő törvény fogja rendezni, de amíg ez nem születik meg, a beerdősödött legelőkön és kaszálókon tilos lesz a kitermelés. Az erdei utak kérdésében majdnem elértük, hogy visszakapják a tulajdonosok, de végül az államtitkár közbelépése ezt lehetetlené tette. Ezt követően tisztáztuk az üzemtervek kérdését, s bekerült a törvénybe, hogy ott, ahol az erdészet a visszaadott erdőket kitermelte, köteles beültetni, és gondozni az ültetvényt, amíg a fenyők életképessé válnak. Bekerült a törvénybe az is, hogy a visszaadott területeken lévő ültetvényeket vagy épületeket a közbirtokosságok, vagy a terület adminisztrátora megvásárolhatja. A magánerdészetek jogkörei pontosítását is sikerült fenntartanunk. A tárgyalóküldöttségünkben részt vevő magánerdészetek vezetőinek a szakmai érveit a kormánypárti politikusok végül is nem tudták leseperni az asztalról, és sok-sok vita után megegyeztünk. Január végén zárult le a szövegegyeztetés és február 3-án a mezőgazdasági bizottságban napirendre is került, általános vita formájában, ahol kiderült, hogy a kormánypárt képviselői előzetesen nem egyeztettek, összevissza beszéltek, és az államtitkáruk által elfogadott változattal sem értettek egyet. Végül megegyeztünk a kormánypárt alelnökével, hogy most már az ő feladatuk az egymás közötti egyeztetés, mi megtettük a szükséges kompromisszumos lépéseket, és ha mi hajlandók voltunk erre, legyenek ők is azok.
– Miként került sor a végső szavazásra?
– A következő megbeszélést február10-én tartottuk, de előtte még két napon át egyeztettünk Marian Ianculescu és Adam Crãciunescu államtitkárral. A bizottság ülésének a kezdetén azt kértem Ion Bâldea elnök úrtól, hogy témacsoportonként vezesse fel a törvényt, ennek ellenére a cikkelyenkénti szavazásra került sor. Az ülést töbször félbeszakították és úgy tűnt, hogy ismét megfogják buktatni a bizottságban. A késő délután során Kelemen Attila alelnök erélyessége is hozzájárult a cikkelyenkénti vita felgyorsulásához és így a törvénytervezetet estig meg lehetett szavazni. A képviselőház plénumában 2004. február 24-én tűzték napirendre. Itt számomra a törvénytervezet fenntartása formalitásnak tűnt, mind a cikkelyenkénti szavazásnál, mind pedig a végső szavazásnál. Március elején sor került az egyeztetésekre, de az egyeztető bizottság tagjai rögtön össze is vesztek. A szenátorok továbbra is ragaszkodnak a szenátusi változathoz, a képviselők pedig a képviselőház formájához.
– Egyértelmű, hogy olyan törvényről van szó, ami megszűntetné a Romsilva mai kiváltságait, és az erdőtulajdonosok végre a gyakorlatban is birtokba vehetnék jussukat. Ez az erdőmaffia román és magyar tagjainak nagyon rossz hír. Parlamenti támogatóik révén vajon megbuktatható-e még a törvény?
– Bár a két ház közötti egyeztetés folytatódik, a törvényt már nem lehet megbuktatni. Közösségeink számára most egy olyan jogszabály fogalmazódott meg, amely az erdőgazdálkodást a tulajdonformáknak megfelelően biztosítja és amely jövőt jelent az erdélyi, s ezen belül a székelyföldi erdőtulajdonosok számára. A törvényben a közösségeinket érintő jogkörök mind a két változatban jelen vannak. Ezek a következők: az erdei utak visszakerülnek a helyi közigazgatáshoz és meg fog szűnni az útdíj, a magánerdő-tulajdonosok és a közbirtokosságok számára megszűnik a kvótarendszer, azaz nem a minisztérium fogja kormányhatározat útján eldönteni a vágási lehetőségeket, hanem egy üzemterv fogja meghatározni azt, amit be is kell majd tartani. Az állami erdészetnél viszont továbbra is kvótarendszer marad érvényben. A magánerdészetek jogkörei egyenlőkké válnak az állami erdészetével, és érvényesül a területiség elve, azaz, ahol többségben van a magánerdészet, mint például Gyergyószentmiklóson, minden bélyegzés az ő feladatkörévé válik. A törvény óriási előrelépést jelent majd az erdőtulajdonosok számára, hiszen végre birtokba vehetik saját jussukat.
2004.03. 21.
