Szerintünk viszont nem. És ha kimegyünk az erdőbe, sok helyen azt látjuk, hogy a fák betegek, az özönfajok terjednek, az őshonos élővilág visszaszorul. De a kormány szerint minden a legnagyobb rendben – sőt: még ki is oktatnak minket. Tordai Bence véleménycikke.
A Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség szaklapja 2024 januárjában arról számolt be, hogy „a Nemzeti Földügyi Központ adatai szerint a magyar erdők állapota romlott, az egészséges fák aránya 10 százalék alá csökkent. Tíz évvel ezelőtt a tünetmentes fák aránya még 60 százalék volt.”
Ezért Írásbeli kérdést nyújtottam be dr. Nagy István miniszternek, hogy megtudjam: mit tesz a kormány erdeink egészségének megőrzése érdekében?
Nézzük a válaszukat:
„Az elmúlt évszázadban az erdőtelepítések döntő része gazdasági céllal történt. Ez olyan adottság, amelynek figyelmen kívül hagyása döntő hiba lenne erdeink klímaváltozásra történő felkészítésének folyamatában.”
Úgy tűnik, hogy itt ködösítés zajlik. A klímaváltozás elleni küzdelem épp azzal járna, hogy őshonos, természetközeli erdőket hozunk létre, nem pedig azzal, hogy fenntartjuk, mi több, növeljük a gazdasági célú faültetvényeket, amelyeket a biztonság kedvéért(!) időnként tarra vágunk.
„2010 óta 2,4-szeresére nőtt az örökerdő üzemmódú, és több mint kétszeresére az átmeneti üzemmódú erdők területe.”
Igen, a számok jól hangzanak – ha nem nézünk mögéjük. A KSH szerint 2022-ben az összes erdőterület mindössze 1,7%-a volt örökerdő. Tehát 2010-ben kevesebb mint 1% volt! Az ideális érték ennek a tízszerese lenne, a szálalásos erdők aránya pedig a jelenlegi értékek tizenötszöröse. (A szálalásos erdőgazdálkodás olyan fenntartható erdőkezelési módszer, amelynek során az erdőt folyamatos borítottság mellett csak egyedi vagy kis csoportos faalakításokkal kezelik.)
Arról viszont alig van szó, hogy mit tesznek az özönfajok visszaszorításáért, a pusztuló erdők megmentéséért, vagy hogy mi lesz a rengeteg romló egészségi állapotú faállománnyal. Jobbára csak az uniós pénzeket említik és az intézményrendszert sorolják fel, miközben valódi válaszokat nem kapunk.
Mikor kezdünk el ténylegesen tenni valamit az erdeinkért és meglátni a valódi értéket, amelyet a klímaváltozás elleni harcban képviselnek? Mikor fogunk végre erdeinkben nem csak gazdasági hasznot látni?
Kapcsolódó cikk: Betegek a magyar erdők, de az erről szóló jelentést inkább elsüllyesztették
Ha számodra is fontosak az erdeink, akkor téged is szeretettel várunk a Tavaszváró kirándulásunkra a budai hegyekbe! Részletek a Facebook-eseményben
Nyitókép: Tarvágás a Vértes Natura 2000 területen 2024-ben – Az EEA szerint a védett erdőkre leselkedő legnagyobb veszély az erdőgazdálkodás (KUN ZOLTÁN)