A rovat kizárólagos támogatója

Hogyan mentsük meg évente 13 ezer magyar életét? Hogyan érjük el a 2050-es és a 2030-as európai és nemzeti klímacélokat? Az Egyensúly Intézet 200 érintett vállalatvezetővel konzultált zöld átállásról.Az Egyensúly Intézet 2022. szeptember-októberben országos konzultációsorozat keretében több mint 200 vállalatvezetővel és tulajdonossal találkozott az épület- és a mobilitási szektorból. Az eseményeken politikai döntéshozók, ismert szakértők és szakmai szervezetek tisztségviselői is részt vettek, közöttük Ürge-Vorsatz Diána, Botos Barbara és Eppel János is. Az egyeztetések a levegőtisztaság, a klímasemlegesség és a zöld átállás elérésére vonatkozó szakpolitikaalkotó munkánk és a szakmai párbeszéd fontos részei.

Öt helyszínen: a fővárosban és vidéki nagyvárosokban több mint kétszáz vállalatvezető vett részt azokon a szakmai konzultációkon, amelyeket az Egyensúly Intézet kezdeményezett. Magyarország legnagyobb független agytrösztje számára különösen fontos, hogy szakpolitikaalkotó munkájával az ország egészét segítse. Törekszik arra, hogy az eredményei a fővároson kívül is hasznosulhassanak, illetve, hogy a döntéshozókon kívül a piaci szereplők nagyon széles körével is egyeztessen a legfontosabb helyi kihívásokról és kitörési lehetőségekről.

forrás: Egyensúly Intézet

Hogyan mentsük meg évente 13 ezer magyar életét? Hogyan érjük el a 2050-es és a 2030-as európai és nemzeti klímacélokat? Erre vonatkozóan az Egyensúly Intézet több szakpolitikai javaslatot is megfogalmazott már. Mivel az autóipar, a mobilitási és az építésgazdasági szektor óriási energia-megtakarítási és kibocsátás-csökkentési lehetőségeket rejt magában, az Egyensúly Intézet az elmúlt hetekben meghatározó iparági szereplőkkel: vállalatvezetőkkel, tulajdonosokkal, illetve politikai döntéshozókkal konzultált.

Az autóipari vezetőkkel tartott beszélgetésen, illetve a mobilitási szektor döntéshózóinak szervezett fórumon Botos Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet a szabályozói környezet megértését segítette. Ürge-Vorsatz Diana, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület Harmadik Munkacsoportjának alelnöke az építésgazdaság kapcsán ismertette a szektorra vonatkozó tudományos hátteret. Eppel János, az eseményeket partnerséggel támogató Vállalkozók és Munkavállalók Országos Szövetségének az elnöke talán a jelenlegi legfontosabb globális és lokális célkitűzésnek nevezte a fenntartható fejlődés és a klímasemlegesség elérését és annak támogatását.

forrás: Egyensúly Intézet

Az Egyensúly Intézet javaslatait Csernus Dóra, az agytröszt vezető klíma és környezetpolitikai szakértője mutatta be, kiemelve a tágabb kontextus fontosságát. “A kibocsátások csökkentése nem egy önmagáért való cél, hanem egy eszköz, aminek használata mindannyiunk érdekében áll. A vezetőkkel való egyeztetés lehetővé teszi a célok támogatásának növelését és az eszközök finomítását.”

A résztvevők között erős támogatás alakult ki az Egyensúly Intézet szakpolitikáiban szereplő javaslatok közül többel kapcsolatban is:

● Az épületszektorban az építésekkel szemben a felújításokra kell, hogy helyezzük a hangsúlyt! Évi 100 ezer lakás mélyfelújításával, a lignit fűtésből történő kivezetésével, a tüzelőtámogatási rendszer megújításával elérhető lenne a teljes magyar lakásállomány dekarbonizációja 2050-re. A lakóingatlanok állapotának a mielőbbi felmérése elkerülhetetlen. Fel kell újítani, és be kell vonni az önkormányzati tulajdonban lévő, üresen álló lakásokat a bérlakás-programba.

● A mobilitási szektorban az egyszerre gyarapodó és korosodó személygépjárműből álló flotta problémáját többek közt roncsbeváltó programmal kell orvosolni. 2030-tól csak e-taxik közlekedhessenek Magyarországon! Tiltani kell a legszennyezőbb autók behozatalát! Fejleszteni kell az infrastruktúrát, különösen a gyorstöltő-hálózatot! Legyenek a városokban alacsony kibocsátású tiszta zónák!

forrás: Egyensúly Intézet

● Szektortól függetlenül pedig a klímasemlegesség felé vezető úton (az energiahatékonyság növelésének és a kibocsátások csökkentésének elősegítésében) nélkülözhetetlen a politikai akarat, a kiszámítható jogszabályi környezet, az ütemezett, hosszabb távon tervezhető támogatáspolitika, és a legmodernebb szemlélet átadását szolgáló oktatási reform.

A kéthónapos konzultációsorozat és az ott végzett kérdőíves visszajelzések alapján mérhető elmozdulás érzékelhető az érintettek elkötelezettségében a levegőnk minőségét, a fenntarthatóságot és a klímasemlegességet előmozdító szakpolitikai kérdésekben. A cselekvés sürgetését az elmúlt időszak gazdasági és geopolitikai eseményei is magyarázzák. A kis- és közepes méretű vállalatok is egyre nyitottabbak a megújuló energiaforrások használatára, az energetikai korszerűsítésre, az edukációra, az e-infrastruktúra bővítésre, a fenntartható működést segítő humán erőforrás bevonására.
A konzultációsorozat megerősítette az Egyensúly Intézet azon jövőképét, hogy Magyarország sikere szempontjából kulcsfontosságú a jövőorientált, szakpolitikai párbeszéd különböző hátterű, szakértelmű, értékrendű döntéshozók és szervezetek között. A konzultációsorozat eredményeinek részletes összefoglalója innen elérhető.

Az Egyensúly Intézet Magyarország független agytrösztje. A Magyarország 2030 című jövőkép alapján a magyarok közösségére épülő okos és tiszta ország megteremtésén dolgozunk. Ennek érdekében az ország fejlődését szolgáló, vonzó és megvalósítható szakpolitikai javaslatokat írunk és vitatunk meg, a legjobb hazai és nemzetközi szakértőkkel közösen. Célunk, hogy a jelenlegi és leendő politikai, gazdasági és kulturális döntéshozók megismerjék, elfogadják és megvalósítsák javaslatainkat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás