Hirdetés

Megkezdte a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók minősítését, illetve a minősítési okiratok kibocsátását az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ).

Az ügynökség közleményében arról tájékoztatott, hogy jelenleg mintegy harminc kérelem elbírálása folyik. A következő hónapokban az OHÜ várhatóan száznál több cég esetében vizsgálja majd a minősítési követelményeknek való megfelelést. A minősítő okirat megléte előfeltétele a közszolgáltatási szerződés megkötésének, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra kiírt közbeszerzéseknél az érvényes ajánlattételnek – emlékeztet az OHÜ.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatói minősítéssel rendelkezők számának, nevének, minősítési osztályának alakulásáról az OHÜ honlapján folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők, így a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kapcsán közbeszerzési kiírás előtt álló települési önkormányzatok is.

A hulladékgazdálkodási ügynökség közleményében kitér arra is: a hulladékról szóló törvény módosítása lehetőséget adott arra, hogy – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, indokolt esetben – a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző társaság legkésőbb 2014. július 1-jéig szerezhesse meg a minősítési okiratot.
Az OHÜ azt javasolja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzését jövőre is tervező vállalkozásoknak, kezdeményezzék még az idén a minősítési okirat megszerzését, hogy azt ez év végéig kézbe kaphassák. A minősítés biztosítja, hogy az önkormányzatok a helyi igényekhez, sajátosságokhoz igazodó közszolgáltatás megvalósítására a legalkalmasabb szolgáltatót választhassák ki.
Az OHÜ emlékeztet: a minősítési eljárás során a szolgáltatókat három kategóriába (A-B-C) és három fokozatba (I.-II.-III.) sorolja be az ügynökség erre megalakított hatósági szervezeti egysége. A minősítésről szóló törvény tartalmazza azokat a szempontokat és követelményeket, amelyek alapján történik a kérelmező közszolgáltatók minősítési osztályba sorolása.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás