Egy nagy testű, röpképtelen papagáj megkövesedett ürüléke új reményt jelent Új-Zéland egyik legritkább növénye túléléséhez. A Conservation Biology folyóiratban publikált tanulmány azt mutatja, hogy a növényt nem csak a veszélyeztetett denevérek porozhatják be.
A fosszilizálódott ürülékek – úgynevezett koprolitok – Új-Zéland Déli-szigetének egyik barlangjából kerültek elő, és korábban ismeretlen kapcsolatot fedtek fel az éjszakai életet élő, röpképtelen kakapók (Strigops habroptilus) és a ritka parazita, a Hádész-virág (Dactylanthus taylorii) között. „Eme vizsgálat előtt a növény egyetlen ismert, endemikus beporzója a talajon táplálékot kereső új-zélandi denevér (Mystacina tuberculata) volt – mondja Alan Cooper, az Adelaide Egyetem professzora. – A denevért a behurcolt ragadozók veszélyeztetik, míg a növény apró populációkra korlátozódik korábbi élőhelyének egy kis darabkáján.”
A kakapókoprolitokat olyan területeken találták meg, ahol a madár ma már kihalt. A kutatás azon projekt részét képezi, melynek célja rekonstruálni Új-Zéland paleoökológiáját az ember több mint 700 évvel ezelőtti érkezése előtt. „A koprolitokkal ki lehet elemezni, hogyan működött korábban az ökoszisztéma, és demonstrálni lehet azokat a kapcsolatokat, melyek eltűntek, amikor az ember megzavarta őket, mivel a pollenből és az emésztetlen növényi anyagból rekonstruálni lehet, milyen kölcsönhatásban álltak egymással az egyes fajok” – mondja Cooper.
A kutatócsapat Jamie Wood vezetésével DNS-t vont ki a mintákból, melyek nagy mennyiségben tartalmaztak moaürüléket is. Ezt követően azonosítani tudták, mely faj hagyta hátra a koprolitokat, az év mely időszakában, és még a madár nemére is fény derült. „Meglepődtünk, amikor nagy mennyiségű Dactylanthuspollent találtunk a kakapókoprolitban. Ritka parazita növényről van szó, mely a föld alatt él, nincsenek gyökerei vagy levelei, virágai pedig évente csak néhány éjszaka nyílnak ki pézsmaillatot árasztva és nagy mennyiségű nektárt termelve.” A Dactylanthus az emberek érkezése előtti élőhelyének körülbelül 4 százalékára húzódott vissza az erdőirtás és a behurcolt állatok – oposszumok és patkányok -, valamint a beporzó és maghordó fajok hiánya miatt. A növényeket jelenleg a környezetvédő szakemberek porozzák be, kézzel.
A kakapó már kihalt Új-Zéland fő szigetén. Azonban az utóbbi évtizedben visszatelepítették Hauturu szigetére, ahol a Dacylanthus szintén életben van, így a két faj több mint egy évszázad elteltével ismét kapcsolatba léphet egymással. „A sziget más őshonos madaraknak is otthont ad, így éjjellátó kamerákkal és más megfigyelőeszközökkel igyekszünk feltárni, ők is részt vesznek-e a beporzásban” – mondják a kutatók. Cooper szerint mindez nagy előrelépés az ember előtti ökoszisztéma megismeréséhez. „Korábban nem voltak adataink az állatok táplálkozásáról, kivéve ama ritka esetben, amikor egy egyed mocsárban esett csapdába és egész gyomortartalma megőrződött.”
