A rovat kizárólagos támogatója

Összefoglalóan úgy értékelhető, hogy a közel 200 delegáció által folytatott glasgow-i egyeztetések során bizonyos ügyekben történt előrehaladás, de a legkritikusabbak esetében elfogadott kompromisszumokkal egyelőre nem sokkal került közelebb a világ e veszélyes folyamat még kellő időben történő megállításához. Faragó Tibor, c. egyetemi tanár összefoglaló értékelője a COP26 konferenciáról.Véget ért 2021. november 13-án a globális éghajlatváltozással foglalkozó glasgow-i világtalálkozó. Az országok magas rangú politikai vezetőinek részvételével kezdődött esemény első napjainak nagy médianyilvánosságát a sokszor zárt ajtók mögött zajló és rendkívül sok résztémát érintő tárgyalások követték. A közel kétszáz delegáció által folytatott egyeztetések során bizonyos ügyekben történt előrehaladás, de a legkritikusabbak esetében elfogadott kompromisszumokkal egyelőre nem sokkal került közelebb a világ e veszélyes folyamat még kellő időben történő megállításához.

Az éghajlatot veszélyeztető tevékenységek csökkentése

A természeti környezetünket gyorsuló ütemben alakítjuk át, éljük fel egyes erőforrásait és eközben sokféle hulladékkal, környezetkárosító anyaggal árasztjuk el. Ez utóbbiak sorába tartoznak azok az üvegházhatású gázok, amelyek a szénre vagy a földgázra alapozott energiatermelés, a kőolaj-alapú üzemanyagok használata, az állattenyésztés, a növénytermesztés és számos más emberi tevékenység nyomán a légkörbe kerülnek. Emiatt e gázok, köztük a szén-dioxid és a metán mennyisége évtizedek óta növekszik a légkörben és ennek betudhatóan fokozatosan emelkedik a globális felszíni átlaghőmérséklet. Számos területen a gleccserek visszahúzódnak, a tengerek felső rétegének hőmérséklete is emelkedik, a sarkvidéki jég több helyen olvad. Mindemellett általában is változékonyabb lett az éghajlat és az eddigieknél szélsőségesebb meteorológiai és vízjárási jelenségekkel szembesülnek a különböző térségek lakosai.

Joe Biden amerikai elnök hallgatja a felszólalókat a „Tiszta technológiai innováció és bevezetés felgyorsítása” című ülésén a COP26 harmadik napján, november 2-án, Glasgow-ban, Skóciában. kép: Ian Forsyth/Getty Images
  • E témakörben a tudomány és a politika közötti együttműködés erősítése érdekében 1988-ben megalakult az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, amelyik már 1990. évi első jelentésében felhívta a figyelmet az említett légköri kibocsátások miatt növekvő kockázatokra. Harminc évvel ezelőtt (!) kezdődtek meg a nemzetközi egyeztetések, amelyek eredményeképpen 1992-ben elkészült az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye. Ennek értelmében meg kell akadályoznunk a földi éghajlat veszélyeztetését, ehhez el kell érnünk, hogy még kellő időben abbamaradjon az üvegházhatású gázok légköri mennyiségének növekedése, máskülönben a kialakuló változásokhoz sem a természeti rendszerek, sem a társadalmak nem lesznek képesek alkalmazkodni.
  • A 2015. évi Párizsi Megállapodás ugyanerről szól, de – a sokkal pontosabb tudományos értékelések alapján – már konkrétabban meghatározva azt, hogy a fenti cél érdekében századunk második felében meg kell szüntetni ezeknek az üvegházhatású gázoknak az emberi tevékenységekből eredő kibocsátását. Pontosabban „karbon-semlegességre” van szükség, azaz legfeljebb olyan mértékű maradhatna e kibocsátás, mint amennyivel elő tudjuk segíteni elsősorban a többlet szén-dioxidnak a légkörből való kikerülését (kivonását) például erdőtelepítéssel. Ezzel lehetne elérni, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése jóval +2 Celsius fok alatt maradjon, de lehetőleg a +1,5 C fokot se haladja meg az iparosodás (az „Ipari Forradalom”) kora előtti szinthez képest.
  • A glasgow-i világtalálkozót mindenekelőtt a Párizsi Megállapodás végrehajtásának előmozdítására hívták össze. Igen ám, de az újabb tudományos becslések még inkább megerősítették, hogy előrevetített következmények miatt el kellene kerülni a +1,5 C foknál nagyobb átlagos melegedést. Ehhez pedig 2050 körül teljesülnie kellene a globális „karbonsemlegességnek”, ami úgy érhető el, ha 2030-ig már legalább 45%-kal csökken a szén-dioxid globális kibocsátása és egyúttal nagymértékben más gázoké is.
  • A tárgyalások végén mindenki által elfogadott „Glasgow-i Éghajlati Egyezség” pontosan ezt tartalmazza és ennek érdekében arra szólítja fel a világ országait –, hogy mielőbb hagyjanak fel az energiarendszerekben a szén használatával, hozzanak az energiahatékonyságot javító intézkedéseket, számolják fel a fosszilis tüzelőanyagok használatával kapcsolatos állami támogatásokat. Azt is belefoglalták ebbe az egyezségbe („klímapaktumba”), hogy más kibocsátásokat, így a metánét is 2030-ig mérsékelni kell, és többet kell tenni az erdők és az ökológiai rendszerek védelméért, ezzel hozzájárulva az üvegházhatású gázok megkötéséhez, így csökkentve azok mennyiségét a légkörben.
  • Az EU tagállamai azzal a vállalással érkeztek Glasgow-ba, hogy együttesen eleget tesznek a 2050-es „karbonsemlegességi” követelménynek (kiterjesztve azt a többi üvegházhatású gázra is). Sok más fejlett ország, így pl. az USA, Kanada, Japán is elkötelezte magát erre. Orosz részről a 2060-as céldátumot jelölték meg ennek elérésére. A gyors gazdasági növekedésű fejlődő országok, így kiváltképpen Kína kibocsátásai az utóbbi pár évtizedben nagymértékben nőttek. Összességében azonban a fejlődő országoknak lényegesen kisebb a történelmi felelőssége azért, hogy a múlt század elejétől e gázok mennyisége megemelkedett a légkörben. E felelősségbeli különbségre hivatkozva India 2070-re ígérte meg a „klímasemlegességet”. Hozzá hasonlóan minden fejlődő ország e kibocsátásaik kordában tartásához is az eddigieknél jóval több támogatást – modern technológiát és pénzt – vár el a fejlettektől.
  • A fosszilis tüzelőanyagok használatától való mielőbbi megválás tehát a glasgow-i tárgyalások egyik kulcskérdése volt. De egy különösen kínos affér beárnyékolta a szénre alapozott energiatermeléshez kapcsolódó megegyezést: az utolsó pillanatban India – nyilvánvalóan Kína és az USA egyetértésével – a szén ilyen célú felhasználásának egyértelmű megszüntetése helyett ragaszkodott annak csupán a fokozatos csökkentését jelentő szövegmódosításhoz.
  • Több becslés látott napvilágot arra vonatkozóan, hogy az egyes országok korábban és ezekben a napokban bejelentett szándékai alapján teljesíthető-e a globális átlaghőmérséklet növekedésének jóval +2 Celsius fok alatti vagy még inkább a +1,5 Celsius foknál való „megállítása’ 2100-ig. A válasz nemleges majdnem minden friss elemzés szerint. Emiatt is látszik elkerülhetetlennek, hogy 2022 végéig minden ország felülvizsgálja az eddigi vállalásait és már ezekre alapozva kerülhessen sor 2023-ban a Párizsi Megállapodásban foglaltak felülvizsgálatára.
  • A nemzetközi klímapolitikai együttműködés lehetséges módja, ha egy ország (illetve egy ott bejegyzett cég) valamilyen kibocsátás-csökkentő beruházást valósít meg vagy finanszíroz egy másik országban, de az ebből származó kibocsátási egységeket saját nemzeti kibocsátás-csökkentéseként számolhatja el. Az eljárások közül a legismertebb az „emisszió-kereskedelem”, amely az Európai Unió tagállamai között is működik. Ilyen együttműködésekre adott lehetőséget az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyv és e lehetőségeket biztosította a Párizsi Megállapodás is. Ez utóbbi szabályairól végre megállapodtak Glasgowban, de az csak a későbbiekben derülhet ki, hogy mely országok milyen mértékben fognak élni e nemzetközi „piaci” és „nem piaci” eszközökkel.

Felkészülés a már elkerülhetetlen változásokra

A környezeti körülményeikben bekövetkező – az éghajlatváltozásnak is tulajdonított –szélsőségesebb változások, jelenségek miatt különösen sérülékeny fejlődő országok társadalmainak többségét elsősorban az alkalmazkodásra való felkészülésük foglalkoztatja. A leginkább érintettek az afrikai országok (köztük a jövő évi klímakonferenciának helyt adó Egyiptom), a kis szigeteken elhelyezkedő fejlődő országok (mint pl. a Maldív Köztársaság) és az alacsony tengerparti területű országok (pl. Banglades). Ez már hangsúlyosan szerepelt az 1992. évi egyezményben, majd a 2015. évi Párizsi Megállapodásban is, de eddig nem kapott elég figyelmet ez az ügy a nemzetközi együttműködés keretében. Az is nyilvánvaló, hogy ha nem sikerül kellőképpen mérsékelni a sokak által „klíma krízisnek” nevezett globális folyamatot, akkor a káros hatásainak tompítása is sokkal nehezebbé válik.

  • A mostani világtalálkozón részletesen foglalkoztak e témakörrel is és sürgették, hogy minden ország dolgozza ki vagy újítsa meg egy éven belül az alkalmazkodással kapcsolatos terveit. Hat év után végre megegyeztek arról, hogy meghatároznak egy közös „Globális Alkalmazkodási Célt”, amihez segítséget nyújthat majd az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (második munkacsoportjának) jövő évben esedékes jelentése. E cél meghatározása nem egyszerű feladat, hiszen minden régió más és más módon sérülékeny.
  • A változásokra való felkészülés, az alkalmazkodás esetében is legkritikusabbnak a fejlődők által elvárt pénzügyi támogatások elégtelensége látszik. A kibocsátás-csökkentésre szánt támogatásokkal egyenlő nagyságrendű pénzügyi keretet tartottak volna megfelelőnek; ehhez képest arról született döntés, hogy a fejlettek összességében legalábbis megduplázzák 2025-ig az eddigi felajánlások összegét.
  • Az éghajlatváltozásnak tulajdonított, elsősorban szélsőséges meteorológiai és vízjárási események (aszályok, áradások stb.) miatt keletkezett károk és veszteségek ellentételezése évek óta napirenden van. A fejlődő országok fent említett nagy létszámú csoportjai azt igényelték, hogy e kérdéskört ne az alkalmazkodási feladatok és vállalások részeként kezelje a nemzetközi közösség, hanem külön fórumok keretében és külön pénzügyi támogatási rendszer létrehozásával. Ezúttal csak arra kaptak ígéretet, hogy a „Glasgow-i Dialógus” keretében folytatódnak a megbeszélések e témakörről, beleértve az ilyen célú támogatások ügyét is.

„Klímafinanszírozási” ütközőpontok és ígéretek

A klímaegyezmény, a Párizsi Megállapodás és a Glasgow-ban rögzített feladataik végrehajtásának elősegítésére a fejlődők elengedhetetlennek, a fejlettek pedig jórészt jogosnak tartották a támogatások növelését és egyúttal a megfelelő technológiák átadásának elősegítését. A már utaltunk a kibocsátáscsökkentési, alkalmazkodási feladatok ellátására, az éghajlatváltozásnak tulajdonított károk és veszteségek kompenzálására is. Az ezekre vonatkozó kompromisszumok mellett külön ki kell emelni két nehezen, de talán csak átmenetileg feloldott konfliktust.

  • A fejlettek 2009-ben (a „nevezetes” koppenhágai csúcstalálkozón) tettek ígéretet arra, hogy 2020-ig közösen különböző állami költségvetési és más forrásokból 100 milliárd USD/év támogatást fognak biztosítani a fejlődők részére a klímapolitikai feladataik ellátásához. E vállalás nem valósult meg (közel egyötöddel maradtak el az újabb felajánlásokkal együtt is a jelzett szinttől) és emiatt „kemény hangú” felszólalások hangzottak el. Végül abban egyeztek meg, hogy 2025-ig bezárólag e támogatásoknak teljes mértékben teljesülniük kell.
  • Hosszabb távon azonban ennél többre lesz szükség. Számos fejlődő ország egyértelművé tette, hogy akkor tud és fog a későbbiekben hatékonyan részt venni a globális klímavédelemben, ha e támogatások mértéke jóval nagyobb lesz. Világossá tették azt, hogy egyebek mellett meg kell oldaniuk a rendkívüli nagyfokú energiaszegénység problémáját is. Voltak, akik már nem milliárdos, hanem billiós évi nagyságrendű támogatási igényt említettek. Egyelőre arról született megállapodás, hogy egy új kollektív és számszerűsített finanszírozási cél meghatározásáról kezdődnek meg még ebben az évben a tárgyalások, amelyeknek 2024-ben kell eredményre vezetniük.

Összefoglalóan úgy értékelhető, hogy a közel kétszáz delegáció által folytatott glasgow-i egyeztetések során bizonyos ügyekben történt előrehaladás, de a legkritikusabbak esetében elfogadott kompromisszumokkal egyelőre nem sokkal került közelebb a világ e veszélyes folyamat még kellő időben történő megállításához.

COP26 2021 okt.31 kép: Jeff Mitchell /Getty Images

Aki nagy elvárásokkal várta a Glasgow-i klímacsúcs végét, az tévedett. Voltak, akik emelni igyekeztek a tétet, de úgy tűnik, ezeknek nem felelt meg az ENSZ 26. klímakonferenciája. Megkötöttek néhány ígéretes megállapodást, de a kibocsátás-csökkentési vállalások szerények maradtak, és a záróegyezményt is felpuhították.
Elfogadták Glasgowban a COP26 klímaegyezményt – ismét csalódtunk a politikusokban

Nyitókép: A fenékhálós halászat legyen a múlté!  A skóciai Glasgow-ban megrendezett COP26 klímakonferencia október 30-i tüntetésének demonstrálója Fotó: PA / DPA

Kapcsolódó anyagok:

Glasgow-i klímatárgyalások: a közös határozatok tükrözik majd a probléma súlyát és a teendők sürgősségét?

A glasgow-i forró levegő azt jelenti, hogy itt az ideje a radikális vezetésnek

Az előző klímacsúcsnál több mint kétszer nagyobb volt a glasgow-i szénkibocsátása

Az osztrák környezetvédelmi miniszter vonattal ment a glasgow-i klímacsúcsra

Elfogadták Glasgowban a COP26 klímaegyezményt – ismét csalódtunk a politikusokban

Fiatal magyar klímaaktivisták STOP MOL táblával tüntettek a glasgow-i klímacsúcson 

Magyar aktivisták is csatlakoztak a glasgow-i klímacsúcs legnagyobb tüntetéséhez

A közelében sem vagyunk annak, ahol tartanunk kellene – Obama a klímacélokról

A sikeres klímapolitika csak társadalmi igazságosságra épülhet

Az idő kifut! és aztán elénekelhetjük, hogy nincs visszaút!!!

Magyarország is csatlakozott a globális erdőterület csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz

Orbán Viktor 200 milliárdos klímavédelmi propaganda blöffje

Váratlan klímaegyezményt kötött Kína és az USA

Üzenet a “kirakatzöld” Ádernek is: vagy változzanak, vagy távozzanak!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek