A természetvédelemben évtizedeket dolgozva a környezettudatosság működésünk alapelvévé vált. Vicceltünk is vele, hogy képesek vagyunk egy helytörténeti, néprajzi témájú kiállításban is elrejteni olyan apró üzeneteket, amelyek a természet értékeire, a környezettudatosságra irányítják a figyelmet. De vajon sikerül-e képviselnünk ezt a gondolatiságot a tervezési spektrum minden szegmensében?
Kiállítások, információs panelek és kiadványok tervezésével és tartalomfejlesztésével foglalkozó szakemberként, amikor egy feladatot megkapunk, szinte azonnal a téma, a központi vezérgondolat és a mondanivaló felé fordulunk. Nem elhanyagolható részletkérdés azonban a hordozó felületek anyaga és szerkezete sem, hiszen a közvetíteni kívánt üzenetet ezekkel is lehet és szükséges erősíteni, alátámasztani. Emellett egyre inkább foglalkoztat bennünket egy kiállítás teljes életciklusa, vagyis a kezdetektől egészen addig, hogy mi történik a kiállítás elemeivel a használat után.
A közösségi média hírcunamiján evickélve nemrégiben találkoztunk egy amerikai üzletasszony gondolatával. Kate Krebs, a Closed Loop Partners egyik vezetője mondja, hogy „a hulladék tervezési hiba”. Valóban, nem háríthatunk minden felelősséget a fogyasztói társadalomra, hiszen a másik oldal a termelői, előállítói, illetve visszafelé haladva a folyamatokban, a tervezői oldal éppúgy benne van a „buliban”. Lehet áltatni persze magunkat ideig-óráig azzal, hogy az igények határozzák meg a kínálatot. De nem feladatunk-e nekünk tervezőknek tudatosabbnak, előrelátóbbnak lennünk?
A tervezés egészét tekintve a fenntarthatósági szempontok közül a környezeti fenntarthatóságnak ugyanolyan súllyal kell szerepelnie, mint más szempontoknak és nem csupán egy kiállítás elkészítése és működtetése során, hanem annak utóéletére is messzemenőkig oda kell figyelnünk.
A természetvédelemben évtizedeket dolgozva a környezettudatosság működésünk alapelvévé vált. Vicceltünk is vele, hogy képesek vagyunk egy helytörténeti, néprajzi témájú kiállításban is elrejteni olyan apró üzeneteket, amelyek a természet értékeire, a környezettudatosságra irányítják a figyelmet. De vajon sikerül-e képviselnünk ezt a gondolatiságot a tervezési spektrum minden szegmensében?
Erre akkor láttunk rá igazán, amikor egy olyan megbízást kaptunk, amelyben a lakossági zöldhulladékégetés alternatívájaként a helyben komposztálást kellett népszerűsítenünk egy általános iskolás korosztályt megcélzó mobilkiállítással.
Hogyan beszélhetünk komposztálásról műanyag paneleken, fénylő ofszetnyomtatással készülő információs felületeken? És hogyan beszélhetünk erről a nehéz témáról gyerekeknek érthetően, a kiállítás minden porcikájával példát mutatva?
Szinte azonnal jött a gondolat, hogy legyen maga a kiállítás is komposztálható anyagokból. Meggyőződésünk, hogy ennél a célcsoportnál a frontális oktatást befogadó kapacitás az iskolapadban töltött órákkal kimerül. Játékosan, mesésen, szinte észrevétlenül kell szemléletet formálnunk. Ezt szolgálja az interpretív szemlélet (bevonás, gondolatébresztés, véleményformálásra ösztönzés, interaktivitás), a dramaturgia (mese, játékosság), a megjelenítés (grafikák, illusztrációk) és nem utolsósorban az anyaghasználat.
Elkezdtünk tehát kutatni megfelelő anyag, nyomdatechnika és kivitelező után.
A hordozóanyag tekintetében, amely egyben a tartószerkezetet is adja, az ún. méhsejt kartonpapírra esett a választásunk. Ez egy nagy teherbírású, újrahasznosított alapanyagból készülő, méhsejtszerkezetes belső merevítéssel rendelkező papír. A magyarországi forgalmazó a gyártóhoz irányított az előállításkor használt anyagok komposztálhatóságát illetően. A gyár képviselője a következőket válaszolta: A karton teljes mértékben újrahasznosítható, a komposztálást illetően, úgy gondoljuk, nem lesz probléma.
Ezzel a válasszal, ha nem is nyugodtunk meg egészen, de elfogadtuk.
Megfelelő nyomdatechnikát keresve első körben a kevéssé ismert risográf nyomtatással próbálkoztunk, hiszen ez egy hideg eljárás, amely során vízbázisú, növényi alapú festéket használnak. Azonban a megbeszélések során kiderült, hogy minden panel és minden használt szín külön nyomóeszközt (szitát) igényel. Számos próbanyomatot kell készíteni, valamint a hordozófelületre nem oldható meg a direkt nyomtatás. Így, bár a technika maga környezetbarát, a gyártás során nagy mennyiségű hulladékot termeltünk volna, és a kasírozáshoz használt ragasztók sem “illettek volna a képbe”.
Végül a választásunk az UV nyomtatásra esett, amely szintén hideg eljárás és a festékanyag a szilárdulás és a használat során minimális vegyianyag kibocsátással rendelkezik (Greenguard Gold Label). A festékanyag konkrét összetételét többszöri próbálkozásra sem sikerült kideríteni. Találtunk azonban egy komposztálható csomagolóanyagokra vonatkozó szabványt, amely a ragasztók mellet a festékekre is kitér, és ad némi támpontot a helyzet értékeléséhez. Az EU országaiban irányadó EN 13432 sz. szabvány javaslata a gyártók számára az, hogy a nyomdafestéket és a ragasztóanyagot a csomagolás biológiailag nem lebomló részének kell tekinteni. Ebben az esetben a következő korlátozások érvényesek: az egyes összetevők maximális tartalma külön-külön nem érheti el a teljes csomagolás 1 tömegszázalékát, és ezek együttesen nem haladhatják meg az 5 tömegszázalékot.
Tehát, amennyiben a közeljövőben nem sikerül tisztáznunk azt, hogy a ragasztó és a festék az emberi és a talajéletre teljesen ártalmatlan, a kiállítás nem kerülhet normál kerti komposztálásra.
A kiállítás további kellékei, a fa lábak növényi alapú felületkezelővel bevont fából, valamint a „gilisztanehezékek” újrahasznosított 100 %-os pamutvászonból, kezeletlen faforgácsból, gyöngykavicsból készültek. Felhasználtunk még pamutzsinórt, facsipeszeket és 1 db fémcsavart. Egy helyen volt szükség erősebb ragasztásra, amely, ha háztartási keretek között nem is komposztálható, de biológiai úton lebomló kukoricakeményítő alapú anyaggal történt.
A kiállítás elkészült. Talán nagyon ambiciózus volt az a tervünk, hogy létrehozzunk egy minden ízében komposztálható terméket, ám egy, az átlagnál jóval környezetbarátabb kiállítást mégiscsak sikerült. A végeredmény mellett, rendkívül fontos az a tanulási folyamat, amelyet a tervezés és a kivitelezés során gyűjtött tapasztalatok jelentettek:
— Egy projekt tervezése során fontos megértetnünk a megrendelővel, hogy tervezéskor a kiállítás teljes életciklusát figyelembe kell venni. Szükséges megfontolnunk, hogy milyen környezetterhelés történik gyártáskor, működtetéskor, mennyi és milyen hulladék marad a kiállítás után a használat lejártakor!
— Milyen jó lenne, ha a kiállításiparban is elterjedne az egyes elemek kölcsönözhetősége és a “second hand”!
— A kiskereskedelemben kapható termékekkel ellentétben nagyon sok nagyipari termék (pl. nyomdafesték) összetételének szinte lehetetlen utánajárni. Egy kevéssé ismert kisebb cég vagy netán egy egyéni vállalkozó sok esetben nem kap választ a gyártótól, forgalmazótól a kérdéseire. Mi azonban nem hagyunk fel azzal, hogy kérdésekkel bombázzuk a beszállítókat. Talán egyszer elérjük az ingerküszöböt és itt is a felmerülő igény (az átláthatóság) formálja majd a kínálatot!
— Bár elégedettséggel tölt el bennünket az eredmény, tudjuk, hogy ezzel a kisléptékű munkával csak a felszínt kapargatjuk! A nyersanyagok előállításáról, az alapanyagok gyártásáról, szállításáról kevés információnk van. Bíznunk kell a partnereink minőségbiztosítási rendszereiben.
— A környezetbarát anyagok használatakor kényszerű kompromisszumot kell kötnünk a strapabíróság és kültéri használhatóság tekintetében, azonban amit nyerünk a végén az abszolút a pozitív irányba billenti a mérleget: Nem termeltünk szemetet! Ha lejárt az ideje, némi szelektálással, mehet a komposztra!
A „Varázslat neve: KOMPOSZT” mobilkiállítás Miskolc MJV Önkormányzat megbízásából a HungAIRy LIFE integrált projekt keretében készült. November közepétől a város iskoláiban, kísérő szakmai programmal együtt megtekinthető. A kiállítást a miskolci Ökomenedzser Iroda munkatársainak szakmai közreműködésével az Interpret Magyarország Műhely (tartalom: Szmoradné Tóth Erika és Tolnay Zsuzsa, grafika: Berczik Anna, modellezés: Szmorad Gergely) készítette. Kivitelező: BÉFLEX Zrt., Váczi Béla asztalosmester.
Szmoradné Tóth Erika és Tolnay Zsuzsa
Interpret Magyarország Műhely
