A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: kpn.hu

Áramütést szenvedett uráli bagoly (Strix uraliensis) került kézre Baja mellett 2021. november 6-án, amely a faj első bizonyított megjelenése Bács-Kiskun megyében. A sérült madarat egy középfeszültségű vezetékszakasz közelében találta egy helyi vadász röpképtelenül, ám viszonylag jó kondícióban.

Miután biztonságba helyezte, értesítette a Magyar Madártani Egyesület helyi csoportján keresztül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát, a természetvédelmi őr pedig beszállította a Szegedi Vadasparkba további vizsgálatokra és gyógykezelésre. Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója arról tájékoztatott a parkot, hogy a bagoly egészségi állapota kielégítő, a szárnya sérült. A röntgenvizsgálat traumás elváltozást nem mutatott ki, a vizsgálat alapján a sérülés oka áramütés volt. 7-10 nap múlva lehet arról biztosat mondani, szabadon engedhető lesz-e.

Az uráli bagoly hegyvidéki faj, nem véletlen hát, hogy ez az első adata Bács-Kiskun megyében, alföldi megtelepedése nem is várható. Baján feltehetően egy fiatal, kóborló példány járt. Impozáns megjelenése a macskabagolyra emlékeztet, de annál nagyobb. Hazánk második legnagyobb termetű bagolyfaja, csak az uhu előzi meg méretben. Testhossza 50-59 cm, szárnyfesztávolsága 110-125 cm, bár e jelentős méretek mellett testsúlya mindössze 1 kg körüli. Feje kerek, szemei feketék, arca világos szürkésbarna, csőre sárga vagy narancsszínű. Nincsenek tollfülei, mint az uhunak.

A természetvédelmi őr érkezéséig biztonságos helyen helyezte el a madarat a megtaláló. Fotó: Tamás Ádám

E szórványos költőfaj hazánkban elsősorban az öreg, odvas fákban bővelkedő középhegységi erdőkben fészkel (az Északi-középhegységben, azon belül is elsősorban a Zemplénben, Bükkben és a Mátrában). Állományát 160-280 párra becsülik a szakemberek, erősen függ az erdei rágcsálók gradációjától.  Szívesen elfoglalja a kihelyezett költőodúkat, vagy egerészölyv, holló gallyfészkét is. Fiókáit agresszíven védelmezi, ilyenkor nem ajánlatos a közelébe menni, mert még az emberre is rátámadhat. Március-május között, aki hegyvidéki öreg erdőben kirándul és bagolyfiókát talál a földön, jobban jár, ha minél előbb elmegy a helyszínről, elkerülve egy váratlan uráli bagolytámadást.

Az uráli bagoly hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a működési területén rendszeresen gyűjti az adatokat a középfeszültségű vezetékeken történő madárpusztulásokról, melyeket az áramszolgáltató felé is továbbít, jelezve a különösen veszélyes, intézkedést igénylő szakaszokat. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. technológusai madárvédelem területén évek óta együttműködnek az Igazgatóság munkatársaival. A komplett szabadvezetéki szakaszok esetében nem kevés fejtörést és egyeztetést igényel a hatékony madárvédelmi megoldások kidolgozása és megvalósítása. Az elmúlt években több szakaszon is végeztek már madárbarát beavatkozásokat, ugyanakkor még sok vár átalakításra.

Áramütött uráli bagoly (Strix uraliensis) Baján Tamás Ádám KNP kezében. Hazánk második legnagyobb termetű bagolyfaja.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közelmúltban jelentős összeggel, több millió Ft-tal támogatta a Szegedi Vadaspark vadállatmentő tevékenységét, melyet az intézmény röntgengép vásárlására fordított. Ez nagy segítséget jelent a nemzeti parkokkal együttműködésben végzett madármentésben, amelyben a lakosság segítségére is számíthatnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás