A rovat kizárólagos támogatója

Van egy természetvédelmi terület Csepelen, a Tamariska-domb, van egy azt megszüntetni kívánó polgármester, van egy formailag és tartalmilag minősíthetetlen közgyűlési döntés, van egy mismásoló főpolgármesteri hivatal és már a kormányhivatal is kérdezősködik, de az ügy lezárására tett kísérlet még megtárgyalása előtt kudarcba fulladt. Erős királysága van Csepelnek, a törvényeknél is erősebb!

Csepel nem csak földrajzi szempontból „független” Budapest többi területétől, de újabban egyértelművé vált, hogy államformájában is. Legalábbis erre utal az a tény, hogy Németh Szilárd Csepel polgármestere, valamint Fővárosi Közgyűlés Képviselőjére nem vonatkoznak a Magyar törvények, kedves polgármester urat nem zavarják holmi törvényi előírások, amikor kis királyságát igazgatja. A legszomorúbb az egészben csak az, hogy ebben a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciója, és a Főpolgármesteri Hivatal is nyíltan asszisztál.

Az ügy még 2011. októberében kezdődött. Az akkori soros Fővárosi Közgyűlésen a csepeli polgármester, Fővárosi képviselői státuszában a tőle megszokott módszert alkalmazva benyújtott egy helyszíni kiosztású, egyéni képviselői indítványt, aminek értelmében Csepel egyetlen megmaradt természetvédelmi területének a Tamariska-dombnak a védettségét a közgyűlés, indoklás nélkül megszüntette. Természetesen a Fidesz frakció, mint hű udvartartás támogatta a király érthetetlen és értelmetlen indítványát, így a közgyűlés megalkotta azt a bizonyos 69/2011 Fővárosi Közgyűlés rendeletet. A gond ott van, hogy ez a 69/2011-es rendelet több szempontból is sántít. A legdurvább mégis az, hogy ez a rendelet úgy jött létre, hogy a kezdeményező Németh Szilárd teljességgel és nyíltan figyelmen kívül hagyta a Természetvédelmi törvényben foglalt szigorú előírásokat. A törvény ugyanis világosan kimondja, hogy a természetvédelmi védettséget csak akkor lehet megszüntetni, ha a védettség indoka, vagyis a megóvni kívánt természeti értékek megszűnnek a területen. Erről természetesen szó sincs, a védettség inkább valamilyen "fejlesztésnek" kikiáltott beépítésnek lehet az akadálya. Egyébként ez a kb 5 hektáros kis domb Csepel egyetlen védett területe, érthetetlen miért szúrja a szemét a sziget királyának. Abból is látszik, hogy Németh Szilárd úr nem nagyon szereti forgatni a jogszabályokat, hogy az előterjesztést ő maga nyújtotta be a közgyűlés elé, mikor a Természetvédelmi törvény egyértelműen kimondja, hogy ezt csak a főjegyző teheti meg a szintén egyértelmű eljárás lefolytatása után.

Mit nekem eljárás, mit nekem főjegyző, gondolhatta a király, és saját kezébe vette a dolgot.

A kezdeményezése jogsértő mivoltára sajnos sem a FIDESZ frakció, sem a főjegyző nem hívta fel a figyelmét azon az októberi közgyűlésen, noha a főjegyzőnek ez lenne a dolga. Utólag persze leesett a dolog a Főpolgármesteri Hivatalban is, és lázasan nekikezdtek a törvény által előírt kötelező eljárás lefolytatásához. Természetesen ebből az eljárásból már nem lehetett kihagyni a szakembereket, akik felvállalva a király haragját, kijelentették, hogy a terület természeti értékeinek eltűnéséről szó sincs, a védelem levételének indoka nem létezik, kvázi az egész eljárás jogszabálysértő. Közben az is kiderült, hogy nem csak tartalmi szempontból nem mestere a jogszabályoknak a király, de formailag sem igazán képes a jogalkotási feltételeknek megfelelnie, mivel az az ominózus 69/2011-es határozat nem tartalmaz hatályba lépési időt, ezért nem is léphet hatályba. De mivel a közgyűlés elfogadta a formailag is (és tartalmilag is) egyértelműen hibás előterjesztést, azt már csak a közgyűlés maga tudja javítani vagy törölni (erre sem a főjegyzőnek sem az indítvány előterjesztőjének nincs utólag jogosultsága). Ezen a fából vaskarika állapoton aztán pár hónapig rágódott a hivatal élén a főjegyzővel, és végül rájöttek, hogy egyetlen egy dolgot lehet ilyen helyzetben tenni (ha betartják a törvényeket). A helyzet megoldására aztán " Döntési javaslat a Tamariska-domb védettségével kapcsolatos eljárás lezárására " című előterjesztést alkották meg, ami a 2012 január 25-i közgyűlésen lett volna megtárgyalva. Persze mondanom sem kell, hogy nem lett megtárgyalva, indoklás nélkül levették a napirendről (biztos, hogy nem a király közbenjárásának eredményeképpen)!

Szerencsére a Budapest.hu portálon elérhető a teljes anyag, amiből kiderül az eddigi összes történés. Érdekes momentuma az ügynek, hogy civil szervezetek kezdeményezésére a Budapesti Kormányhivatal is érdeklődött az ügyben, amire azt a választ kapta az önkormányzattól, hogy előterjesztés fog készülni az ügy tisztázása érdekében. Nos az tényleg készült, csak éppen nem tárgyalta meg a közgyűlés (szép hárítás)! Most tehát van egy természetvédelmi terület, van egy azt megszüntetni kívánó polgármester, van egy formailag és tartalmilag minősíthetetlen közgyűlési döntés, van egy mismásoló főpolgármesteri hivatal és már a kormányhivatal is kérdezősködik, de az ügy lezárására tett kísérlet még megtárgyalása előtt kudarcba fulladt. Erős királysága van Csepelnek, a törvényeknél is erősebb!

Kapcsolódó anyagok:

Érthetetlen a Tamariska-domb védettségének megszüntetése

Veszélyben a csepeli Tamariska-domb

Mi lesz a Tamariska-dombbal?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás