Hirdetés

A HungAIRy levegőtisztaság-védelmi projekt egyik akciója, a KomPOSZTold kampány legfőbb célja, hogy a fővárosi lakosság szélesebb körével megismertesse a komposztálás folyamatát, illetve elérhetővé váljon számukra a közösségi komposztálás.
Ferencvárosban már több bér- és társasház telepített komposztládákat az udvarára, amelyeket az ott lakók használhatnak, azonban szerették volna bárki számára elérhető helyen közösségi komposztpontot kialakítani.

A komposztálás a legősibb és leghatékonyabb hulladék újrahasznosító eljárás.

A háztartásokban termelődő hulladék körülbelül 30-40%-a biológiailag lebontható szerves anyag, amely megfelelő körülmények biztosítása mellett – kiegészülve a kerti zöldhulladékkal (ágak, levágott fű) és az avarral – házi komposztálással alig egy év alatt lebomlik. A közösségi komposztálás hatására jellemzően csökken a hulladéktárolókba kerülő hulladék mennyisége, ezáltal lehetőség nyílik a hulladékszállítási költségek csökkentésére. Ezenkívül azáltal is spórolhatnak, hogy nem kell virágföldet, esetleg műtrágyát venniük, felhasználhatják a keletkező komposztot.

Az átadó eseményen jelen volt Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma-és Környezetügyi főosztályvezetője (balra), Zakar András, a BKM BUDAPESTI KÖZMŰVEK Nonprofit FŐKERT Kertészeti Divízió főigazgatója (jobbra) és Cserna Hajnalka, IX. kerületi önkormányzat főkertésze.

További tudnivaló a komposztálásról és a projektről a www.hungairy.hu oldalon található.


Különleges minierdő született a Boráros téren. 205 őshonos és ellenálló fa- és cserjefajból álló Miyawaki minierdő zöldíti a Petőfi híd pesti hídfőjét a Zwack Unicum, a IX. kerületi, a Fővárosi Önkormányzat, és a 10 millió Fa Alapítvány jóvoltából – írtuk áprilisban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás