A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI/index

Az ár- és belvíz helyzet miatt 21 úton van jelenleg is teljes útzár, a tűzoltókat majdnem százszor riasztották, főleg műszaki mentések miatt. Az Útinform ma reggeli összesítése alapján Vas megyében 15, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyében 2 – 2, Fejér illetve Veszprém megyében pedig egy-egy úton nem lehet közlekedni az árvíz, illetve a belvíz miatt.

A legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Rába körmendi szakaszán, ahol a tetőzést a reggeli órákban várják a szakemberek. A Murán még emelkedik a vízállás, de már csökkenő ütemben, a tegnap több mint két métert emelkedő Zala néhány lakótelket is elérve éjfél körül tetőzött Zalaegerszegen, az árhullám ma reggel érte el Zalabért. Zárva tartják Veszprém megyében a Vaszar-Pápa utat a Gerence áradása miatt, a Pápát Vaszarral összekötő úton mintegy 10 centiméter magasan áll a víz, a lezárásra késő délutánig kell számítani.

Nógrád megyében a kiáradt Ipoly folyó hét portát öntött el ma hajnalban Ipolytarnócon. Bolyós Gáborné, a falu alpolgármestere szerint vasárnap már homokzsákokkal védték a Rákóczi és a Dankó úti házak bejáratait, a víz a házakba nem ment be, de az udvarokat, kerteket elöntötte, miután hajnali 3 órakor 406 centiméteren tetőzött az Ipoly. Az érintett hét családból öten nem akarták elhagyni otthonaikat. A kialakított befogadóhelyen most két család, négy felnőtt és hat gyerek tartózkodik, a többi károsult aláírta, hogy saját felelősségére marad a házában – tette hozzá.

Az elmúlt időszakban kialakult gyors lefolyású árvizek ellen jelenleg 1739 kilométeren védekeznek, az országos vízjelző szolgálat folyamatosan elemzi és értékeli a hidrometeorológiai előrejelzéseket, amelyek alapján a további védekezési munkák tervezhetők – mondta Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási helyettes államtitkára Jásztelken, a közúti hídnál tartott sajtótájékoztatóján. "Biztosíthatok mindenkit, hogy a szakszerű védekezéshez megvannak a feltételek, és ezt is tesszük" – mondta a helyettes államtitkár.

Tegnap estétől ma reggelig országszerte összesen közel száz riasztást kaptak a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységei, ezeknek több mint fele műszaki mentés volt, néhány kivételtől eltekintve valamennyi az ár- és belvízi védekezéshez kapcsolódott.  A katasztrófavédelem szerint a magyarországi folyószakaszokon 1206 kilométeren első- (Bodrog, Ipoly, Kraszna, Tisza, Hármas-Körös, Rába, Takta, Zagyva és a Zala szakaszain), 130 kilométeren másod- (Hortobágy-Berettyó, Takta), illetve az Ipolyon 5 kilométer hosszúságban harmadfokú árvízvédelmi készültség volt vasárnap. Tíz megye harminchat településén árvízi, tizenhárom megye hatvankét településén belvízi védekezést folytattak.

KÉPGALÉRIA >>>

Az elmúlt napokban esett nagy mennyiségű eső és a heteken keresztül több hullámban lehullott hó hirtelen olvadásának együttes hatása, valamint a talaj magas víztartalma miatt vasárnap óta jelentős gondokat okozott az ár- és a belvíz Zala megyében. A patakok és a folyók mindenütt kiléptek medrükből, a katasztrófavédelem és a helyi önkormányzatok önkéntesek bevonásával megfeszített munkával igyekeztek mérsékelni a gondokat.

A ma reggeli adatok szerint a Mura folyón Letenyénél még emelkedik ugyan a vízszint, de a növekedés üteme éjfél körül lelassult. A Murát tápláló zalai patakok felső szakaszán már szintén apad a víz, az alsó szakaszokon pedig tetőzéshez közeli a vízszint.  A Zala folyó – amelynek vízszintje tegnap több mint két métert emelkedett – középső szakaszán is apadás indult meg, jelenleg az alsó szakaszok felé halad és nagyjából Zalabérnél van az árhullám teteje. Zalaegerszegnél éjfél körül tetőzött a folyó, a megyeszékhely Neszele városrészében a mélyebben fekvő lakótelkeken garázsokba folyt be a víz, az épületeket homokzsákokkal sikerült megvédeni.  A sárátfolyások miatt vasárnaptól ma reggelig le volt zárva a közlekedés elől a Lentikápolna és Bárszentmihályfa, valamint a Söjtör és Tófej közötti út, de az érintett települések más irányból megközelíthetőek maradtak.

Zala megyében a hivatásos tűzoltók tegnap több mint 30 műszaki mentést hajtottak végre, négy embert a víz által körülzárt házaikból menekítettek ki. Árvízi, főként homokzsákos védekezésre 12 településen vagy településrészen volt szükség a helyi polgári védelmi parancsnok és polgármester vezetésével, s ennek eredményeként több száz lakóházat sikerült megvédeni az áradásoktól. Az áradások miatt 21 lakóépület szorult közvetlen védelemre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás