A rovat kizárólagos támogatója

A legtöbb telefonszerviz ott hibázik, hogy nem vizsgálják ki elég körültekintően az aktuális ügyet, ezért előfordulhat, hogy tévesen diagnosztizálják készüléked. A szakszerű eljárás és gyógyír fontos telefonunk számára is, ezért soha ne elégedj meg kevesebbel! Ahhoz, hogy elkerüld a felesleges köröket, most megismertetlek a legjellegzetesebb tünetekkel.

Kijelző sérülései

A kijelző leginkább a leejtés következtében sérül meg. Előfordulhatnak még pixelhibák, besárgult fehér háttér vagy víz okozta foltok is. Sok esetben az érintőpanel is teljesen működésképtelenné válik. Szerencsére, a javítás nem több mint 20-45 perc.

Létfontosságú kamera

Na jó, talán a kamera nincs olyan létfontosságú, mint mondjuk az aksi, azonban sok “selfie” gyártó bizonyára a szívére venné, ha történne valami a hátlapi kamerával. Márpedig megeshet akkor is, hogy egyik pillanatról a másikra romlik el, ha ez nem túl gyakori. De leejtés vagy beázás esetén bizony nagy károkat szenvedhet el. A helyrepofozás csupán 45 percet vesz igénybe.

Probléma a hátlappal

Kényes telefonoknál sokszor okoznak problémát a hátlapi “harci sebek”. A Huawei Prime 2018 például, többek között üveg hátlappal rendelkezik, amely nagyon érzékeny, könnyen karcolódik vagy törik össze. A látványos és egyben zavaró sérüléseket manapság már 45 perc alatt helyrehozzák.

Persze, nemcsak ennél a konkrét típusnál jelentkezhetnek gondok, ezért a Huawei Prime széria modelljei eltérő tünetekkel és orvoslatokkal jellemezhető. Szerencsére a Huawei Klinikán már a legsúlyosabb esetek is kezelhetőek.

Minden, ami töltés

Az akkumulátor cseréje 2 évente ajánlott, minden jelentkező gond hiányában is! A későbbiekben ugyanis egy felpuffadt, zárlatos aksi akár a kijelzőt is kifeszítheti a készülékházból. Ráadásul nemcsak a gyári teljesítményt rontja egy ilyen eset, de teljesen működésképtelenné is válhat a telefon. A szerelés 15 perc alatt lebonyolítható. A töltőcsatlakozó a másik leggyakrabban használt kiegészítő elem, ezért hamar és gyakran megadhatja magát. A meghibásodás 20-25 perc alatt javítható.

Csatlakozók és egyéb fontosságok

Mivel a készülékben több hangszóró és mikrofon is található, ezek mindegyike külön-külön cserélhető, pont, mint a jack csatlakozó is. A szerelés csupán 20-90 perc. Elérkeztünk a belső állapothoz, ami valljuk be, ugyanolyan fontos, mint az alkatrészek karbantartása. Ne vedd félvállról a szoftverfrissítést, magyarosítást, régió váltást vagy a hálózatfüggetlenítést sem!

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek