Hirdetés

A Föld Barátai nemzetközi környezetvédő hálózat és a Fenntartható Európa Kutatóintézet által frissen publikált tanulmány szerint Európának sürgősen csökkenteni kell globális földhasználatát. A jelentés szerint az Európára jellemző, túlzottan magas fogyasztási szint miatt kontinensünk földlábnyoma a legnagyobbak között van a világon.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a hús, tejtermék, textil, illetve az egyéb növényi és állati eredetű árucikkek iránti csillapíthatatlan éhségünk hatalmas mennyiségű földet igényel. Az Európában elfogyasztott élelmiszerek előállításához használt föld 45%-a más kontinenseken található. Ez azt jelenti, hogy Európa közvetve nagy mennyiségű virtuális földet importál, azaz nagymértékben függ a világ más tájain található földterületektől.

Fazekas Gábor, a Föld Barátai magyar tagszervezetének, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa a tanulmány kapcsán kifejtette:  „A világon – így Magyarországon is – a mezőgazdaság a legnagyobb földhasználó, de a legtöbb nem élelmiszer jellegű termék előállítása is földterület használattal jár. Példaképpen egy csésze kávé előállítása átlagosan kb. 4,3 m2, egy autó gyártása kb. 150 m2 földet igényel, azaz ekkora a földlábnyoma. Az emberek jelentős része nincs tudatában annak, hogy a termékek előállítása káros társadalmi és környezeti hatásokkal is jár. Túlzott fogyasztásunknak olyan negatív következményei vannak, mint pl. az erdőirtások, a klímaváltozás, vagy az, hogy a közösségek elveszítik hozzáférésüket a földhöz, de ezeket a káros hatásokat nem látjuk, mivel nem a közvetlen környezetünkben jelentkeznek. Az új tanulmány példákon keresztül tárja fel fogyasztásunk globális következményeit, így segít megérteni az összefüggéseket.”

Az Európai Bizottság is felismerte, hogy egyre fokozódik az erőforrásokért folytatott globális verseny, ezért a 2011-ben publikált Útitervében az erőforrás hatékonyság fontosságára hívta fel a figyelmet. A Föld Barátai tagszervezetei azt javasolják az Európai Bizottság számára, hogy Európa kezdje el mérni erőforrás felhasználását a föld-, víz-, anyag- és karbon- (szén és szénhidrogén származékok) lábnyom számítás segítségével, majd célszámok hozzárendelésével az Unió kezdje el csökkenteni erőforrás felhasználását. A földlábnyom alkalmazását az Európa Parlament szavazásán a nagyobb pártok mind támogatták, de az Európai Bizottság és az EU tagországok kormányai még nem vezették be a földlábnyom számítást, pedig ez segítené a földhasználat mérését és visszafogását.

A föld az egyik legfontosabb természeti erőforrás, és jelentősége a világ népességének növekedésével párhuzamosan egyre növekszik. A történelem során rengeteg konfliktus alakult ki a föld miatt, és most is egy olyan korszakban élünk, amikor a föld iránti éhség egyre fokozódik. A Magyar Természetvédők Szövetsége a nemzetközi tanulmány kapcsán az aktuális magyar viszonyokra is szeretné felhívni a figyelmet, Magyarországnak ugyanis a lakosságához és területéhez viszonyítva relatíve nagy mennyiségű, jó minőségű termőföld áll rendelkezésére, ami a külföldi és a hazai spekulatív tőkeerős befektetőknek is felkelti az érdeklődését. Ez országunk egyik legfontosabb nemzeti vagyontárgya, melyet meg kell őriznünk, ezért olyan földforgalmi törvényre van szükség, mely minél több gazdálkodó magyar család számára biztosítja a földhöz való hozzáférést és a tisztes megélhetést. Ezen túlmenően fenntartható módon kell gazdálkodnunk a földdel, annak érdekében, hogy ez a nemzeti kincs a jövő nemzedékek számára is rendelkezésre álljon.

A tanulmány itt letölthető >>>
A tanulmány csak a mezőgazdasági földhasználattal kapcsolatos adatokat tartalmazza, mert az erdőgazdálkodásra vonatkozó adatok nem voltak hozzáférhetőek. Ez azt jelenti, hogy Európa összesített földlábnyoma a tanulmányban szereplő adatoknál még nagyobb.

Európa országonkénti és fejenkénti földhasználata interaktív grafikus felületen is megtekinthető >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás