A rovat kizárólagos támogatója

18 éve alapították a Balaton és környéke természeti értékeinek védelméért elkötelezett nők. Mostanra ezernél is több taggal, húsz helyi csoportban végezzük a munkát. Tavaly két fontos ügyben (az új balatonföldvári vitorláskikötő és a balatonboglári bobpálya) értünk el eredményeket.

Április 20-án tartottuk rendes évi közgyűlésünket, melyen megvitattuk és elfogadtuk az előző évi tevékenységről szóló beszámolót és az idei munkatervet. A civil szféra egészéhez hasonlóan, a NABE munkáját is a források szűkülése nehezítette tavaly. Mint sok más jelentős múltú környezetvédő szervezet, a NABE sem volt sikeres a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain. Ennek ellenére, eredményben gazdag volt a tavalyi év, a kitűzött feladatokat végrehajtottuk. A munkát az önkormányzatok, más pályázati források és a tagok lelkesedése segítette.

Megőrizte működőképességét az egyesület balatonarácsi irodája és a fonyódi környezeti tanácsadó iroda is. Eredménnyel fejeztük be a négy európai tavat érintő EULAKES projektben vállalt feladatunkat. A Zöld Forrás pályázaton elnyert támogatással négy balatoni iskolában folytak a Balaton szakkör foglalkozásai, a diákok terepi és laboratóriumi órák keretében ismerkedtek a tó természeti értékeivel, vízminőség vizsgálatokat végeztek, és beletanultak a madármegfigyelés mesterségébe.

Megvalósítottuk a NABE hagyományos programjait: a tó körül számos helyszínen zajló Balatoni Téli Esték előadássorozatot, és tavasszal a Víz Napi Balcsi Partyt. Az önkormányzatok és a helyi közösségek szervezésében tartott "jeles napok" szinte mindegyikén ott állt a NABE sátor.

A NABE civil egyesületként jogosult, hogy ügyfélként képviselje a környezeti értékeket a balatoni fejlesztések és beruházások terveiben. Tavaly két fontos ügyben (az új balatonföldvári vitorláskikötő és a balatonboglári bobpálya) értünk el eredményeket.
Az egyesület tagjai aktív résztvevői a balatoni civil életnek, a Balaton jelenéről és jövőjéről szervezett konferenciáknak. Egyesületünk képviselői tagok a régió érdekében tevékenykedő civil testületeknek, a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének és a Balatoni Szövetségnek.

A tavalyi év kiemelt programja volt az időjárási szélsőségek okozta 2011-12-es aszályról – a Balatoni Integrációs Közhasznú Kft. szervezésében – tartott konferenciasorozat, melynek aktív szereplői voltunk.

Az idei év se ígérkezik könnyűnek. Ennek ellenére bízunk abban, hogy folytatni tudjuk a tizennyolc éve kezdett munkánkat. A Balaton különleges természeti kincsünk. A természet az év elején kegyes volt hozzánk, megtöltette vízzel a tavat. A tó állapota a hivatalos minősítés szerint napjainkban "jó". Közös felelősségünk, hogy vigyázzunk rá, őrizzük a magunk és a jövő nemzedékek számára. E felelősség jegyében, a NABE most azt tartaná a legsürgősebbnek, hogy a tó vízszint-szabályozásán változtassanak. Az új alsó és felső szinteket a helyiek és nyaralók egyetértésével kellene meghatározni. A NABE elsősorban az alsó szint fölemelését tartja fontosnak. Ha csak húsz centiméterrel magasabb lenne, akkor soha nem fordulhatna elő többé a tavalyi vészes állapot, mikor a kiszáradástól kellett féltenünk a tavat.

Kapcsolódó anyagok:

Szegényednek a balatoni nők is

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás