Hirdetés

Várhatóan 2003-ban indulhat és 2006-ig felépül az a megyehatárokon átnyúló nagytérségi hulladékgazdálkodási beruházás, amelynek hatmilliárd forintos összköltségének a felét az ISPA keretében elnyert uniós támogatás fedezi – mondta tegnap Kecskeméten Turi- Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. A nagyberuházás központja Cegléden lesz, Nagykőrösön komposztáló épül, s Kecskemét a gesztora a térségben lévő depók technológiai korszerűsítésének. A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a brüsszeli bírálaton sikeresen túljutott projekt indításának előkészületeit még az uniós forrás megérkezése előtt, már most el kell kezdeni, mert esetleg 1,5-2 évet is csúszhat a beruházás, mint példázza ezt a szintén nyertes győri és hajdúsági pályázatok sorsa. Rámutatott, hogy a pályázat kedvező elbírálása önmagában még nem elég, mivel a pénz tényleges átutalásának igen sok feltétele van, s igen fontos a szigorú szabályok ismerete. Közölte: a tárcának ez nem lenne feladata, de ennek a projektnek az előkészítését és megvalósulását a “döntés meghozatalától kezdve az első kapavágásig bezáróan” részleteiben segíteni fogják a minisztérium azon szakemberei, akik jártasak az ISPA előírásaiban. Turi- Kovács Béla kiemelte, hogy a három város – Cegléd, Nagykörös, Kecskemét – és vonzáskörzeteik példaértékű összefogásán alapuló projekthez csatlakozott félszáznyi települést együttesen a beruházás költségeinek 10 százaléka terheli, megvalósulásához a központi költségvetés 40 százalékkal járul hozzá. A környezetvédelmi projekt egyébként több településre kiterjedő kisebb beruházást, két központi hulladékkezelőt, két hulladékudvart és több átrakótelepet is tartalmaz. Az együttesen 350-400 ezer embert érintő környezetvédelmi projekt a szelektív hulladékgyűjtésen alapul. Jelenleg 115 milliárd forintra becsülhető az az érték, ami a hulladék újrahasznosításával visszaáramlik a gazdaságba, és ez az összeg néhány év múlva 700 milliárd forintra növekedhet.
2001.12.06.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás