A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: telex.hu

60 új országban, köztük Magyarországon indítja el árvíz-előrejelző felületét a Google – derül ki a Google Magyarország közleményéből.

A Google már régóta dolgozik azon, hogy a mesterséges intelligencia segítségével segítsen kezelni az éghajlati válságot, illetve a veszélyeztetett közösségeknek biztonságban maradni és alkalmazkodni az éghajlatváltozás hatásaihoz – írják a közleményben. A Flood Hub jelenleg 80 országban működik, most újabb 60, afrikai, ázsiai-csendes-óceáni, európai, dél- és közép-amerikai országgal bővül a szolgáltatás. A Google 2018-ban, Indiában indította el először a szolgáltatást.

A felület ma már 460 millió ember által lakott területen jeleníti meg a folyóvízi árvizek előrejelzéseit, megmutatva, hogy azok mikor és hol fognak bekövetkezni. A vállalat szerint a szolgáltatás segítségével a kormányok, segélyszervezetek és magánszemélyek ezekben a régiókban mostantól akár már hét nappal korábban (48 órával hamarabb, mint tavaly) hozzáférhetnek a kritikus információkhoz.

Mint írják, a felület most már olyan régiókat is érint, ahol a lakosság a legnagyobb százalékban van kitéve árvízveszélynek: ilyen például Hollandia, Vietnám, Mianmar, Laosz és Kambodzsa. Emellett olyan országokat is tartalmaz, ahol jellemzőek a szélsőségesebb időjárási viszonyok, mint amilyen Európában Belgium, Spanyolország és Németország.

A Google a felület fejlesztése mellett azon is dolgozik, hogy a keresőben és a Google térképen is tovább bővítse az árvíz-előrejelző riasztásokat.

Hogy működik a Flood Hub?

A mesterséges intelligencia különféle, nyilvánosan elérhető adatokat, például időjárás-előrejelzéseket és műholdképeket dolgoz fel. A technológia ezután két modellt kombinál: a „hidrológiai modellt”, amely egy folyóban áramló víz mennyiségét jelzi előre, valamint a belvíz modellt, amely megjósolja, hogy mely területek lesznek érintettek, illetve milyen mély lesz a víz.

Nyitókép: árvíz Hollandia 2021 júl. 15 forrás: Patrick van Katwijk BSR Agency / Getty Images

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás