A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Miközben Európában az egekbe szöknek az energiaköltségek, egy finn határhoz közeli orosz LNG-telepen a becslések szerint naponta mintegy 4,34 millió köbméternyi és 10 millió dollár értékű gázt égetnek el- gyorsítva ezzel az északi-sarki jég olvadását. Ezt a gázt eredetileg Németországba exportálták volna.

De nemcsak a pazarlás miatt probléma mindez, hanem azért is, mert a légtérbe emiatt nagy mennyiségű szén-dioxid és korom kerül, ami tovább súlyosbíthatja az északi-sarki jég olvadását. Azt, hogy valami nincs rendben, a határ túloldalán élő finnek jelezték, akik már a nyár elején hatalmas lángokat láttak Portovajában. Ezzel egyidőben kutatók az erőműből származó hőmennyiség jelentős növekedését észlelték, ami feltehetően a földgáz elégetéséből ered.

A hasonló üzemekben a gázégetés egyébként gyakori, de a mostani égetés mértéke nem nevezhető normálisnak vagy megszokottnak.

Az égetésnek több oka is lehet: előfordulhat, hogy a telep működésén spórolnak, de nem akarják ténylegesen leállítani a létesítményt, emiatt inkább égetik a gázt. Az is lehet, hogy LNG előállítására akarták használni ezt a gázmennyiséget, aztán gondot okozott a kezelése és a legbiztonságosabb megoldásnak az égetést látták. És persze bőven ott van opciónak az is, hogy mindezt az Oroszországgal szemben hozott szankciókért cserébe, bosszúból csinálják.

A Gazprom nem válaszolt a BBC gázégetéssel kapcsolatos megkereséseire.

Nyitókép: a műholdképnek a színes változata rögzíti a portovajai üzemben égető gáz infravörös sugárzását

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás