A tél végének talán legelső hírnökei az utcákon megjelenő hóvirágárusok, akik kis kosárkából árulják a borostyánlevelek koszorújába kötött fehér hóvirágfejeket. A hóvirág hazai erdőségeinkben is előforduló hagymás növényke, amely – a hasonló stratégiát követő más növényekkel együtt – kihasználva a hóolvadás és az erdőalkotó fák kizöldülése közötti rövid időszakot, az első melengető napsugarak hatására kihajt, és virágba borítja a neki otthont adó erdő talaját. Szerencsére ma még helyenként kifejezetten nagy számban díszlik üde, vizenyős lomberdeink alján, de egyedszáma évről évre csökken. A ritkulás okai között előkelő helyet foglal el az értékesítés is, pedig a Galanthus nivalis tudományos névre hallgató növény a Washingtoni Egyezmény (C.I.T.E.S.) értelmében védett. Ez a nemzetközi természetvédelmi megállapodás a kihalással nem veszélyeztetett, de ritkuló fajok között, a II. listán tartja számon a hazai természetvédelmi jog szerint egyébként nem védett hóvirágot.
A hóvirág árusítása azonban csak a kezdete annak a virágtömegnek, amely a természetből a városi piacok felé vándorol. A hóvirágfejek mellett lila gyöngyikék, keltikék, madártejvirágok és tőzikék, csillagvirágok is megjelennek a szezon megnyújtásán fáradozó árusok kínálatában. E fajok közül már nem egy Magyarországon is védett.
A legmegdöbbentőbb mégis a kellemes tavaszi hétvégéken végzett pusztítás, amely különösen a kirándulóhelyeket és a városok, üdülőövezetek környékét sújtja. A hazafelé tartó turisták kezében néha több tucat példányból álló, pompás nagyezerjófű-, szegfű- vagy pacsirtafű csokrokat is látni, amelyeken már nem segít a nagy összegben megállapított természetvédelmi érték…
B. I.
