A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.
Mindezt a 2019-es légi fotók elemzései alapján állapította meg Pomogyi Piroska, a balatoni nádas-felméréseket több évtizede végző hidrobiológus a Balatoni Szövetség (BSz) tegnapi balatonfenyvesi elnökségi ülésén. Pomogyi az MTI tudósítása szerint felhívta a balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetőinek a figyelmét arra, hogy a megbontott, megrongált nádas minősége romlik, erodálódik, és ha nem lesz nád, végül Balaton sem lesz. (…) A tó mintegy 1200 hektárnyi nádasának a vízminőség és a partvédelem mellett jelentős a szerepe a vízi élővilág megőrzése miatt is.
A szakember elmondta, a 2019 augusztusában készült fotók alapján 7,5 hektárnyi nádast irtottak ki a négy évvel korábbi állapothoz képest. Több mint egy-egy hektárnyi nádas tűnt el Balatonakali, Balatonföldvár és Szántód határa, valamint Fonyód partjairól, és ezer négyzetméternél nagyobb területről pusztították ki a növényt Balatonfenyves, Balatonalmádi, Keszthely, Balatonmáriafürdő, Gyenesdiás, Badacsonytomaj, Szárszó, Zamárdi, Siófok, Balatongyörök, Balatonudvari és Badacsonytördemic térségében is.

A BALATONI NÁDASOKAT JELENTŐSEN KÁROSÍTJÁK AZ ILLEGÁLIS STÉGEK, BEJÁRÓK, FELTÖLTÉSEK IS, AMELYEKBŐL MÁR ÖT ÉVE IS 1700-AT SZÁMLÁLTAK (A FRISS ÖSSZESÍTÉS ERRŐL MÉG CSAK RÉSZBEN KÉSZÜLT EL).
Pomogyi Piroska példaként Balatongyörök légi fotóin mutatta be, hogy a 6 kilométeres partszakasszal rendelkező település előtti nádasokban már négy éve is 91 illegális stég, bejáró, feltöltés látszott, amelyek száma 2019-re 36-tal nőtt. A szakember javasolta, hogy a tóparti települések webkamerák segítségével, tanösvények létesítésével, tájékoztató táblákkal hívják fel a figyelmet a nádasok fontosságára. A helyben élőket és az üdülőket pedig arra biztatta, „nekik is érezniük, tudniuk kell, hogy az ő felelősségük is a balatoni nádas megvédése, és ha kell, tegyenek feljelentést“.

A balatoni nádirtás felelőseiről, kiterjedtségéről és következményeiről ebből a videóból tájékozódhat:

Fotókon a milliárdos NER-közeli balatoni beruházás, ami mellett csak úgy pusztul a nádas

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás