A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: levego.hu

1988 novemberében jött létre a Levegő Munkacsoport. A megalakulás 25. évfordulója alkalmából a szervezet ünnepséget rendezett Budapesten, amelyen a munkatársakon kívül a tagszervezetek, társszervezetek és más intézmények képviselői, valamint a Levegő Munkacsoport számos önkéntese is részt vett – összesen több mint 80 ember.

Az eseményen először Lukács András, a szervezet elnöke idézte fel 25 percben az elmúlt negyedszázad legfontosabb sikereit. A három civil szerveződés – a BME Zöld Kör, az ELTE Természetvédelmi Klub és az Eszperantista Természetvédők – által megalakított Levegő Munkacsoport idővel több mint 130 szervezetet tömörítő szövetséggé vált. Már 1991-ben nemzetközi konferenciát szervezett a nagy bevásárlóközpontokról, ahol a külföldi előadók saját tapasztalataik alapján figyelmeztettek ezeknek a létesítményeknek a káros környezeti hatásaira. Szintén ebben az évben sikerült elérnie, hogy a külföldi kamionok útdíját a tízszeresére emelte az országgyűlés.

1992-ben jelentette meg először a zöld költségvetési javaslatait, amelynek számos eleme azóta már bevezetésre került. 1993-ban Budapesten érvénybe lépett az új parkolásszabályozás, amit szintén a Levegő Munkacsoport javasolt. 1996-ban a New York-i székhelyű Közlekedés- és Fejlesztéspolitikai Intézettel közösen tanulmányt készített, amely meggyőzte a Világbankot arról, hogy új autópályák építése helyett a meglévő közlekedési hálózat felújítását finanszírozza.

1999-ben egy általa indított perben a Legfelsőbb Bíróság precedens értékű ítéletet hozott, amely egyrészt rögzítette a környezetvédő civil szervezetek ügyféli jogát környezetvédelmi ügyekben, másrészt kimondta: „környezetveszélyeztetés esetén a gazdasági előnyök nem mérlegelhetők”. 2000-ben kezdeményezte az Autómentes Nap megtartását Budapesten, ami azóta immár rendszeresen megrendezésre kerül. Szintén 2000-ben előre jelezte az ingatlanpiac és a bankrendszer várható összeomlását. 2002-ben ajánlásokat készített a miniszterelnök-jelöltek részére; Medgyessy Péter aláírásával vállalta, hogy megválasztása esetén azokat megteljesíti. 2005-ben indult a Levegő Munkacsoport átfogó és azóta is tartó, jelentős visszhangot kiváltó kampánya a részecskeszennyezés csökkentéséért. 2005-ben a Levegő Munkacsoport kezdeményezésére az Aarhusi Egyezményt aláíró kormányok elfogadták, hogy nem szabad visszalépni a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésben, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételében és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításában már elért szintről.

2007-ben megkapta a NIOK Alapítványtól „Az Év Civil Szervezete” Díjat. 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa kapcsán közölte, hogy egy szakértője már 2003-ban felhívta a kormányzat figyelmét a vörösiszap-tározók veszélyeire, azonban ezt a hatóságok gyengesége és a feltételezhető korrupció miatt semmilyen intézkedés nem követte. Szintén 2010-ben készítette el – a Közlekedéstudományi Intézettel közösen – azt a tanulmányt, amely kimutatta: a személy- és tehergépkocsik használói Magyarországon messze nem fizetik meg azokat a költségeket, amelyeket okoznak. 2012-ben széles körű kampányt folytatott annak ismertetésére, hogy milyen mérgek szennyezik lakásainkat és irodáinkat, és mit tehetünk ellenük. Végül, 2013 két nagy sikert hozott: bevezetésre került a tehergépkocsik kilométer-arányos útdíja, amiért a Levegő Munkacsoport immár két évtizede küzdött, továbbá, segítségével nyilvánosságra került: évente mintegy 1000 milliárd forintos áfacsalást követnek el nagy cégek kormányzati közreműködéssel.

Kiss Károly, a Szakértői Testület elnöke azt hangsúlyozta, hogy miközben a rendszerváltás környékén alakult számos jelentős szerveződés eltűnt, a Levegő Munkacsoport fennmaradt és megerősödött, és ezt a kitartó, magas szakmai színvonalú tevékenységével és a másokkal való jó együttműködéssel érte el.

Szeneczey Balázs, Budapest városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese Tarlós István főpolgármester nevében mondott köszönetet a Levegő Munkacsoport folyamatos értékes hozzájárulásáért a Budapest környezeti állapotának javításáért történő erőfeszítésekhez.

Fülöp Sándor volt zöld ombudsman, a Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) elnöke kifejtette, hogy az olyan szervezetek működése, mint a Levegő Munkacsoport elengedhetetlen a demokrácia és a fenntartható fejlődés szempontjából.

Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára példaértékűnek nevezte a Levegő Munkacsoporttal való sok éves együttműködést.

Kocsis Tibor filmrendező arról számolt be, hogy a Levegő Munkacsoport adta számára az indító lökést ahhoz, hogy filmjeiben a környezet- és természetvédelem központi szerepet játsszon, és egy jó hírrel is meglepte a résztvevőket: 2014-ben újraindul a Duna Tv-ben a Talpalatnyi Zöld című műsor.  Az ünnepség a „szülinapi” torta elfogyasztásával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás