A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Bolíviában folytatják menetelésüket a főváros felé azok az indiánok, akik ellenzik, hogy autópályát építsenek az őserdei érintetlen területeken. A tiltakozók menete csaknem egy hete torpant meg miután a rendőrség brutálisan lépett fel ellenük.

A rendőrök könnygázt vetettek be, és gumibotokkal támadtak a menetelőkre. A csetepatéban többen megsérültek. Az ügy belpolitikai vihart kavart a dél-amerikai országban. A maga is indián származású elnök, Evo Morales mélységesen elítélte a karhatalom fellépését, amely több magas rangú állami tisztviselő állásába került. Hétfőn Cecilia Chacón védelmi miniszter nyújtotta be lemondását, majd kedden ugyanezt tette a belügyi tárca vezetője, Sacha Llorenti és helyettese. A bolíviai bevándorlási hivatal vezetője is távozásra kényszerült.
Morales tagadta, hogy ő adott volna utasítást a menet szétverésére, bocsánatot kért az indiánoktól, és elrendelte az autópálya építésének a felfüggesztését. Ennek ellenére az indiánok közölték, hogy folytatják menetelésüket a főváros felé. A kormány javaslatára, hogy tárgyaljanak vele azt válaszolták, hogy majd csak akkor, amikor La Pazba lesznek.

Mintegy ezer indián őslakos augusztus közepén indult útnak gyalogszerrel az amazonasi Trinidad városából, hogy 600 kilométer megtétele után La Pazban tüntessen az autópálya-építés ellen. Jelenleg 200 kilométerre vannak úti céljuktól.

Az amazonasi indiánok attól tartanak, hogy a brazil pénzből épülő út tönkreteszi vadász- és halászterületeiket lakóhelyük környékén, az Isiboro Sécure nemzeti parkban, ahol mintegy 15 ezer őslakos él önellátó gazdálkodásból.
 

Kapcsolódó anyagok:

Könnygáz az erdőirtás ellen tiltakozó indiánokra

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás