A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 24.hu

A szocialista Ujhelyi István nyílt levelet írt Áder Jánosnak. Az EP-képviselő felszólította az államfőt, ha hallgatásával továbbra is támogatja az Orbán-kormány környezetellenes politikáját, azonnal számolja fel a klímavédelmet támogató alapítványát. Utalja vissza a mintegy 1500 millió(!) forintot, amit a magyar adóforintokból kapott zöldpolitikája építésére!

Az ellenzéki politikus arra vár választ Áder Jánostól, hogy nem szégyelli-e magát a Fidesz „kufárpolitikája miatt”.

Nem ég az arca, Elnök úr?! Az Ön főnöke, Orbán Viktor és kormánya épp a minap akadályozta meg az uniós klímatervet: pontosabban, hogy 2050-re csak annyi szén-dioxidot bocsássanak ki az európai uniós országok, amennyit ki tudnak egyenlíteni.

Szerinte az EU vezetői azon dolgoznak, hogy az egyre fenyegetőbb, világszerte aszályokkal, árvizekkel, szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokkal járó klíma-szükségállapotot kezelni tudják.

De erre jön Orbán Viktor az illiberális haverjaival és botot dugnak a küllők közé. Mert nekik semmi sem drága. Zavaros módon a „rezsidémon” legyőzésére hivatkoznak, de valójában útszéli gazemberekként egyszerűen megzsarolják az európai közösséget: Brüsszelben előbb virítsanak valami lóvét, a gyermekeink sorsáról csak utána tárgyalunk. Szégyen.

Ujhelyi undorítónak, gyalázatosnak tartja a Fidesz magatartását,  emlékeztetve rá hogy a kormány nemrég még az EU álláspontjával azonos klímapolitikai célokról beszélt.

Áder Jánost emlékeztette rá, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői leszavazták a légszennyezés megfékezéséről szóló EP-állásfoglalást, noha évente legalább tízezer magyar hal meg olyan betegségekben, amelyek közvetlenül összefüggésbe hozhatók a szennyezett levegővel. Az államfőnek,

a környezeti fenntarthatóság önként felkent lovagjának, a zöldpolitika közjogi méltóságának azonban egyetlen szava sem volt. Ahogy Áder Jánosnak most sem volt egyetlen józan szava sem a saját párttársaihoz a fideszes klíma-puccs után sem.

A politikus felszólította az államfőt, tegye világossá álláspontját a „narancskormány által elgáncsolt uniós klímacélokkal kapcsolatban!” Ha valóban fontos neki a fenntarthatóság, a klímavédelem, akkor „legyen bátor szembeszállni párttársaival!”

Ujhelyi szerint Áder Jánosnak ideje lenne államfőként, valóban felelős környezetvédőként viselkednie, nem „gyáva és sunnyogó orbáni bábként”.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek