Hirdetés
Forrás: g7.24.hu

Hogy az atomenergia totálisan versenyképtelen, arra egyre több racionálisan gondolkodó rájön. Most a legnagyobb amerikai atomerőmű-üzemeltető cég vezetője mondja ki, hogy a nukleáris technológia halálra van ítélve. Az Orbán-kormány Pakson egy ipartörténeti emlékért adósítja el hazánkat Putyinnak – mai áron – a magyar GDP 15 százalékáért. Sárga kerettel fest zöldre a Roszatom.

Nem építenek több atomerőművet az Egyesült Államokban a legnagyobb ilyen létesítményeket üzemeltető cég egyik vezetője szerint. Az Exelon nevű vállalat elnökhelyettese William Von Hoene az amerikai Energetikai Szövetség washingtoni találkozóján beszélt erről. A szakember azt mondta, nagyon borúlátó az atomenergia amerikai jövőjével kapcsolatban. A technológia túl drága, ha a meglévő létesítmények képesek tovább működni, illetve az energiatárolási technológia is fejlődik, akkor egyszerűen nem lesz szükség új nukleáris erőművekre, és nem is fogják ezeket megépíteni, mert nem lehetne őket gazdaságosan üzemeltetni.

Az iparágon belül különösen a megújulók támogatói hangoztatják régóta, hogy az atomenergia egyre kevésbé versenyképes. A nukleáris erőművek nagy előnye korábban az volt, hogy bár drága őket felhúzni, az üzemeltetési költségeik nagyon alacsonyak voltak. A fűtőanyag sokkal olcsóbb, mint például egy szén- vagy gázalapú erőműnél, így ezekkel tudtak versenyezni. A megújulók megjelenésével azonban eltűnt ez az előny, hiszen ezek többségében egyáltalán nincs fűtőanyag, így az üzemeltetési költségük még alacsonyabb. Ha egyszer megépítik őket már nem nagyon kell más kiadásokkal számolni, egyszerűen csak termelnek.  Épp ezért a megújulókkal az atom csak addig tudott versenyezni, amíg előbbiek építési, telepítési költségei magasak voltak. Egy naperőmű mindig is sokkal olcsóbb volt, mint egy nukleáris, de az egységnyi kapacitásra vetített költség sokáig magasabb volt a megújulóknál.. A technológia fejlődésével, és a zöldenergia terjedésével azonban a megújuló létesítmények építése egyre olcsóbbá vált, így az atomenergia melletti utolsó gazdasági érvek is szép lassan eltűntek.

A legutóbbi felmérések szerint most már tulajdonképpen minden megújuló olcsóbban termel, mint egy atomerőmű.

A G7 szerint arról, hogy a nukleáris energia költségei hogyan alakultak az elmúlt években, még szakmai körökben sincs konszenzus, gyakoribb azonban az a vélemény, hogy a fukusimai katasztrófa óta a szigorodó előírások miatt inkább drágult a technológia. A Lazard nevű tanácsadócég tavaly év végi elemzése is ezt támasztotta alá, és az Egyesült Államok kormányzati felügyelete alatt álló energiainformációs hivatal (EIA) évente megjelenő elemzéseiből is hasonló trend, de legalábbis stagnálás rajzolódik ki.  Az viszont még az EIA jelentéseiben is jól látszik, hogy a zöldenergia költségei gyorsan esnek. A legutóbbi, márciusban publikált elemzésük szerint például egy atomerőmű működése során minden költséget figyelembe véve átlagosan 92,6 dollárért állít elő egy megawattórányi áramot, aminél a szárazföldi szél, a nap, a víz és a geotermikus erőművek is 30-50 százalékkal olcsóbban működnek. Négy évvel ezelőtt a napelemes rendszerek még másfélszer drágábban termeltek, mint az atomerőművek.

Technológiai alapon még lehet érvelni nukleáris létesítmények mellett, azonban ez is egyre nehezebb. Ha pedig a Von Hoene által is emlegetett tárolási kérdésekre sikerül választ találni, akkor tényleg végleg elfogynak az érvek. Az Exelon alelnökének nyilatkozata egyébként épp azért fontos fejlemény, mert korábban főleg a zöldek támadták az ilyen beruházásokat, az atomipar pedig többnyire összezárt. Most azonban valaki a szektoron belülről mondta ki, hogy a technológia szerinte halálra van ítélve. Ráadásul mindezt abban az országban ahol jelenleg a legtöbb atomerőmű működik. Az Egyesült Államokban 61 ilyen létesítmény van, összesen 99 reaktorral. Az Exelon ezekből 14 egységben 23-at üzemeltet.  Ha azonban a jövőben nem építenek több nukleáris erőművet, akkor ez a szám elkezd majd csökkenni, ahogy a meglévő egységeket fokozatosan leállítják. A reaktorok száma a százat minden bizonnyal még átlépi, a Georgia állambeli Vogtle atomerőműben ugyanis még épül két blokk, amelyeket jelen állás szerint 2020-ban és 2021-ben átadnak. Az elmúlt időszakban azonban ezeknek a státusza is többször változott, a kivitelező, a japán Toshiba holdinghoz tartozó amerikai Westinghouse ugyanis csődbe ment- írta a G7, ahol remek infografikákat találni. 

Sárga kerettel fest zöldre a Roszatom

Ápriliss 17-én a Roszatom és a National Geographic Madridban, a Neptun Palotában jelentette be, hogy Wild Edens címmel új dokumentumfilm-sorozatot indít el, amely bemutatja a világ leglátványosabb, érintetlen helyszíneit és lakóit – a klímaváltozás miatt veszélyben lévő állat- és növényfajokat. A Wild Edens olyan egyedi projekt, amely a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern – a világ vezető vállalata a biztonságos és tiszta energiatermelésben – kezdeményezésére jött létre, középpontjában a klímaváltozás és annak a globális ökoszisztémára gyakorolt negatív hatása áll – olvasható a cég sajtóközleményében. A sorozat a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern és a világ vezető természetfilm csatornája, a National Geographic együttműködésében valósul meg.

A Wild Edens egyedülálló projekt, amelyet a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern, a világ vezető gyártója a tiszta és biztonságos energia tekintetében, kezdeményezett, és amelynek középpontjában az éghajlatváltozás és annak a globális ökoszisztémát fenyegető hatása áll. Az Édenek a vadonban a globális felmelegedés által veszélyeztetett, egyedülálló ökoszisztémákat mutatja be, amelyek eltűnhetnek, ha a világ nem áll át a szén-dioxid-kibocsátástól mentes energiaforrások használatára. A sajtóközlemény szerint  a világpremier előtti vetítést a jubileumi, X. Atomexpo nemzetközi fórumon tartják, amelyet május 14. és 16. között rendeznek meg az oroszországi Szocsiban.

Bizony igyekeznie kell a Roszatomnak a zöldre festésben/ zöldre mosásban,hiszen az atomenergia egyértelműen egy veszélyes zsákutca az energiatermelésben.

Fukusima, vagy éppen Csernobil mellett az atomlobbi hajlamos megfeletkezni a PR tevékenységében az urántermelés környezeti kockázatáról, a radioaktív hulladékok megoldatlan hosszútávú elhelyezéséről, a sugárszennyezett területetk helyzetéről (pl. Mayak) és a kiöregedett erőművek gigantikusan drága leszereléséről. És akkor itt van a garantált ráfizetés. Állami támogatás nélkül ma már nem létesítenek atomerőműveket.
A paksi orosz eladósodottság és energetikai gyarmattá válás az Orbán-kormány legdrágább nemzetellenes döntése – melyet a nemzetközi trendek igazolnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás