A rovat kizárólagos támogatója

Te tudod, hogy kivel osztod meg a területet, amikor elmész egy szabadtéri fesztiválra? Nem is gondolnád, hány növény- és állatfaj vesz körül ilyenkor, főleg, ha egy természetes élőhelyen vagy annak közelében szórakozol.

A BioBlitz közösségi fajkereső játék során a résztvevők feltérképezik az adott helyszín élővilágát, és mindig fény derül arra, hogy a programok mellett egy egészen másfajta élet is pezseg körülöttünk. A legutóbbi BioBlitzre a Fishing on Orfűn került sor, ahol rekord mértékű, 493 fajt – például denevérfajokat, mocsári teknőst és jégmadarat – találtak a szakértők, az önkéntesek és a fesztiválozók.

A BioBlitz elnevezés egy szóösszetételből származik: a “Bio” jelentése élő, míg a “Blitz” jelentése – szabadon fordítva – roham. Az első BioBlitzet az Egyesült Államokban szervezték 1996-ban, de a jó gyakorlatnak hamar híre ment, és ma már világszerte tartanak hasonló fajleltárokat. Magyarországon 2017 óta szerveznek klasszikus BioBlitzeket, de a szakértők egyedülálló módon idén egy könnyűzenei fesztivál, a Fishing on Orfű helyszínét mérték fel a közösség erejével.

De hogyan is kell elképzelni egy BioBlitzet? A program során mintegy tucat botanikus és zoológus járja be egy napon keresztül az általában kicsi, 10-20 hektár kiterjedésű élőhelyet a lakosokkal együtt, és a 24. óra végére igyekeznek minél impozánsabb fajlistát összeállítani a területről.

bioblitz program Orfű 2021 kép: Tóth Sára

A BioBlitz egyik fő célja, hogy az emberek közelebb kerüljenek a természethez, jobban megismerjék, valójában mekkora élet veszi körül őket. A résztvevők minden alkalommal rácsodálkoznak a természet sokszínűségére és a fajok változatosságára, ráébrednek az ökológiai rendszerek sebezhetőségére és fontosságára, valamint saját felelősségükre, emellett megismerik a tudományos mintavételezés módszereit, hiszen valódi kutatóktól tanulhatnak.

Ennek tudatosítása azért is különösen fontos, mert az emberi tevékenység következtében döbbenetes mértékben pusztul a természetes élővilág: a WWF 2020-as Élő Bolygó Jelentése szerint az 1970 és 2016 közötti időszakban a gerinces fajok populációi átlagosan 68%-kal zsugorodtak. A leggyorsabb ütemben az édesvizek biológiai sokfélesége romlik: 300 év alatt a globális vizesélőhelyek mintegy 90%-a eltűnt, a megfigyelt édesvízi populációk pedig átlagosan 84%-kal lettek kisebbek.

Pezseg az élet Orfűn

A Fishing on Orfűn a WWF Magyarország sátra alkotta a BioBlitz-bázist: ez volt az esemény központi helyszíne, innen indultak a természetismereti séták és ide is érkeztek vissza. Mivel az élőlények napi aktivitása különbözik, így a túrák is más-más időpontokban indultak. Napközben vízi makro gerincteleneket megfigyelő, illetve növény- és állattani sétákra lehetett kirándulni, este pedig denevérdetektorozáson és éjjeli lepkék megfigyelésén vehettek részt a látogatók. A szakértők élvefogó kisemlőscsapdákkal erdei egereket fogtak a fesztivál közvetlen közelében – találtak többek között közönséges, sárganyakú, illetve pirók erdei egereket is. Az egyedeket a bemutatás után természetesen minden esetben elengedték a megfogásukhoz közeli erdőrészletben.

bioblitz Orfű 2021 kép: Tóth Sára

A WWF Magyarország, Pangea Egyesület és Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány együttműködésével létrejött 24 órás BioBlitz végére 218 növény- és 275 állatfajt, összesen 493 fajt sikerült összeszámolni a szakértőknek és fesztiválozóknak. Ez a legmagasabb szám, amit itthoni 24 órás, laikusok bevonásával történő BioBlitzen eddig elértek. A fesztivál területén a résztvevők legtöbbször olyan ízeltlábúakat találtak, mint a verőköltő bodobács, különböző ormányosbogarak vagy álganéjtúrók, de előkerültek ritkább, védett fajok is, mint a mocsári teknős, vízisikló, vörös mókus, hegyi billegető és számos denevérfaj is. Macskabaglyot hallani, rókát látni is lehetett, de az őzeknek csak a nyomaihoz volt szerencséje a fesztiválozóknak. E szám többszöröse fordul elő az Orfűt övező természeti élőhelyeken, ezek azonban azok az élőlények, amelyeket egy nap leforgása alatt sikerült megtalálni vagy az életjeleik, például a nyomok alapján kimutatni. A szervezők bíznak benne, hogy a helyi lakosok, fesztiválozók és ide látogatók hosszú távon is meg tudják őrizni Orfű és környéke természeti szépségeit.

“A Fishing on Orfű évről évre nem csak nagyszerű programokkal várja a látogatókat, de a Mecsek szívében egy csodálatosan változatos, élőlényektől hemzsegő természeti környezetben rendezik meg. A fesztiválozók segítségével most ezt be is tudtuk mutatni. Azonban az ide látogatókon is múlik, hogy mennyire sikerül megóvnunk ezt a különleges fesztiválhelyszínt, és milyen növény- és állatvilággal találkozhatunk a következő években. Bízunk benne, hogy ezen az egyedi, szívünknek kedves helyszínen a BioBlitz hatására sokan tudatosabban, azt megóvva fognak szórakozni a jövőben” – mondta Gigler Dóra, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás